Inzultál egy nő a metrón.

Nyár, édeskés füst, szisszenő sörösdobozok

Erről milyen tárcát kerekítene Szép Ernő! Frappáns felütés, szívszaggató tárgyalás, fülledt befejezés. Pedig tényleg arról van szó, hogy miközben a nyári kiülős cikksorozat első helyszínére, az Erzsébet térre igyekszem, inzultál egy nő a metrón, mondjuk, hogy ismeretlenül. S hogy miért kérem meg mégis, legyen a kísérőm, kvázi pszichiáterem a kötelező nyári depresszióban, azt már tényleg csak Szép Ernő tudná megírni. A Nemzeti Együttműködés Programjának kötelező elemévé tenném: alanyi jogon mindenkinek egy Freud Zsigát nyárra!

Körbeinzultálja velem az első helyszínt, az Erzsébet teret máma ez a nő. Legalábbis ezt ígéri. Már a Deákon elkezdi, beszól az ellenőrnek, odafenn egy másik nőre tesz megjegyzést: így én ki se mennék az utcára, mondja. És ahogy nézem a másik nőt, azt gondolom, így én se mennék ki az utcára, legyen akármilyen meleg, mindene kinn, és minden átlátszó rajta, de talán ő is Freud Zsigája valakinek.

Isten áldja Orbán Viktort és Siklós Máriát, ezt motyogom nyáron este az Erzsébet téren. Pár éve minden nyáron és minden este. Ha nem a ferencvárosi Duna-partra álmodják meg ezt a fröccsöntött kínai ékszerdobozt, itt most színház volna, nyilván szép és jó, de mégiscsak hájkálcsör hely. Aki meg fűben akarna heverészni, ingujjban (vagy ing nélkül) dzsesszt hallgatni, metált hallgatni, rappet hallgatni, folkot hallgatni, aztán megint dzsesszt, és közben inni, iszogatni, pihegni, nézni a nőket, nézni a férfiakat, dögönyözni a kutyákat, kerülgetni a gördeszkásokat – szóval, akinek ez a célja, bumlizhatna szépen kifelé a kettes villamossal oda, ahol most a Nemzeti Színház áll. És hát dehogy bumlizna! Viszont színházba se okvetlenül járna, nyáron: pláne. Szóval, Isten áldja Orbán Viktort és Siklós Máriát, újra, ez a mai mantránk a nővel, aki inzultált a metrón.

A Gödör előtti lépcső: tele. Nincs szabad asztal, moraj annál inkább. Váczi Eszterék a kinti színpadon a többség számára csak aláfestenek, de annak sem kell közelebb húzódnia, aki a zene miatt jött. Nem mintha közelebb lehetne húzódni egyáltalán. A műintézmény felé vezető kis ösvényre, a lenti pultot tehermentesítendő, szintén az anyaegység logójával ellátott bódét helyeztek. Ne kelljen már lemenni mindig. (Mosdóba így is le kell, nagyüzem van állandóan.) S azért is, hogy a nem kimondottan az Erzsébet térre érkezők is hozzájuthassanak valami legális tudatmódosítóhoz. Már aki nem a környéki kisközérteket választja. A Király utca sarkán álldogáló egység rendszerint egész este tele van, néha talán még koncerteket is megérne szervezni köré. A másik, a Petőfi Sándor utcai, kissé kihaltabb, a sör viszont legalább olyan hideg, mint amott. És hát olcsóbb, mint a téren, úgyhogy néha azért betéved a Gödör népe oda is.

Büntető jellege lehet egyébként a fenti pultnak – elsőre mással nemigen tudjuk megmagyarázni, hogy ugyanazért a kombóért egy százassal többet fi zetünk, mint lenn. A nőnek, aki a metrón inzultált, nem is említem ezt, még képes és beszól megint, pedig bőven lehet akár számszaki tévedés is a dolog hátterében, sőt. Mindenesetre érdemes tudni a Gödörbe látogató nagyvonalúaknak, hogy a pultosok nem kapják meg a borravalót, így talán célravezetőbb, ha a kedves mosoly kíséretében kapott szeszt, süteményt vagy épp a korrekt melegszendvicset ugyancsak kedves mosollyal háláljuk meg. Így teszünk mi is, aztán közepesen hűvös fröccsünkkel helyet keresünk odabenn, és találunk, ami meglepő, még hétköznap este is. A program szerint Dreschék készülődnek koncertre, utánuk Triton, egyelőre csak a hangszerek pihennek a belső színpadon, lassan feltöltődnek a széksorok is. Nyugodt várakozás közben a Fedél Nélkül alkalmi munkatársai, vagyis hajléktalan művészek rajzait, festményeit lehet bámulni a félhomályban. Valamennyi így is észlelhető belőlük, a legtöbben teli pohárral suhannak el a munkák előtt, pedig érdemes megnézni őket. A nő, aki inzultált a metrón, vagyis az én Freud Zsigám elemzésbe is kezd rögtön. Elvonszolom. Az első ülés keretében mégsem kéne megmártózni a szegénységben. Szép Ernő valószínűleg lelkifurdalás nélkül köpne szemen ezért a mondatért.

Fenn is van valami kiállítás, de az esténként sajnos élvezhetetlen. Nem úgy a sétány melleti padon való üldögélés: a medence melletti zöld, meg a park ott hátul, mely utóbbiból ki vannak tiltva a gördeszkások, aminek legalább annyi foganatja van, mint a tízparancsolat „ne lopj!”, esetleg a „ne paráználkodj!” passzusának manapság. Nyár, édeskés füst, szisszenő italosdobozok, rendszeresen felbukkanó kéregetők, üveg- és dobozgyűjtők, ismerősök ismeretlenek, nyári kisruhák és obligát csajozós gitárosok. Senki nem tűnik magányosnak, de ez persze csak nyári illúzió. Mormoljuk a mantrát, Isten áldja, satöbbi, közben meg arra gondolunk, ha az Erzsébet tér Budapest – itt-ott kutyaszaros, de azért – lélegző vénája, minden nővér boldog lehet: jócskán van hová szúrni. Kapunk levegőt.