Isteni válaszok

A legtöbbre sikerült megtalálniuk az elfogadható megfogalmazást.

Ha a gyerek kérdez, válaszolni kell. Elfogadja, amit mondunk, átsiklik a következetlenségek felett, de rögtön megérzi a bizonytalanságot. Pedig a felnőtt mérlegeli, mit érthet meg a gyerek a „saját szintjén”, és ez nehezíti a feladatot, még ha teljesen biztos is, hogy a válasz helytálló.

Na jó, akkor lássunk egy egyszerű kérdést: van-e különbség Isten Jahve és Allah között? (vagy azonosak?) És ha tudjuk, hogy „sok arab anyanyelvű keresztény, aki a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában él, úgy imádkozik Istenhez, hogy Allahnak szólítja. De ettől még egyáltalán nem muzulmánok!”

A Móra könyvkiadó egy francia kiadványt fordított magyarra, és nagyon jól tette. Az alcím azt állítja, hogy száz választ adnak a gyerekek száz kérdésére, én inkább azt hiszem, hogy ezeket a kérdéseket felnőttek fogalmazták és állították meghatározott sorrendbe, de a válaszokat valóban úgy fogalmazták meg, hogy világos legyen a gyerekek számára, miről van szó.

Franciaországban mindennapos tapasztalat és probléma, hogy eltérő vallású-kultúrájú gyerekek nőnek föl egymás mellett, járnak egy osztályba az iskolában. Az együttéléshez szükség van a közös tudásra, a másik gondolkodásának ismeretére – elfogadására.

Szóval száz kérdés (meg néhány kapcsolódó alkérdés) sorakozik egymás után. Be kell vallanom: szabatos, kimerítő és a gyereknek is világos feleletet talán egyre sem tudtam volna adni. Nekem nagyon furcsa, hogy a kötet szerzőinek viszont a legtöbbre sikerült megtalálniuk az elfogadható megfogalmazást. És még a túlzó egyszerűsítést is el tudták kerülni. Meg azt, hogy ateista nézőpontot süthessenek rájuk: jól válaszoltak az első kérdésre: „Ki találta ki az Istent?”

Száz kérdés elég ahhoz, hogy eljussanak az alapoktól („Mi a különbség a héber, a zsidó és az izraelita között”, „A keresztény szó eredetéről”, „Mit jelent az, hogy muzulmán? És mit jelent az, hogy iszlám?”) a részletekig („A rabbi a zsidó hívők papja?”, „Mi a különbség a pap és a szerzetes között?”, „Van-e a muzulmánoknak pápájuk?”) és az eltérő szokásokig („Vajon miért hordanak kis fekete sapkát a zsidó férfiak imádkozás közben?”, „Az ortodoxok miért csókolják meg a szentképeket?”, Igaz-e, hogy a muzulmánok tisztelik Szűz Máriát?”). A végén századunk hívői jönnek, és a legnehezebb kérdések: „Miért van a muzulmán nőknek kevesebb joguk, mint a férfiaknak?”, „Miért nincsenek női papok?”, „Kell-e félnünk a fanatikusoktól?” Az olvasó biztos a válaszaiban?

Infó: Isten, Jahve, Allah Három világvallás alapkérdései Móra, 152 oldal

Top 5

1. Iiciri-Piciri táncház

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (Budapest XIII., József A. tér 4.) 23-án délelőtt 10-kor.

2. A király nyulai

Bábtársulat a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Meseszínpadán 26-án délelőtt 11-kor.

3. Offerusz, a nagyerejű

Bábakalács Társulat a Hajógyári-sziget Vándor Vurstli színpadán 26-án délután 1-kor.

4. Bábcirkusz

Bábakalács Társulat a Hajógyári-sziget Vándor Vurstli színpadán 26-án délután fél 4-kor.

5. Kodály: Háry János

Csodamalom Bábszínház a kecskeméti Ciróka Bábszínházban 26-án délután 4-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.