Hasonló szemlélettel, bár sokkal kevesebb technika alkalmazásával rendezték meg „Az Esterházy-kastély fénypontjai –A gyűjtemények visszatérése” című új kiállítást is, amellyel egy másik szárnyat „foglaltak vissza” a múlt héten. Nemcsak a kincsek miatt magával ragadó ez a tárlat, hanem azért a bátorságért is, hogy merészelt félkész maradni. Az Esterházy-kincseket a felújítás alatt lévő, nyers, csupasz termekben mutatják meg. De hogy! Az egyik szobában például egy szalma közé csomagolt csillárt állítanak ki, amely a padláson vesztegelt száz évig, és most lehozták, hogy megmutassák. Nem kifényezve, kiglancolva, hanem úgy, ahogy az 1900-as évek eleje óta pihent, ládástól, szalma közt, porosan. Így is csodálatosan mutatja meg az eltelt időt. Hasonlóképp ki merték állítani a beszakadt ülőkéjű, foszlott huzatú, XVIII–XIX. századi székeket is, melyek felújítatlanul talán többet is mesélnek magukról.

A kiállítás másik erénye a szűkszavúság, a kevés tárggyal sokatmondás. Egy aranyrámás velencei falitükör például a hozzá tartozó kéküveg-berakásos konzolasztallal előlép főszereplővé az egyik terem közepére állítva. Páratlanul szép darab 1750 tájáról. Nem is kell több, hogy érzékeltessék a Fertődöt kiépítő Miklós herceg bátyjának, a nápolyi követként is szolgáló Pál Antal hercegnek (1711–1762) pompakedvelését. Ezenkívül talán csak két portré jelenik meg a szobában, a több évtizedes hivatali használat idején fehérre mázolt falakon. Amelyeken azért egy-egy sávban látni engedik a restaurátorok által feltárt régi festékrétegeket is.

Lám, a restaurálásból (sőt a restaurálatlanságból is) lehet látványosság: az egyik teremben még a lekapart rétegek lehullott törmelékét is bemutatják, egy üvegbe gyűjtve. Másutt alánézhetünk a padlónak, láthatjuk, hogyan falazták szűkebbre a tág, régi ajtónyílásokat. Eszembe jut erről a gödöllői kastély jelenleg folyó felújítása, ahol évekig vártak a feltárt XVIII. századi falfestménytöredékek anélkül, hogy a nagyközönség láthatta volna őket. Pedig érdemes lett volna őket már a felújítás előtt is megmutatni, ahogy itt, Kismartonban is teszik. Attrakció lehetett volna, befektetés nélkül.

De azért ne higgyük, hogy az eisenstadti kiállításon csak a titkaikat feltáró, vésett falak jelentenek látványosságot. Ezek inkább csak úgy érdekesek, hogy mellettük ott vannak a valódi kincsek is. A következő szobában például Esterházy „Fényes” Miklós (1714–1790) Frankfurtban vásárolt, 141 darabos porcelán étkészletétől roskadoznak az üvegpolcok. A rövid életű „Frankenthal” manufaktúra legrégibb fennmaradt darabjai ezek. Egyikmásik már megkopott a használatban, mert bizony, nem csak nézegették őket.

Aztán következnek a Madame Pompadour hagyatékából szerzett kék, kínai porcelánkancsók és -vázák, majd 600 kiló asztali ezüst. Ezt a páratlan asztali készletet, az úgynevezett „majorátusi ezüstöt” már Miklós herceg fia, Antal (1738–1794) készíttette a legjobb bécsi ötvössel, Sebastian Würthtel. Ez volna állítólag a világ legnagyobb, egyben fennmaradt empire ezüsteszcájgja. Pompakedvelő volt Antal fia, II. Miklós herceg is (1765–1833), neki köszönhető a kismartoni kastély és a kastélykert mai arcának kialakítása. Az átépítést Charles Moreau-val terveztette meg, az épülő kertről pedig Christoph Diesszel készíttetett festménysorozatot, afféle látványterv gyanánt. Antik templomot, tavat, mesterséges vízesést építtetett a parkba, s ő hozatta ennek gépházába az ország első gőzgépét Angliából 1803-ban. Canovával, a kor legnagyobb szobrászával pedig megfaragtatta lánya, Leopoldina hercegnő márványszobrát, amely szintén látható most, a kastély felújított oszlopcsarnokában. Az ő műgyűjteménye lett egyébként később a Szépművészeti Múzeum régi gyűjteményének alapja.

A kiállítás két emlékszobával emlékezik két későbbi hercegnére is, Cziráky Margitra (1874–1910), aki férjével,IV. Miklóssal a XIX. század végén megpróbálta ismét fényűzővé varázsolni Fertődöt, és menyére, az idén 90. születésnapját ünneplő Ottrubay Melindára, a budapesti Operaház egykori prímabalerinájára, V. Esterházy Pál herceg feleségére. Így ível át a kiállítás három évszázadot és egy országhatárt. Nálunk az Esterházy-kincsek egy része megsemmisült a család budai palotájában Budapest bombázásakor, másik részét Fertődön a környező lakosság hordta szét a háború után. Ausztriában szerencsésebb sorsuk volt. Fraknó várában szinte érintetlenül vészelték át a nehéz időket, s íme, jut belőlük Kismartonba is.