Ha Magyarországon az ember kimondja: art brut, hallgatóságának nem föltétlen az irányzatteremtő francia, Jean Dubuffet neve ugrik be elsőre, még csak nem is a pszichiátriai betegek vagy a fogvatartottak nyers, ösztönös alkotásai. Sokkal inkább egy alig három éve kipattant médiabotrány. Akkor arról cikkeztünk mi is: brutális, hogy az ország leghíresebb art brut kollekciója, az évtizedeken át a Lipótmezőn gyarapodó Selig-gyűjtemény hónapokig egy lelakatolt épületben porosodhat. Miközben „egészségügyi készletgazdálkodók” kórlapokról és személyiségi jogokról vitáznak művészettörténészekkel. A hercehurca végére az tett pontot, hogy a Selig Árpád alapította gyűjtemény kezelési jogát nagy nehezen megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia. Ők pedig Nemes-Lampérth József, Zórád Géza, Pál István és más híres lipótmezei ápoltak műveinek szakszerű elhelyezésére és kutatására 2009-ben központot alakítottak ki a pesti Oktogonnál.

Az art brut alkotások besorolására azonban máig a problémás a legóvatosabb kifejezés. Még az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatója, Beke László is bajban van, ha az irányzat képviselőit – pszichés betegeket, börtönlakókat, más okból a társadalom perifériájára szorultakat – be kell illesztenie valahová az orvostudomány és a művészettörténet kategóriái közé. Ráadásul úgy, hogy mindeközben a társadalom idevágó fogalomrendszere folyamatosan változik. – Hiába mondták az elmúlt három évszázadban a tudathasadásban szenvedőre, hogy elmebeteg, ma ezt a kifejezést a tudomány már stigmatizálónak tartja. A beskatulyázás ugyanis hátráltathatja a pszichés zavarokkal küzdőt a visszailleszkedésben –magyarázza Beke.

Márpedig a művészetterápiának épp az lenne a lényege, hogy az illető önbecsülése a műveire kapott visszajelzések hatására erősödjön. – Beszélhetünk festésről, szobrászkodásról, írásról vagy zenélésről, minden ilyen típusú terápia három fázisban hat az alanyára –magyarázza a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatóhelyettese, Simon Lajos egyetemi docens. – Az első szakasz maga az alkotási folyamat, a pszichiátriai osztályokon vagy az otthonukban élő kliensek előtt is nyitva álló foglalkoztatókban zajló munka. Ez azért fontos, mert a kliensek ki nem mondható szorongásaikat képben, szoborban sokszor képesek egészen plasztikusan megfogalmazni. A másik elem, amelyik visszahat, az a munkákra kapott reakciók tömege. Pláne, ha egy ilyen csoport műveiből még kiállítást is rendeznek, amiről tudósít a rádió, tévé, beírnak a vendégkönyvbe, kezet ráznak, vállat veregetnek a látogatók.

– Léteznek azonban art brut galériák Európában, amelyek nemcsak bemutatják, hanem professzionális rendszerben értékesítik is ezeket az alkotásokat – teszi hozzá Kovács Emese, a fiatal Budapest Art Brut Galéria (BAB) igazgatója. Például az ausztriai Maria Guggingban működő, bentlakásos Art Brut Center, amelynek művészei az elmúlt években nemcsak Bécsben, hanem Párizsban, Tokióban és New Yorkban is besöpörhették a bókokat.

Ilyesmiről egyelőre csak álmodhatnak a BAB Galéria vezetői, de hát ők az évtizedes osztrák hagyományokhoz képest csak tavaly kezdhettek el dolgozni az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Alap diszkriminációellenes támogatásából. – Mindenáron belvárosi helyet szerettünk volna találni a kiállítóhelynek és a műhelyünknek, hivatalos nevén a Moravcsik Alapítvány Pszichiátriai Betegek Nappali Intézményének – mondja Kovács Emese. – Úgy gondoltuk, akkor érünk célt, ha ez a művészeti irányzat szem előtt van az embereknek, ha nem kell a város peremére szorulnia. Elvégre a rendszerünkben dolgozó emberek épp a perifériáról igyekeznek visszakapaszkodni az élet sűrűjébe.

Ez az álom ugyan elpukkant, Simon Lajosékon mégsem látni csöppnyi csalódottságot sem. A főváros tulajdonában lévő, bérelt Kőbányai úti ingatlanjuk tágassága kárpótolja őket. Igaz, hogy a működési pénzt úgy kell hónapról hónapra összepályázniuk, abban viszont joggal reménykedhetnek, hogy előbb-utóbb felfigyel valaki az „egyszerű” művészetterápiás központénál jóval nagyobb vállalásukra is. Hogy tudniillik a galériafönntartás összes feladatát – a portaszolgálattól a takarításon át a ruhatárig – olyan munkatársaik végzik, akik pszichés betegségük miatt a nyílt munkaerőpiacon nem találhatnának munkát.

Ezenkívül Kovács Emeséék képzőművészeti egyetemistákat közös alkotásra, gimnazistákat pedig azért invitálnak hónapról hónapra a Kőbányai útra, hogy a kamaszok ne csak hangzatos tirádákból ismerjék a toleranciát. Rácsodálkozhassanak például a mániákus depressziós Bogi két, egymás mellé állított festményére. A BAB egyik legtermékenyebb alkotója az iniciáléfestő akkurátusságával pöttyözött fekete kartonra ezüstszínű házikókat, tulipánban végződő kéményeket és pehelysúlyú madarakat. Másik ív papírján a fiatal Nenára emlékeztető, sörényes popdíva vonaglik egy nagy adag vörösben. Piros reflektoros koncerteksztázisnak képzelem a jelenetet, amíg Kovács Emese föl nem világosít. Bogi mániás szakaszának vérfürdőjét látom.

Nyers példányok

Az art bruttel címkézett művek eredetiek, nyersek, személyesek, hamisítatlanok, nem hordozzák egyetlen más művészeti irányzat jegyeit sem. A francia festőművész, a fogalmat alkotó Jean Dubuffet szerint ezekben az alkotásokban nincs semmi „a kulturált művészet kaméleon- vagy majomtermészetéből”. Ezért is gyűjtötte a francia elszántan a pszichiátriai betegek, a bevándorlók és más „outsiderek” műveit, vagyis olyan emberekéit, akik szociális, szellemi vagy lelki problémáik miatt a társadalom perifériájára szorultak. A Dubuffet gyűjtőfogalma körébe tartozó munkákat ma már több világhírű intézmény gondozza, köztük a leghíresebbek a párizsi Musée d’Art brut et Art singulier, a lausanne-i Collection de l’Art Brut és a heidelbergi Sammlung Prinzhorn mellett a már említett guggingi intézet. Magyarországon Seligéhez hasonló „történeti” art brut kollekció a pécsi idegklinikán, Reuter Camillo professzor jóvoltából, valamint a pomázi Munkaterápiás Intézetben alakult ki.

A Budapest Art Brut Galéria a belvárosba vágyott, de egyelőre Kőbányán talált helyet magának