A Várhegybe ásott Sziklakórházról, mint panoptikumról már megemlékeztünk, hadtörténeti tárlatként azonban még nem mutattuk be, de nem is fogjuk, mert minek. Maradjunk annál a korábbi megállapításunknál, hogy a múzeum honlapja, mint látvány, keményebb, mint maga a kiállítás, pedig az igen nagy szó a sok vérre és csonkolt végtagra tekintettel; tartalmilag viszont egész jó, bőséges és informatív.

Az utóbbi megállapítás a hon vezető intézményére, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum website-jára is igaz, bár nem ártana átgondolni, hogy mit, hova és hogyan pakol fel az ember egy honlapra, azok után, hogy viszonylag szerencsésen túljutott a második millenniumon. Nem gondolnánk például, hogy egy múzeum oldalának első menüpontját úgy kell elkeresztelni, hogy szja 1%, hogy a szervezeti felépítés című pontban kifejezetten az utolsó üzemóráikat taposó aluljárói fotóautomaták modorában komponált felvételeken kell bemutatni az intézmény vezetőit, akik amúgy igen komoly emberek, valamint azt se, hogy a múzeum filiáléiban látható kincseket előbb kell megismertetni a közzel, mint a saját gyűjteményt. A készítőknek egyébként kétségtelenül van stílusérzékük, ami leginkább a honlap indítóképén látszik: a múzeum és intézet madártávlati képének hátterébe egy olyan, félmadártávlati képet helyeztek, amelyen a mindent elborító füstköd egyáltalán nem olyan, mint valami művészi homály, hanem kimondottan olyan, mintha a ház előtt éppen most robbantottak volna fel egy igen profilbarát gránátot, bravúros.

Hasonló esztétikai érzékről tanúskodik a Nagyatádi Hadipark és Haditechnikai Múzeum, azaz a 69. Harckocsi Ezred Nyugdíjas és Baráti Körének honlapja: az elejétől a végéig olyan következetesen zöld, hogy más nem is lehetne, mint hadihonlap, vagy még esetleg egy komposztládagyár site-ja, amely időnként harckocsikat is előállít. Kedves projektum, részint, mert egy teljesen ingyenesen látogatható kollekcióhoz készült, részben, mert egy hadfiakból álló baráti körhöz tartozik, részben pedig mert a harci eszközök iránt érdeklődők számára önmagában is tanulságos. A KSI Kft. Vác melletti hadiparkjának szépia-fotókkal illusztrált oldala ún. nosztalgiazenével nyit, vagyis azzal a dallal, amelyiknek úgy szól a refrénje, hogy „április 4-ről szóljon az ének, felszabadulva zengje a nép, érctorkok harsogva zúgják a szélnek felszabadítónk hősi nevét...”. A legkülönfélébb tevékénységeket – veterán járműkölcsönzéstől a restaurálásig –, valamint a Szociáldemokrata Párt népszerűsítését is bátran vállaló anyacég honlapkészítője puskatöltényeket ábrázoló grafikákkal választotta el a menücsoportokat, öröm nézni, bár gyűjteményének bemutatására több gondot fordíthatott volna annál, hogy megmondja, merre van, mibe kerül, valamint megmutatja, hogyan mosolyogtak a csillogó szemű SS-lányok.

Az általunk fellelt legbénább küllemű honlapot az amúgy tiszteletre méltó kollekciót őrző szolnoki repülőmúzeum megbízásából állították elő. Az Excel-táblázat-közeli oldalak egy csődközeli csavargyár utolsó próbálkozásként összerakott termékprezentációját idézik, a szerencsétlenkedést csak az menti, hogy a szörnyű külső kifejezetten használható tartalmat takar. Az érdekes fotók és információk miatt még a „Szárnyaló hülyeség” című vicceskedő menüpontot is kénytelenek vagyunk megbocsátani.

A legnagyobb csalódást viszont a komáromi Monostori Erőd site-ja okozta érzékeny kis lelkünknek. Nem azért, mintha egy hajszálnyival csúnyább vagy üresebb lenne, mint a többi, hanem mert nagyon ígéretesen indul – az intróban remek, modern kis spot látható egy ágyúját elsütő régi tüzérről –, de aztán visszaugrik a XX. századba: csúnya színek, csúnya betűk, mérföldes szövegek. Persze ebben is minden megvan, amit tudni kell és érdemes, de már se szeri, se száma a számítógépes és grafikai trükköknek, amelyekkel a látogatót sikerül kihozni az éber komából. Élni kéne ezekkel, bátran.