Pasolini előbb lett ismert-hírhedt poéta, szépíró- és forgatókönyvíró, mint filmcsináló. Első regényét, az Utcakölyköket, 1955-ben adták ki – a hangos botrányt keltő és azonnali sikert arató szerző harminchárom éves volt ekkor. 1961-ben mutatták be debütáns játékfi lmjét, A csórót, főszerepben a direktor celluloiddarabjainak démoni ikonjával, Franco Cittivel. Az 1949-ben Rómába költöző alkotó az ötvenes években kötött élete végéig tartó barátságot a hányatott sorsú Citti fivérekkel. A majdani képés forgatókönyvíró Sergio nemcsak börtönviselt léhűtőként, hanem a római argó elsőszámú szakértőjeként tett szert (kétes) népszerűségre. A háború utáni Róma kifosztott, mezsgyére szorult, kriminális csellengőiről, és a leszakadt munkásrétegről szóló, szociografikus mű alapvető stílusjegye a –fonetikusra átírt – külvárosi, trágár-obszcén, lumpenproletár szleng.

A nyolc részre tagolt – önálló elbeszélésekként is tökéletes –, bámulatos szerkesztésű regény Fürtös, azaz, Mastracca Claudio, 1946-tól 1950-ig tartó, elkerülhetetlen bukástörténete. Ez idő alatt – a cimboráit gyorsan cserélgető – (anti)hősünk csatornafedeleket lopdosó, hamiskártyásoknak csicskázó, kukázó, alkalmi strichelő, kurvázó vagányból kiégett, lesittelt, megtört bűnözővé lesz. Tizennyolc esztendős korára mindent elveszít; kétséges, bekövetkezhet-e olyasmi, ami kimozdítja a katatón közönyből. Annyi bizonyos: már nem ugrana csónakból a Teverébe, hogy kimentsen egy fulladozó fecskét.

Az egzisztenciális és erkölcsi nyomortpusztulást – középpontban az éhséggel – Pasolini spirituális távolságból mutatja. Ahogyan A csóró, a Mamma Róma és A túró vegetáló, halálraítélt hímringyói, romlott csavargói is széppé, érzékivé, szenvedővé, frivolan esendővé nemesülnek szakrális síkra emelt filmjeiben. A regény egyik alapmotívuma, hogy a betyártörvényekre is fittyet hányó, egymást meglopó, kínzó, megalázó, beteg, szeretetlen ösztönlényekből egyedül az állatok képesek gyöngédséget kicsiholni. Ezért is szimbolikus erejű a verekedő kan és szuka farkaskutya párbeszéde a Fürdés az Anienében fejezetben.

Az Orson Welles alakította filmrendező az alábbiakat mondja a forgatáson magát ricottával halálra zabáló, nincstelen statisztáról A túróban: „Szerencsétlen Stracci! Meg kellett halnia ahhoz, hogy észrevegyük, hogy élt.” Ez a kijelentés a mottója is lehetne Pasolini fojtogatóan feszült hangulatú, lírai remeklésének. Amely anatómia pontosságú látlelet, bár több mint fél évszázad múltán kedélyborzolóból nyomasztóvá szelídült, tűnődésre érdemes: miért fáj ma is?