Városi nyulak a cirkuszban

A városi nyulak cirkuszba mennek. Hogy mivégre, azt még nem tudjuk, pedig a kíváncsiságot már hónapok óta kósza hírek csigázzák. Állítólag főszereplésével kisebbfajta csoda történik majd a Fővárosi Nagycirkuszban június végén.

„A nyúl nem sokkal a jármű érkezése előtt az úttestre lépett, és várakozó pozícióba helyezkedett.” Ezzel a talányos mottóval ajánlják vizsgaelőadásukat az idén 25 éves Francia Cirkuszakadémia végzős növendékei, valamint az előadás rendezője, Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője. És ez a felütés alaposan zavarba hozza az embert, de a zavarkeltés a francia cirkusziskolások esetében természetes.

Tavaly szeptemberben ugyanis az említett produkció előkészületei során már jártak Budapesten, és igencsak meghökkentették a fővárosiakat. Kézen járva közlekedtek a Nagycsarnokban, váratlanul akrobatikus villámtréfát mutattak be a Mikszáth téri szobor vállán, olykor kézen járva totyogtak át egy-egy zebrán, vagy tízen bepréselődtek egy telefonfülkébe, egyáltalán: a budapestiek furcsállkodása közepette körbebolondozták, körbecirkuszolták a várost.

URBAN RABBITs, azaz Városi nyulak, ezzel a címmel mutatják be vizsgaelőadásukat a Francia Cirkuszakadémia végzősei, akik társművészetekkel dúsított és állatszámokat nélkülöző úgynevezett újcirkuszi műsort adnak majd elő. A www.urbanrabbits.eu elnevezésű blogon látható kisfilmek tanúsága szerint kitűnő artistákról van szó, akik mai nyelven közvetítik a cirkuszt. A diploma-előadást irányító Schilling Árpád azt mondja, neki az a legfontosabb, hogy igazi játék legyen az, amit a francia fiatalok csinálnak. Nem egyetlen cselekménysort fűznek össze a produkciók, hanem személyes történetekből építkezik az előadás: „vándorlások, kalandok, szerelmek és csalódások, vágyak és rémálmok mozaikjaiból építkezve teremtenek a porondon egyszerre költői és mulatságos világot”.

Az alaposan megújult francia cirkuszművészetet ismerve meglehetős megtiszteltetés lehet Schilling számára, hogy ő irányíthatja, foghatja össze, ha tetszik, rendezheti a 16 fiatal artista vizsgaelőadását. Nekünk pedig kitűnő lehetőség, hogy belepillantsunk, mit gondolnak arrafelé a cirkusz világáról, amely egy idő óta erős kölcsönhatásban él a társművészetekkel, kivált a színházzal. Egymást megtermékenyítve, erősítve, hitelesítve követelnek helyet a művészetek világában. Ha meg nem ott, hát a Nagycsarnokban, a Mikszáth-szobor vállán vagy egy viharvert budapesti telefonfülkében.

Infó: Urban Rabbits A Francia Cirkuszakadémia vizsgaelőadása a Fővárosi Nagycirkuszban június 19., 20., 22., 23., 24., 26., 27. este nyolckor.

Top 5

1. Kortárs koreográfusok estje

Ifjú tehetségek útkeresése a Nemzeti Táncszínházban június 14-én este hétkor.

2. Lila akác

Szép Ernő darabjának utolsó előadása a Győri Nemzeti Színházban június 15-én este hétkor lesz.

3. Don Giovanni

Mozart operája olaszul az Operaházban június 16-án este hétkor.

4. Pikáns zsoltár

Mezei Mária válogatott válaszai Pápai Erika főszereplésével a Győri Nemzeti Színházban június 16-án este hétkor.

5. Kihagyhatatlan

Bulvárvarieté és színészi improvizációk bemutatója az Örkény Színházban június 18-án este hétkor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.