Ki a színházból!

URBANRABBITS (Városi nyulak). Krétakör Produkció a Fővárosi Nagycirkuszban

Ezúttal látszólag a puszta véletlen irányította Schilling Árpádot a cirkuszba. (Nem úgy, mint 2002-ben, amikor a Krétakör politikai kabarét játszott a Fővárosi Nagycirkuszban.) A Francia Cirkuszakadémiánál ugyanis az a szokás, hogy egyegy évfolyam produkciójának elkészítésére neves rendezőket kérnek fel. Hogy a színház felől kapjon friss levegőt az új cirkusz. De Schilling is a friss levegőt keresi. Nemcsak a szokványos, tradicionális, készen kapott színházi keretekben érzi rosszul magát, de abban is, amelyeket maga teremtett. Néhány éve felrobbantotta a Krétakört. Átalakulásnak mondta, de egészen új kísérletbe fogott. Már persze amennyiben valóban van új a nap alatt.

A megújulni vágyó színház új közönséget és új közösséget keres. Közel akar férkőzni a való élethez, mint egykor a naturalisták, a falukutatók meg a gyárakat járó művészek. Új impulzusokra vágytak, és egyúttal új embereket kívántak becsábítani a művészeti intézményekbe. Alkotóként és nézőként egyaránt. Le akarták bontani a falakat, egybe akarták olvasztani a művészetet és az életet. Schilling egy programot fogalmazó írásában „civileket megmozgató, kérdőre vonó és játékra, közös alkotásra ingerlő színházi módszerekről” beszél, a színház és a demokrácia állapotának szoros összefüggését vizionálja. Megújult Krétaköre szakít a színházi helyszínekkel és a színházias szövegekkel. Utcákra, terekre igyekszik, dokumentálásra és improvizációkra törekszik. A történelemből tudhatjuk: nagyon fontosak ezek a kitörési kísérletek, a színház (és minden más művészet is) csak ezek által képes új életre kelni, azaz követni a világot. De végül csak annyi marad belőlük, amennyi visszatér a művészi, azaz esztétikai keretek közé. S hogy ezek a keretek az intézményesült helyszínekhez kötődnek-e, vagy mások lesznek, az mindegy. Tudjuk, lehet színház a legavíttabb barokkos épületben éppúgy, mint kocsmapincében, üzletben, lakásban vagy utcán, próba-, sőt festőteremben is. Nem ezen múlik. Akár cirkuszban is.

Az URBANRABBITS-nak szükségképpen ott van a természetes helye. Nem a szelleme, hanem a technikája miatt máshol nehezen volna megvalósítható. Jó volna persze, ha nemcsak fizikai, hanem szellemi helyszín is lehetne a cirkusz, ha a cirkusz közönségét is megtalálná és szíven is találná itt a produkció. Magyarországon azonban ez csak vágyálom manapság. Kicsiny, bár lelkes és értő publikum figyelte a fiatal francia artisták nálunk szokatlan attrakcióját. Színház és cirkusz tündéri összefonódását. Cirkusz és színház sokban azonos, mégis alapvetően különbözik. (Ajánlott olvasmány e tárgyban Molnár Gál Péter: Major Tamás cirkusza, a Rendelkezőpróba című kötetben.) Az artista úgy tesz, mintha a saját életét kockáztatná – olykor meg is teszi. A színész valaki más sorsát játssza. Schilling Árpád vezényletével az artisták nemcsak az ügyességüket, de a személyiségüket is színre hozzák. Eljátsszák önmagukat, illetve eljátszanak egy fiatal fiút vagy lányt, aki kenderkötélen lógva vagy drótkötélen egyensúlyozva, karikában forogva, magát szalagokra föltekerve, biciklin kergetőzve, a magasból lezuhanva vagy reménytelennek látszó helyzetben új kötélre találva semmi mást nem tesz, mint társat keres. Prológus és Epilógus között két felvonásnak nevezett részben lényegében ugyanaz történik. Az első címe nálunk Párizsi szokások, a másodiké Magányok, de mindkettő ugyanarról, az utóbbiról szól. Pontosabban ugyanarra céloz. A szövegek ugyanis egyszerűek, lényegre törők, olykor inkább csak jelzések. Rávezetik a nézőt arra, amit a mozdulatok, olykor kevés mimika és sok zene roppant gazdagon elbeszél.

Remek két óra. Aki nem hiszi, nézzen utána. Meg aki hiszi, az is. Ezen a héten még látható.

Schilling vezényletével az artisták nemcsak az ügyességüket, de a személyiségüket is színre hozzák
Schilling vezényletével az artisták nemcsak az ügyességüket, de a személyiségüket is színre hozzák
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.