Főzős, filmes

A nizzai saláta, a francia halleves, a rokfortos, diós quiche, a provence-i töltött paradicsom és a boros körte a film igazi sztárjai.

Illedelmes néző előadás közben nem csap zajt, mobiltelefonját még időben kikapcsolja, popcornját csukott szájjal fogyasztja el, papírzacskót nem zörget. A filmszínházak csendjét néhanapján felverő gyomorkorgással szemben azonban hiábavaló mindenfajta védekezés; ha a sztárok a vásznon a Sztanyiszlavszkij-módszer szerint jóízűen szakácskodnak, vagy egyszerűen csak két pofára fogyasztanak, még a legelőrelátóbb és legállhatatosabb mozijáró is tehetetlen; elég egy digitálisan feljavított spagettis tál vagy a sarki tapasbár látványa, s bárkiből lehet nézőtéri hangadó. El lehet képzelni, micsoda tortúrának volt kitéve Huszárik Zoltán Szindbádjának hetvenes évekbeli közönsége, amikor megesett a nagy jelenet: Latinovits Zoltán találkozása a velős csonttal. Hiba volt a Napfény íze stáblistájáról is lehagyni a filmben szereplő töltött hal, azaz a gefilte fis receptjét, még ha a későbbiekben rá is szakadt a történelem Sonnenscheinék ebédlőasztalára.

A kevésbé ínyenceknek sem kell kigolyózva érezniük magukat az úri társaságból: a Krumplirózsa New York-i delijének választéka is bizonyítottan a gyomorkorgatók közé tartozik. Moziba nem megéhezni jár az ember, de a filmesek néha mintha arra utaznának, hogy az előadás végeztével a néző fejvesztve rohanjon, hogy megfőzze vagy megrendelje, amit a vászon nagyjai megfőztek vagy megrendeltek.

Hogy ne kelljen a sztárok szájából kinézni a falatot, a Chefparade Film és Gasztroklubban vetítés előtt megfőzik a filmbeli finomságokat, vagy a velük ízben, színben, tájjellegben kulináris rokonságot mutató ételeket. Június 27-én Ridley Scott-tól merész műfaji kísérlet, a Bor, mámor Provence című kissé túlfőzött semmiség kerül terítékre. A komédia főszere pét elvileg Russell Crowe és Ma rion Cotillard alakítja, a konyhabúvárok azonban váltig erősködnek: valójában a nizzai saláta, a francia halleves, a rokfortos, diós quiche, a provence-i töltött paradicsom és a boros körte a film igazi sztárja.

S az utóbbiak ott lesznek a júniusi főzős-filmes estén, melyet júliusban az olasz–amerikai maffiakonyha fogásai és a Nagymenők díszes társasága követnek. Magam egy dél-koreai polipos estre is szívesen befizetnék egyszer, hátha sikerül a visszájára fordítani az Oldboy című mozi által keltett polipellenes közhangulatot.

Top 5

1. Film: szerelem és egyéb bűnök

Alacsonyan szálló stukkerek és szerelmes szívek Új-belgrádban.

2. Film: Alkonyat – napfogyatkozás

A nyári szünet legbiztosabb befutója. 18 éven felülieknek nem ajánlott.

3. DVD: A szállítmány

Antal Nimród második hollywoodi filmje, de már úton a harmadik, a ragadozók.

4.  DVD: Farkasember

A 2010-es változat együtt jelenik meg az 1941-es klasszikussal, s megnézhetjük a rendezői változatot is.

5.  DVD : Mindenki megvan

De hol van robert De Niro, aki ugyan szerepel a filmben, de már rég nem láttuk csúcsformában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.