Bárkay a Liszt Ferenc téren kémkedett
Tulajdonképpen a hajdan tetemes átmenő forgalommal és egy Áfor-kúttal nyomorított Liszt Ferenc téren is mindent összetoltak ahhoz, hogy az ember egy időre elfelejthesse a Belső-Terézvárost uraló állapotokat: az autók nagy részét elzavarták, a foltvarró technikán alapuló aszfaltozáson túllépve kőlapokat helyeztek a jó öreg pesti löszre, kicserélték az utcabútorokat, kitakarítottak, végül pedig egynémely fa- és bokorvédő tiltakozása dacára még egy remek, modern kis parkot is csináltak, fákból és bokrokból.
A tereprendezők azonban elmulasztottak valamit: miután az utolsó fűszálat is a helyére tették, az egész zöldesedést hermetikusan le kellett volna zárni két párhuzamos magasfeszültségű kerítéssel, közéjük homokot szórni, alá meg gyalogsági taposóaknákat rejteni – ezt nem tették meg, így a közönség volt kénytelen pártfogásába venni a ligetet. Az aszfaltos felületekre kiköpött, majd nagy műgonddal elplanérozott rágógumikból álló kopóréteg került, amelyet egyrészt kommunális hulladék, másrészt galambszar, harmadrészt vizelet véd a kíméletlen eróziótól, a függőleges síkokat neolux bevonat óvja az egyre kegyetlenebb időjárástól, a szemeteskukákat pedig olyan derék atyafiak mentették meg, akik úgy számoltak, legjobb, ha gyorsan hazaviszik a kosarakat, mielőtt még valaki netán ellopná őket. A kiemelt virágágyások köveinek egy része egészen máshol lelhető fel, mint ahová eredetileg szánták őket, hogy mindenhova jusson, mert úgy igazságos, a kis helyes, combig érő világítótestek egyikét pedig lefektették: megérdemelt végre egy kis pihenést.
A tér széleit nézve mindjárt az elején meg kell jegyeznem: minden tiszteletem az Írók Boltjáé, de azt a randa, tervutasításos céllövöldéket idéző kis könyves bádogbódét úgy húsz évre igazán elvihetnék Ady Endre lába elől valami depóba; ha gondosan lekenik Hammerite-tal, addigra talán megnemesíti a kor. Csak húsz évet kérek, mi az?
A tér jobb oldalán befordulva egy akkurátusan összefirkált remek szecessziós kapu fogadja a látogatót, Vidor Emil tervezte hozzá a nem kevésbé remek házat, van is egy tábla, hogy tervezte Vidor Emil műépítész, 1906, nem sokkal fölötte azonban egy másik, amelyen az áll, hogy vigyázat, vakolatomlás, jelezve, hogy bármily frekventált helyen legyünk is, a szabály az szabály: nem vakolunk, hanem kis táblákat csavarozunk fel gondosan, ahogy a kátyút se tömjük ám csak úgy be, hanem előbb pár hónapra körbekerítjük oszlopokkal, azokra meg piros-fehér szalagokat csomózunk, ami semmivel sem tart rövidebb ideig, mint a tömés tartana, viszont látványnak mennyivel impozánsabb. Nem tartom kizártnak, hogy ilyen sors vár az embertől és istentől elhagyott Barokko nevű lokál kirakatára is; ezt abból gondolom, hogy annak idején 24 órás őrszolgálatot ígértek a térre a kávéházasok, ennek ellenére valahogy mégis sikerült összebarmolni a kapukat, vagyis akkor a kirakatot miért ne sikerülne? – kérdem én.
Szemben újabb két feltámadásra váró kávéház rontja a hangulatot, részben egy több hónapos napimenü-ajánlattal (Grand Café Miro), részben pedig egy csikkekkel teli hamutartót, egy penészes üdítősüveget, valamint egy közepes zsákra való szemetet felvonultató portállal (al Basha). Nem messze a Hitel Center nevű vállalkozás összematricázott kirakatüvege segít a városképjavítás elleni küzdelemben.
A teret mindezzel együtt ma már szerencsére a teraszok határozzák meg. Többnyire igen csinos teraszok ezek, modern asztalokkal és székekkel, viszonylag kevés túlkapással, mint amilyenek pl. a Birdland nevű hely előtt álló remek fahordókra kitett PVC virágtartók, a Café Vian hóvakságközeli tüneteket okozó neonzöldjei, a Lakner bácsi házában otthonra lelt Passion étterem napernyőin lógó akciós rizslámpák és a Bohémia restaurácia abroszai, amelyekkel valami kedves, kisvendéglős hangulatot gondoltak volt elérni, de annak egyrészt semmi keresnivalója itt, másrészt az abroszok szörnyen össze vannak veszve az alóluk kilógó nagyvilági ülésekkel, harmadrészt pedig igazából nem is a kisvendéglőket idézik, hanem inkább a Kelet-pesti Vendéglátó-ipari Vállalatot, amely minden volt, csak nem kedves és meghitt.
