Kémek a kultúrtérben 13.
Így született meg ugyanis a Békásmegyeri Közösségi Ház tervutasításos tejszínes-csokis szeletre emlékeztető épülete, ami persze egyáltalán nem igaz, de mint tudjuk, nem baj, ha egy történet nem igaz, csak érdekes legyen.
A kocka el van vetve: a ház téglatestnek is visszafogott, különösen ebben a grandiózus, macskakőből komponált holdkráter-planténerekkel és éjjellátó aknavetőket idéző lámpatestekkel állományjavított tízemeletes közegben, amelybe beletették. Úgy látszik, ez itt egy koncepció, itt a kultúrházak direkte nem törnek az égig, ott van például nem messze az Óbudai Kulturális Központ, az se, de itt speciel már olyan mélyre eresztették az elő-előtér álmenynyezetét, hogy a mozgás igazán csak félig felegyenesedett laposhalaknak komfortos.
Mi tagadás, ottjártamkor maga a kultúra sem tört az égig a Csobánka téri szeletben. A közművelődési tevékenység gerincét a délután fél öt és öt közti műsorsávban egy nehéz illatú import bálásruha-vásár adta, nagyjából négy érdeklődővel, bár kár volna tagadni: a ház önmagában, különösebb erőlködés nélkül is közművel. Az említett pre-előtér után fantasztikusan kitáguló enteriőr számos tanulságos részlettel szolgál, itt van mindjárt a magas műszaki tartalmat és nem mellesleg a tetőt hordozó acélszerkezet, amilyet csak a legjobb AC-pumpaszereldékben látni, más kultúrterekben aligha. Aztán a félkör alakú, fából szobort infopult fölött fényeskedő zöld kályhacsempe-alakzat előtt lebegő 1:5-ös méretarányú halászhajómakett, amely egy kifeszült hálóparafrázist von maga után, valamint egy sokat szenvedett, és ezt egyáltalán nem titkoló, textíliával borított paraván, amelyen aktuálisan Juhos Nándor különös atmoszférájú fotói voltak láthatók, Kárpáti rapszódia gyűjtőcímmel.
A tágas térre húzott emeletet balfelől a haladási irányra merőleges közlekedésrendészeti lánc zárja el a kíváncsi szemek elől, jobbra egy folyosót talál a látogató, amely elsősorban bútorraktárként szolgál, másodsorban olyan, erősen zártnak tűnő termek gyűjtőhelyeként, amelyeknek ajtóin részint az olvasható, hogy a Duna Szimfonikusok, másrészről, hogy nyitvatartás, harmadrészt pedig az, hogy pámaevagy, ami részemről nem elírás. Innen viszont akadálytalanul fel lehet hágni az emeletre. Jó hangulatú közeg, felülről miniatűr, házgyári üvegpiramisok eresztik rá a az áldott napfényt a falakon függő kedves szépia fotóreprókra, amelyek valószínűleg azt mutatják, milyen volt Békásmegyer 100 éve: csodálatos, csodálatos falu, ahol forgácsot vág ki a fából a gyalu. Az egyik teremből diszkózene szólt éppen, a soros hip-hop oktatás megkerülhetetlen velejárójaként, hozzávetőleg féltucat átöltözött gyereklánynak és egynémely civil udvarlónak tetsző kis lovagnak, jelezve, hogy mégsem kelt fel hiába, aki itt a kultúrát kereste. A kultúrélményt egy bizonyos Külüs nevű alkotó ugyancsak különös atmoszférájú olajképei, egy Singer varrógépállvány és egy szépen megformált faliszekrény fokozza, amelyben tetszetős tűzvédelmi eszközök nyertek méltó elhelyezést. Különös élmény az emeleten elhelyezett, viszonylag új és tiszta, parkra néző vécé, amelynek hatalmas ablakait szélesre tárták, így elmondható, hogy alant voltaképpen egy vécére néző park zöldell. A folyosó zárványaiban a pesti kultúrházak legtörzsökösebb alakjai, azaz a sakk idősb szerelmesei voltak megfigyelhetők, ami tehát nem volt különös élmény.
A kém baljóslatúnak ígérkező, 13. küldetése ezzel voltaképpen véget is ért volna, ha közben a bálásruha-vásárnak vége szakadt volna. De nem szakadt, így a kémnek módjában állt végre egy kis megtévesztésre, amelyre egy itt nem részletezendő, közelmúltbeli utazása óta különösen nagy szüksége van: úgy tett, mint aki igazából csak egy kis import ruháért jött, csak közben valahogy eltévedt. Remélem bevették.
