Nem sok híja volt, mindössze két kilométer, hogy ő is Magyarországra szülessen, de ez a két kilométer akkor már a határ túloldalára esett, Jugoszláviába, egészen pontosan Horgosra. Ezért lett Kiss László kisebbségi, amit nemigen érzékelt, hiszen Horgoson szinte mindenki magyar volt. Hogy valami mégsincs rendben, azt a könyvek mutatták meg. A családi könyvtárban volt egy szép, színes, látványos csillagászati könyv, amiből egy szót sem értett, mert egy zágrábi kiadó adta ki szerb-horvát nyelven, de ilyen apróság nem befolyásolhatta a könyv élvezetét. Kiss László mindig arra vágyott, hogy meglássa, megismerje, megértse azt, ami olyan nagyon messze van tőle. Az univerzumot. Gyerekkorában éjjelente órákat állt a szabadban, s leste a csillagos égboltot. Máig emlékezik egy 1986. októberi estére. Akkor, tizennégy évesen egy zseblámpával világított az égre, azért, hogy majd ő Horgosról üzenetet küld a világűrbe. Talán tíz percig küldte fényüzenetét, majd lemerült az elem. Ez a fényhír – feltéve, hogy nem nyelődött el – huszonnégy fényévre juthatott az eltelt huszonnégy esztendő alatt, ami lássuk be, nem semmi távolság.

Könyvmoly volt, a családi polcok végigolvasása után a helyi könyvtár következett, majd jöttek a budapesti utak, amelyek mindig újabb kötetekkel jártak. Mentek az Uránia Csillagvizsgálóba, a Planetáriumba, a Múzeumi körúti Központi Antikváriumba – az utóbbi helyen az összes, számára még ismeretlen csillagászati könyvet megvette. Hogy dél felé, Szabadkára, Újvidékre, Belgrádba miért nem vezetett az út? Próbálkozott arrafelé is, de elutasították a tinédzser kapcsolatkeresését. (Egyetlen kivételként egy zágrábi kiadó vezetője válaszolt.)

A szabadkai gimnáziumban töméntelen mennyiségben kapták a fizikát, matematikát, biológiát, kémiát – előfordult, hogy egy héten hét kémiaórát kellett túlélnie. Az akkor még a matematika iránt is érdeklődő fiatalembert a Magyar Csillagászati Egyesület mai főtitkára, Mizser Attila térítette a helyes útra. Ő hívta meg egy nyári bakonyi észlelőtáborba. Az az egy hét óriási hatást gyakorolt rá. Nem volt kétséges, hogy belőle fizikus, csillagász lesz, és hamarosan már az sem, hogy ezt a szakmát a szegedi egyetemen tanulja ki. Ma már csak nyomaiban hasonlít a húsz évvel ezelőttire a gimnáziuma. A balkáni háborúk szerteszórták a tanárokat, a fizikatanárát egészen Ausztráliáig repítette. A huszonhárom fős gimnáziumi évfolyamból huszonegyen Magyarországra jöttek tanulni.

A híres-neves szegedi Füvészkertből lekerített csillagda létrejöttéhez a két kezével is hozzájárult egyetemistaként. Betont kevert, járdalapokat fektetett. 1992-től tíz év alatt Kiss László előbb egyetemistaként, majd PhD-hallgatóként, végül oktatóként húszezer embernek mutatta meg az ég csodáit.

– Azt hiszem, öt év kell ahhoz, hogy az emberben bizonyos fokú lokálpatriotizmus épüljön ki. Én Jugoszláviában nőttem fel, az ottani ideológiai környezetben. Egyformán fontos volt a magyarságom és az, hogy Jugoszláviának vagyok az állampolgára. A szegedi évek alatt felbomlott Jugoszlávia, és kialakult a szoros kötődés Magyarországhoz. Nem volt könnyű menet, mert a bevándorlási ügyekkel foglalkozó hazai hivatalokban rendkívül udvariatlanok voltak a „jugókkal”. Én is büdös jugó voltam olykor, éppen emiatt 1998-ig nem is akartam magyar állampolgárságot szerezni. Szerettem volna megőrizni azt a jugoszlávságomat, amelyben szocializálódtam. Végül 2001-ben, immár PhD-ösztöndíjasként szereztem magyar állampolgárságot – idéz egy darabot a múltból.

Kiss László észlelő csillagász lett. A laikus azt gondolná, hogy bizonyára minden idejét a távcső lencséjére tapadva tölti. Nem így van. Egy észlelő csillagász idejének túlnyomó része arra megy el, hogy mérési időt szerezzen valamelyik óriástávcsövön. A legnagyobb berendezéseknél egy, néha másfél évvel későbbre kap időpontot. A hazai távcsövek kisebbek, gyorsabb a pörgés, de itt is előfordul negyedéves várakozási idő. Hogy ki dönt az egyik legnagyobb hazai távcső, a piszkéstetői használatáról? Kiss László, aki a napokban éppen saját pályázatát utasította el. A jogot az adja, hogy hazatérése után ő lett az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet helyettes vezetője.

A szakterülete a csillagok fizikája, de a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett, a külföldön dolgozó legtehetségesebb tudósokat hazacsábítani hivatott Lendület program nyerteseként a naprendszeren kívül bolygók, azaz az exobolygók megfigyelésére vállalkozott. Erre a programjára bő egymillió eurót pályázott össze. Öröme akkor lesz teljes, ha az Egyesült Államokból haza tudja hozni a világ egyik legjobb csillagászati műszerépítőjét, Fűrész Gábort. Ha őt meg tudná nyerni, hogy három évre térjen haza, az a magyar tudomány hatalmas nyeresége lenne.

Kalocsai származású, szintén csillagász végzettségű feleségével és két gyermekével Sydney-ben élt, amikor hírt kapott Lendület programról. Nem hitte, hogy nyerhet, mert a nano és az orvosi kutatások ma a menők. Alaposan meglepődött, hogy az ő anyaga is befutott.

De miért jön valaki haza Ausztráliából, amikor itthon nincs óriástávcső és még Fűrész Gábor hazacsábítása is kétséges?

Nem azért, mert küldték volna, netán mert ott nem teljesített kimagaslóan. Előadásokat tartott a sydney-i egyetemen, ment minden a maga útján.

Egyszerűen haza akart jönni.

Ehhez persze előbb el kellett mennie.

Meggyőződése, hogy a húszas éveiben minden magyar egyetemistának néhány évre külföldre kell mennie, hogy megtanulja értékelni azt, ami itt van. Ő sem úgy ment el, hogy ide már soha sem tér vissza. Folyamatosan részt vett a hazai szakmai közéletben. Ausztráliából 2005 vége óta szerkesztette például a hirek.csillagászat.hu portált. Az időeltolódás miatt ez a honlap számos alkalommal elsőként számolt be csillagászati szenzációkról, egyszerűen azért, mert míg mi aludtunk, Kiss László már ébren volt és dolgozott.

– Nagyon zavart, hogy az emigránsok gyermekei egymás között angolul, és nem magyarul beszéltek. Elviselhetetlen perspektívának tűnt, hogy az én gyerekeimre is hasonló jövő várjon. Így, hiába magyarausztrál állampolgár mindenki a családban – az én szerb állampolgárságom csak plusz –, haza kellett jönnünk. Imádja a sci-fit, és lehetőleg angolul olvas, mert nem tartja túl jónak a hazai fordításokat, kivéve a Harry Potter-sorozatot. (A varázslóiskola meséjének magyar fordítása szerinte jobb is, mint az eredeti.) Megfogta a színház és egyáltalán minden, ami kultúra. A jó barát, Sárneczky Krisztián gesztusaként néhány hete egy aszteroida viseli Kiss László nevét – ezen jót mosolyog, de nem tulajdonít túlzott jelentőséget neki. Az többet jelent számára, hogy édesanyjáról 2004-ben elneveztek egy kisbolygót.

A magát csak szorgalmas kisiparosnak tartó csillagász 420-as összesített idézettségi mutatója szakterületén kiemelkedő publikációs aktivitásnak felel meg. Mivel Kiss László az MTA doktora címet mindössze 35 évesen szerezte meg – a hazai csillagászok közül a legfiatalabbként – mondhatjuk, hogy a szakma ifjú mestere tért vissza.