Ám a sors tartogatott még meglepetést Gauck számára: egy júniusi reggelen Sigmar Gabriel, a szociáldemokrata párt elnöke hívta telefonon. Felkérte: legyen az SPD és a zöldek közös jelöltje a június 30-i német elnökválasztáson. Rövid gondolkodás után igent mondott. – Realista vagyok, és tudok számolni. Megéltem azonban olyan dolgokat is, amelyek korábban igencsak valószínűtlennek tűntek – utalt Gauck a rendszerváltásra, amikor arról kérdezték: vajon mekkora esélye van a német államfői cím elnyerésére? Szerdán ugyanis a kormánykoalíció „hivatalos jelöltjével”, a snájdig Christian Wulffal néz majd farkasszemet.

Németország máris Gauck-lázban ég, az egykori lelkész pedig korát meghazudtuló módon kampányol. Ha a nép választhatna, minden bizonnyal ő lenne a következő elnök. Ki ez az ember, aki mintegy pártok feletti, ekölcsi tekintélyként egyesítheti a németeket?

Joachim Gauck 1940-ben született Rostockban, egy hajóskapitány fi aként. Gyerekkora idillinek is mondható, az Északi- és a Keleti-tenger partján, a manapság bohém művésztelepekről híres Ahrenshoop-sziget közelében nőtt fel. Tizenegy éves volt, amikor az idillbe durván „belegyalogolt” a politika. Ma is kristálytisztán emlékszik rá, hogy anyja egy júniusi napon könnyek között fogadta: apját elvitte a titkosrendőrség. Négy évig mit sem tudtak róla, de amikor a csontsovány férfi – aki szó szerint otthagyta a fogait a Gulagon – 1955-ben visszaérkezett Szibériából, a család egy csapásra összezárt a politikai rendszerrel szemben. Az ellenállás mibenlétéről megoszlanak a vélemények, a fiatal Gauck – a két Németországot és két világrendszert elválasztó fal felépítése előtt – mindenesetre beutazta Németországot. Még Párizsba is eljutott, Sartre-t és Camus-t olvasott – írja róla a Die Zeit. Ám mindig hazatért. (Négy gyerekéből három viszont nyugaton telepedett le.) Mivel nem volt hajlandó csatlakozni a kommunista ifjúsági szervezethez, nem vették fel német–történelem szakra az egyetemre. Teológiára viszont igen. Ezt nem tartotta annyira veszélyesnek a rezsim.

Joachim Gauck huszonöt éven át dolgozott lelkészként Rostock egy lakótelepi negyedében, a Stasi figyelő tekintetétől követve. Nyilván tudta, de nemigen izgatta. Néha felmerül a kritika, hogy túl „barátságos” volt vele a rendszer – de ezt határozottan elutasítja. Nyájas mosolya ilyenkor hirtelen leolvad az arcáról, vonásai megkeményednek. Vaskos aktát gyűjtött róla a Stasi, és erről elsőként maga győződhetett meg, amikor a rendszerváltás után a múlttal való szembenézést sürgette... Rostockban egyébként nem akárkiket látott vendégül: 1988-ben Helmut Schmidt volt nyugatnémet kancellár is felszólalt a rostocki Marienkirchében, a szociáldemokrata politikus beszédét dübörgő taps fogadta.

Gauck 1989-ben ott volt a Neues Forum alapítói között, majd a keletnémet állampárt ellen szerveződő civil mozgalom egyik hangja és arca lett. Heti istentiszteletei sokak szerint hozzájárultak a rendszer megrengetéséhez. Egyszer még párttag is lett – nem az állampárté, hanem a Bündnis 90 ellenzéki szervezeté, amelynek színeiben bejutott az utolsó keletnémet parlamentbe. Nem szégyelli, hogy az első szabad választáson szabályosan elsírta magát a megrendültségtől.

Össznémet hírnevét azonban annak köszönheti, hogy tíz éven át állt a Stasi iratait feldolgozó, akkoriban csak Gauck-hatóságnak nevezett hivatal élén. Ebben a minőségében mindent elkövetett azért, hogy ne merüljenek a múlt a homályába a keletnémet rendszer jogsértései, és az emberi gyarlóságok: hogyan figyelték meg és jelentették fel egymást munkatársak, szomszédok, olykor családtagok. És ebből hogyan formált mesteri elnyomó rendszert a Stasi...

Ha valaki, Gauck nem híve a dolgok szőnyeg alá söprésének – a mostani Baloldali párt többek között az NDK-val szembeni kíméletlen kritikája miatt nem is támogatja államfői jelöltségét.

Interjúiban általában baloldali liberális konzervatívként határozza meg önmagát, vagyis sok szempontból pártok fölötti elnök lenne. – Messziről jövök – írja az államfői kampányra nyitott honlapján. – Amikor születtem, háború volt és barna diktatúra. Gyerekkoromban pedig egy másfajta, szocialista diktatúra tombolt, amely megfosztotta az embereket a hatalomtól és a szabadságtól. Óriási szerencsém volt, hogy részt vehettem a szabadságért való küzdelemben. Azóta tudom, hogy a félelem soha nem jó iránytű. Emberi dolog persze, de nincs az a válság, legyen az társadalmi vagy magánéleti, amelyben jó tanácsadó lenne. Ilyen helyzetben csak egymásból meríthetünk erőt, mint akkor, az egyesülés előtt – írja egyfajta ars poeticaként.

Éppen ez a fajta gondolkodás, filozófiai megközelítés az, amit a németek többsége ma is elvár az amúgy politikai hatalommal nem bíró államfőtől. Gauck ideális jelölt ebből a szempontból is: mint egykori lelkész, tud és szeret az emberekhez szólni, ért a nyelvükön. Megindító, viszont humoros is tud lenni, ám mindenekelőtt mozgósít. Arra biztat, hogy tegyünk az életünkért, éljünk a lehetőségeinkkel. Használjuk ki a szabadságot, amit ő ötven évig nem tapasztalt meg. Papír nélkül, szabadon ad elő, egy évig tévéműsort is vezetett, ha úgy hozza a sors, a könnyeit sem szégyelli. A német sajtó szerint nemcsak az emberek eszét, a szívét is meg tudná hódítani...

Ahogy meghódította a nála húsz évvel fiatalabb nürnbergi újságírónőt, Daniela Schadtot, akivel 1990 óta együtt él távkapcsolatban. Lelkésztől talán furcsa, de négy gyermeke anyjától, korábbi feleségétől a mai napig nem vált el. Ám ha elnök lesz, még egy gyors elnöki esküvő sincs kizárva...

Más tekintben Gauck inkább a kereszténypártokhoz áll közelebb. Rejtély, hogy miért nem Angela Merkelnek jutott az eszébe. Pedig sok szempontból hasonlítanak egymásra: evangélikus lelkészi családban nőttek fel az egykori NDK-ban, integráló személyiségnek tartják mindkettőjüket, ráadásul személyesen is jóban vannak. Gauck 70. születésnapján, az idén januárban történetesen épp Angela Merkel olvasta fel a méltatást. Gauck sem fukarkodik a dicséretekkel, ha szóba kerül a kancellár: optimista, fantáziadús és innovatív – sorolja a szokatlan jelzőket a CDU elnökéről.

Merkel mégsem Gauckot választotta, pedig ezzel akár két legyet is üthetett volna egy csapásra: ismét egyesíthette volna az országot, aminek az élén – rendhagyó módon – két keletnémet állt volna egyszerre. Most viszont főhet a feje, mert ha Gauck szerdán véletlenül nyer, az akár a keresztény-liberális koalíció végét is jelentheti.

Az egykori lelkész egyelőre a tisztes helytállásra készül. – Július másodikától nyaralni megyek. Július elsején mindenképpen ott leszek az új államfő beiktatásán – mondja mosolyogva. Meghívója már van.

Mint egykori lelkész, tud és szeret az emberekhez szólni, ért a nyelvükön