Operaünnep a vízmosásban
Fiatal operisták énekelnek Mozart-áriákat a Városház téren. Körben padok, főleg középkorú közönség. Látni fiatalokat is. Többen árnyékba húzódtak –átmenetileg éppen perzsel nap –, csukott szemmel hallgatják az áradó dallamokat. Körbejártatom a tekintetem: jó ennyi műélvezőt látni. Aztán – csak néhány lépésre tőlük – szinte belevág a szemembe a Jobbik trianoni emléknapra toborzó óriásposztere: „Nem, nem, soha!” A Horthy-kor ízlésvilágát híven tükröző plakát éles ellentétben áll a téren uralkodó huszonegyedik századi, európai városi miliővel. Meghökkentő a kontraszt, és furcsa visszaemlékezni, hogy tavaly ilyen még nem volt.
Eszembe jut Káli Sándor miskolci polgármester egy mondata: „Az operafesztivál idején úgy nézünk ki, mint egy európai város”. Most ne azt firtassuk, mi minden lehet e mondat mögött. A polgármesterrel is inkább arról beszélgetünk, hogy az ezredfordulón öszszefogott a helyi politika az operafesztivál elindításáért. Kereszténydemokrata vezetője volt akkoriban Miskolcnak – Kobold Tamás –, aki éppúgy pártolta a dolgot, mint 2002-től a szocialista Káli. „A korábbi acélváros-jelleget másfajta arculattal kellett fölváltani, amellyel fölkerülhetünk Európa térképére. Ezzel föl is kerültünk” – összegez a mostani városvezető. Az ötletet adó, a Miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatójával, Hegyi Árpád Jutocsával összefogó Müller Péter Sziámi a kezdetekkor megjövendölte: „Meglátjátok, tizedik alkalommal már muszáj lesz megrendezni az operafesztet!” És lám, igaza lett.
Mert hiába pusztított áradás, a fesztivált végül nem fújták le. Noha a hírek szerint volt, aki ezt javasolta. De Káli kitartott, két okból: „Ha most kihagyjuk, jövőre már nehéz lenne folytatni. Másrészt rengeteg repülőjegyet, előkészületi kiadást kellett volna megtéríteni. Ezt is mérlegelni kellett” – indokolja. A június 9-től 20-ig tartó időszakra eredetileg tervezett programnak csak néhány eleme hiúsult meg, forráshiány miatt.
A tavalyi 340-350 milliós költségvetéssel szemben idén közel 300 milliós büdzsével számolhatnak – tájékoztat Bátor Tamás operaénekes-fesztiváligazgató. Különösen a szponzorok adakozó kedve lohadt le, de baj volt a központi állami támogatás folyósításával is. „Nagyon hiányzik az ideítélt, de meg nem kapott 77-78 millió, egyelőre nem tudjuk, mivel lehet kiváltani, előfi nanszírozni” – panaszolja a polgármester. Szakmai forrásokból tudom, ezt az összeget korábban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretéből folyósították, Hiller István azonban leköszönése előtt más zenei rendezvényeket, például becsületben megőszült rocksztárok nosztalgiakoncertjeit részesítette előnyben. Miskolcon remélik, az NKA pályázatán legalább utólag elnyerik a pénzt.
A fesztiváligazgató sajnálja, hogy le kellett mondani egyebek között a Szófiai Nemzeti Opera Massanet-előadását, a Don Quijotét. Elmarad a kassai társulattal közös Fából faragott királyfi is – ám azt az ottani büdzsé nem bírta el. Nem jön a kiváló moszkvai Helikon Opera, bár főrendezője, Dmitri Bertman egy kurióziumdarab magyarországi ősbemutatójával szerepel: ő vitte színre Erkki-Sven Tüür Wallenbergről szóló operáját az Észt Nemzeti Opera társulatával. Más, hazai színpadon különlegességnek számító előadás a tavaly BergWozzeckjával sikert aratott német Gerai Állami Színház Britten-operája, a Lukrécia meggyalázása is, vagy a ma színre kerülő Strauss-dalmű, a nálunk 1942 óta nem játszott Daphne.
Némelykor torlódnak az érdekességek. Hétfőn például nem lehetett kihagyni Dés László és a pécsi egyházzenész, Szamosi Szabolcs szaxofon-orgona koncertjét, amelynek vége előtt rohantam át egy Monteverdi- és Purcell-előadásra. Sajna, a Dido és Aeneas gyönyörű zárását már nem hallhattam, szedtem a lábam, hogy elérjem Mozart Don Giovannijának nyitányát. A Prágai Nemzeti Színház vendégjátéka sokmindenért kárpótolt, de azért elgondolkodtam: nem lehetne fájdalommentesen illeszteni egymáshoz a kezdéseket?
Tudom persze, nem olyan egyszerű ez. Mint ahogy különféle ízléseknek megfelelni sem az. Hiszen a miskolci operafesztivál egyszerre látványos népünnepély és igényes magasművészeti bemutató. A fesztiváligazgató a sokadalom és a kifinomult operarajongók tetszését egyaránt el akarja nyerni. Ő szívesen birkózik ezzel, csak árvíz, az ne jöjjön.
