Mikor 2007 kora nyarán beszélgettünk, még maga sem tudta, mit akar, hogy kell-e neki ez egyáltalán. Debütáló nagylemezének anyaga nagyjából készen állt, igazi csajos produkció volt, de hát mégiscsak pasik írták neki a dalokat, még ha értelemszerűen az ő személyiségére, habitusára faragva is. Mondta, hozzá leginkább a nyolcvanas évek magyar undergroundja áll közel, annak is elvágyódós, melankolikus, szplínes vonulata, a Trabant és a Balaton világa. Esetleg olyasmi, amit manapság az amerikai Elysian Fields képvisel.

Ehelyett a három alkotótárs, Tövisházi Ambrus, Lovasi András és Tariska Szabolcs energikus, rockos életprogramot próbált beleültetni, ő meg sokáig tétován téblábolt a színpadon, igyekezett belepörögni abba, ami körülötte zenében örvénylett. De hogy mennyire nehezen ment, jól érzékeltette az a rengeteg fals hang, amely akkoriban elhagyta a torkát. Aztán ahogy kezdett beleérni, úgy tisztult a mozgása és az éneke, úgy találta meg a maga előadói stílusát. A kilencéletű macskanőt, mely egyfelől roppant szívós és erős, közben meg rendkívül törékeny és sebezhető.

Közben még oltári szerencséje is volt: az épp profilt váltó Petőfi rádió benne találta meg a maga ideális popdíváját, aki úgy közérthető és közszerethető, hogy közben nem a kereskedelmi médiából ömlő egyenpop része. Persze kezdetben főként a Hajolj bele a hajamba című számát rotálták, koptatták közhelyesre, s vezettek félre sokakat, hisz aki csak ezt a könnyed kézzel odavetett slágert ismerte tőle, a koncertjén simán becsapva érezhette magát.

De hát mégiscsak általa ismerte meg a nagyközönség, lett a színésznőként már régóta jól jegyzett Péterfy Boriból országosan ismert popdíva, aki bármerre megy, mindenhol telt ház fogadja és vastaps búcsúztatja. Életkor, nemi és zenei hovatartozás szempontjából egyaránt heterogén közönség részéről.

Persze akadnak vele kapcsolatban zavaró jelek. Például, hogy médiajelenléte túljátszott, felülreprezentált. Hogy bizonyos körökben sikk szeretni. Hogy a politika füstje azért őt is megcsapta (szerencsére múlt időben). Hogy színésznőként csupa provokatív darabban játszik, és szinte mindegyikben meztelenre vetkőzik. A tehetségét és az egyenességét azonban, azt hiszem, nem lehet elvitatni tőle. Meg azt, hogy tudja, hol a határ. Hogy bármekkora a kísértés, hírnévben vagy pénzben, a bulvárvilágban sosem merült el. Hogy bármilyen sikeres énekesnőként, megmaradt színésznőnek, szerződés köti a Nemzeti Színházhoz, ahhoz igyekszik igazítani lemezfelvételt, fellépést, mindent.

Pedig hát változatlanul sokat koncertezik és ereszt ki anyagokat. Tavaly októberben a második korongot, mely meggyőző, akár az első, aztán márciusban a 2B-t, néhány belassult friss dallal és pár régebbi hasonszőrű újraértelmezésével. Mellesleg a Forró várost is felénekelte a Cseh Tamás emléke előtt tisztelgő CD-re. Nemrég viszont előtte hajtottak fejet a fiatalok, a Bio robottól a Vasárnapi Gyerekekig sokan, megannyiféleképpen megdolgozva Szembogár című dalát. S amilyen sokszínű ez a kizárólag digitálisan elérhető dalcsokor, úgy demonstrálja is azt, hogy Péterfy Borinak annyi arca van, ahányféleképpen ránézünk. Sőt több.