Bevetésen a demokratikus ecsetek
– Fél tizenegy, most már elég sötét van, itt az ideje, hogy felvegyem a napszemüvegemet! – közölte az órájára pillantva Gévai Bálint, a Méhkas Dia Projekt frontembere majd ráhajolt az egyik írásvetítőre, és a nézők gyűrűjében nekilátott a veszprémi Dubniczay-palota kifestésének.
– Ne tessék aggódni, holnap lemossuk a falakról a festéket – tette még hozzá, de az érdeklődők addigra már annyira belemélyedtek a szemlélődésbe, hogy csak kevesen fogták a poént. A fiatal székesfehérvári képzőművészekből álló csapat tagjai a legismertebb hazai fényfestők közé tartoznak, a dia- és írásvetítőik segítségével már többtucatnyi épületet díszítettek fel az országban. Különösen azok a műemlékek hozzák lázba őket, amelyeket soha nem lehetne művészi graffitival kipingálni, így a XVIII. századi késő barokk Dubniczay-palota, a veszprémi vár ékessége, egyben a helyi Művészetek Házának központja igazi kihívásnak tűnt.
Többféle technika is létezik a homlokzatfényfestésre, a méhkasos fiatalok egyedülálló módon miniatűr üvegfestményeket vetítenek fel a falakra. Ennek az az előnye, hogy az előre megtervezett kompozíció egy kisebb részletét az adott produkció helyszínén is el lehet készíteni, azaz a nézők testközelből figyelhetik, miként dolgozik az alkotó az írásvetítőre rögzített 30×30-as üveglapon. Az üvegfestéken túl csak egy napszemüvegre van szükség, hogy a művészt ne zavarja a diavetítő erős fénye. Az épületvetítés a veszprémi Művészetek Háza által szervezett Múzeumok Éjszakája rendezvény egyik fő száma volt. A veszprémieknek duplán jutott a jóból: mint azt Hegyeshalmi Lászlótól, a városi önkormányzat által fenntartott intézmény igazgatójától megtudtuk, ki akartak térni a megyei múzeum által egy héttel korábban rendezett – a hivatalos Múzeumok Éjszakáját jelentő – programok elől, így aztán a környéken élők két egymást követő hétvégén is közösen ünnepelhették Szent Iván éjjelét.
A közös ünneplés szó szerint értendő. A Dubniczay-palota belső udvarán például azokat az apró üvegfestményeket vetítették fel a falakra, amelyeket a vállalkozó kedvű látogatók nem sokkal korábban készítettek el a Méhkas Dia Projekt alkotóinak vezetésével. A Demokratikus festmény I–II. elnevezésű program pedig közös alkotásra invitálta az érdeklődőket. A demokratikus ecsetkezelés egyik formája szerint bárki beszállhatott egy nagyméretű festmény elkészítésébe. A végeredményt persze előre borítékolni lehetett volna: a közös alkotásból nagy káosz lett, igaz, ez senkit nem zavart.
Hasonlóan eklektikusra sikeredett a másik típusú demokratikus festmény is, amelynek alapkoncepciója szerint Szilvásy Nándor festőművésznek a nézők instruálása alapján kellett létrehoznia egy óriás képet. Ahogy az egy demokratikus alkotáshoz illik, már azon is vita folyt, hogy miképp vezessék a festő kezét, végül megegyezés született: a látogatók felírták egy-egy lapra, hogy mit szeretnének látni a vásznon, Szilvásynak pedig a papírlapok kihúzásának sorrendjében kellett azt megfestenie. A „társalkotók” nem könnyítették meg a művész helyzetét, mintha csak egy állatkertet álmodtak volna a vászonra: lovat, zebrát, pávát követeltek tőle.
A festő megpróbáltatásainak az vetett véget, amikor az egyik látogató az „éjszakai Veszprém” megfestését kérte tőle. Szilvásy hátralépett egyet a vászontól, felmérte az addig elkészült műremeket, majd közölte:
– Rendben van. Hozzatok jó sok fekete festéket!
