Szecessziós szegényház
A szabadkai korzó, a város sétálóutcájának százados házai között úgy éktelenkedik az épülő pláza betonváza, mint ép szájban a pléhfog. Az interneten még tavasszal terjedni kezdett segélykiáltás ezt az építkezést is okolta azért, hogy két, Raichle Ferenc tervezte épületet is lebontottak. Igaz, a szóban forgó két szecessziós ház – a belvárosi rehabilitáció első áldozata – nem itt, a pláza helyén, hanem a Vasa Stajics utcában állt. Tíz méterrel belógtak az utcaképbe, szecesszió ide vagy oda, útban voltak. A városvezetés, és mindenekelőtt a koszovói szerb származású polgármester, Szasa Vucsinics ugyanis – ahogy hírlik – mindenekelőtt arra törekszik, hogy működő tőkét vonjon a városba. Akár azon az áron is, hogy az áruházaknak, mélygarázsoknak áldozatul esik néhány értékes épület is.
A helyzet persze ennél sokkal bonyolultabb. A rehabilitáció által veszélyeztetett, meglehetősen leromlott állapotú épületek ugyanis 250-300 négyzetméteres polgárházak: sem a bennük lakó családoknak, sem a városnak nincs elég pénze a rendbehozatalukra. A két említett Raichle-ház felújítása például 300 ezer euróba került volna, ennyijük pedig manapság csak a vállalkozóknak van. Ők viszont nem szecesszióba ölik a pénzüket.
Azért ha elemelkedünk kissé a vitáktól, azt is el kell ismernünk: az elmúlt években számos szecessziós épületet hoztak rendbe, újítottak fel a bácskai városban. Közéjük tartozik a Korzón álló, 1901-ben épült, s a már említett Raichle által tervezett egykori Osztrák–Magyar Bank épülete, a Szabadkai Főgimnázium, a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett Városháza és a zsinagóga, de mindenekelőtt a Raichle-palota, Raichle Ferenc, egykor Szabadkán élő műépítész saját háza.
A pillanatnyilag modern művészeti galériaként, megelőzőleg múzeumként működő épületre méltán büszkék a szabadkaiak. A minden ízében pompás szecessziós palota alig egy év alatt épült fel, s 1904-ben már benne élt a Raichle család. Az egyébként is sokoldalú műépítész, finom ízlésű műgyűjtő, építési vállalkozó és vakmerő üzletember alatt ez idő tájt futott a szekér: tehetsége mellett törekvéseit jól segítették családi kapcsolatai is. Elvette a szabadkai városi tanács egyik tekintélyes és befolyásos képviselőjének lányát, és jöttek egymás után a megrendelések. Az ő tervei alapján épült fel a főgimnázium, s bár mind a zsinagóga, mind a városháza pályázatán alulmaradt Komor Marcellel és Jakab Dezsővel szemben, Raichle – Lechner Ödön és követőinek hatása alatt – újabb és újabb, fantáziadúsan megfogalmazott épületeket tervezett. Hol egy palicsi hétvégi villa, hol a bácskai fürdőhely nemzeti kaszinójának épületterve, hol a szabadkai városközpont barokk kúriáinak felújítása kerül ki a keze alól, de még a szabadkai szegényházat is vele terveztetik. Nem beszélve saját sertéshizlaldájának és tejgyára gazdasági épületeinek terveiről.
Mégis, a pazarló életmód, néhány balsikerű vállalkozás, de főleg a már említett Komor-Jakab-féle konkurrencia csődbe viszi Raichlét. A tönkrement építész családjával 1906-ban megszégyenülve hagyja el a várost. A hitelezők elárvereztették teljes vagyonát: pompás műtárgyainak így nyomuk veszett. Mint a Raichle-palota idegenvezetője mondja: nemhogy az ingóságokat nem lelik, de még az épület és az egykori bútorok dokumentációját is hiába keresik, pedig már Pesten is próbálkoztak.
S hogy mi lett Szabadka leghíresebb műépítészével? Szegedre költözött, ahol még néhány épület fűződik a nevéhez – a Shäffer-ház, a Gróf-palota, a Móricz-ház, itt is egy Raichle-palota –, de még az első világháború előtt befejezi a tervezést, és hosszú életének második fele, csaknem fél évszázad homályban marad.
Szabadka azonban őrzi egykori építőmesterének emlékét, igaz, nem viták nélkül. Lovas Ildikó, a város volt művelődési tanácsosa korábban panaszolta, hogy kezdeményezte Raichle Ferenc szobrának felállítását – együtt Komor Marcell, Jakab Dezső és Vermes Lajos büsztjével –, de válaszként csak mosolyt kapott a politikai döntéshozóktól. Jóllehet Szabadkát manapság nem utolsósorban Raichle épületei miatt keresik fel a látogatók.
