Váratlan áramszünet

Közép-Európa vezető filmes rendezvénye, a ma kezdődő 45. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál az első nagy európai mozgóképes esemény a májusi cannes-i megmérettetés után. Az 1946 óta megrendezett cseh mustra Közép-Európa a közelmúltig egyetlen A kategóriás fesztiválja volt (csak tavaly kapta meg ezt a címet a varsói is). Csaknem ezer újságíró lesz itt jelen – ami páratlan lehetőségeket rejt magában.

Amikor 1994-ben a Jirí Bartoska és Eva Zaoralova fémjelezte szervezőcsapat átvette az irányítást, a rendezvény mind látogatottságát, mind szakmai jelentőségét tekintve mélyponton volt. Az 1990-es évek végére ismét sikerült a régió vezető filmes mustrájává válniuk. Többek közt ezért is emelték versenyszintre a kizárólag az egykori kommunista országok mozgóképművészetét bemutató A Nyugat Keletje szekciót.

Régiónk legfontosabb filmes mustrája mindig is nagy barátja volt a magyar filmnek: 1994-től egy kivétellel minden évben jelen voltunk a hivatalos versenyprogramban. A sorból kilógó év a 2006-os, amikor az év mindhárom jó magyar alkotása bemutatkozott Cannes-ban (Pálfi György: Taxidermia, Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér és Kocsis Ágnes: Friss levegő), így nem kerülhettek versenybe a cseh fesztiválon, mely a nemzetközi fesztiválszabályzat szerint csak nemzetközi premiereket válogathat be a versenybe. Igaz, ekkor a ez a három film valamely párhuzamos programban végül helyt kapott, és nagyon sok fi atal látta a rendezvényen, mely arról híres, hogy több ezer hátizsákos egyetemista „tombolja végig”.

A helyzet idén hasonló a 2006-oshoz. A jókat már tényleg elvitték más rendezvények, Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című műve a Berlinálén, Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein terv és Kocsis Ágnes Pál Adrienn című mozija pedig Cannesban mutatkozott be. Az pedig mindent elmond a februári filmszemle maradék címeiről, hogy egyik sem ütötte meg a beválogatás szintjét. Amiért viszont a 2010-es Karlovy Vary mustra abszolút rendhagyó: az említett három film még mellékesen sem került be a programba. Úgy tudjuk, a jogtulajdonosok inkább a július végén megrendezendő, elsősorban a déli régió filmművészetében érdekelt, szarajevói fesztiválra adták oda a filmeket – az ottani rendezők pedig információink szerint feltételhez kötötték, hogy a csehek ne kaphassák meg őket. A bosnyák rendezvény ugyan nem A kategóriás, de így akár versenybe is kerülhetnek, a fődíj pedig komoly pénzzel jár. Mindenesetre kisebb csoda lenne, ha Szarajevóban valamelyik magyar film nyerne: a mi műveink életidegen jelenségnek számítanak a délszláv kultúrában. Nem véletlen, hogy eddig (2005 óta hívnak a versenybe magyar műveket) sosem nyert magyar film a szarajevói mustrán.

Közvetve, azaz két „kisebbségi” magyar koprodukcióval azért csak jelen leszünk Karlovy Varyban. Pejó Róbert Látogatás című filmje kapcsán például: a Gryllus Dorka főszereplésével forgatott, osztrák–magyar–svájci thrillerért Pejó a legutóbbi Magyar Filmszemlén elnyerte a Legjobb rendező díját. Most a Horizontok elnevezésű válogatásban lesz látható. A Hajdu Zoltán Miklós főszereplésével készült Elveszett személyek körzete (Lost Persons Area) című belga–holland–magyar koprodukcióit is műsorra tűzik a fürdővárosban, igaz, Caroline Strubbe első játékfilmje a belga filmművészet újdonságait felvonultató különprogramot gazdagítja.

A tekintélyes Karlovy Vary-i filmfesztiválhoz számos szakmai program kapcsolódik, melyekre Nemes Gyula és Miklauzic Bence filmrendező legújabb, jelenleg utómunka alatti alkotásával érkezik. A Letűnt világ (2008) című dokumentumfi lmjéért Kristály Glóbuszszal díjazott Nemes Gyula legújabb alkotásával tér vissza Karlovy Varyba. A Negatív magyar filmtörténet címet viselő munka a „Docu Talents from the East” fórumra meghívott kilenc kreatív dokumentumfi lm között mutatkozik be. Miklauzic pedig magyar–lengyel koprodukcióban készíti második játékfilmjét A zöld sárkány gyermekei címmel. Ezt a rendező és Berger József producer a „Works in Progress” program keretében mutatja be a szakmai közönségnek, köztük külföldi forgalmazóknak és filmvásárlóknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.