Mi sem természetesebb, hümmögünk magunk elé, s nem kapcsolunk tovább; előzőleg szájpadlásnak támasztott puskával meredünk a közszolgálatiságra (valami kis ember bizonygat valamit hevesen), a közeli piacon vett kolbász zsírja pedig gyöngyözve csorog végig a szánk szélén: életmódcsatorna, ez éppen jó lesz nekünk. Ráadásul a műsor, hm, érdekesnek tetszik.

A LifeNetwork adó 2030 című valóságshow-ja ugyanis azt a mocsadékot piszkálgatja, aki mindannyiunkban él. A „holnaptól futok!” típusú lusta disznót, aki/amely, persze, sose megy el futni, de legalább mindent elkövet azért, hogy hamarosan jól meghaljon. Más kérdés, hogy láttunk mink már fura dolgokat: 30-as fitneszoktatót újraélesztve és 95 éves sakknagymestert tízpercenkét rágyújtva, vagyis a magunk részéről nem jelentenénk ki semmi tutit, de ez most mindegy is; az eszme ettől még szép, ettől még jó, ettől még, ettől még. Egészségesen kellene élni, azt a hétszentségit a társadalomnak!

A életmód-hadműveletet egy-egy híres és nem híres emberen szemlélteti a 2030 stábja: kolbizásunk idején Tóth Gabi Megasztár-felfedezetten és Bogi tanulón. Gabi bulizik, nem reggelizik és aludni sem tud, mert párja, Roli gitározik; Bogi vizsgára készülve hanyagolja a főtt ételt és Gombóc Artúrként tolja magába a kicsi, a nagy, a kerek (stb.) csokoládét. Tobzódunk a köznapi képekben; Gabit a föllépése előtt az eső ellenére se engedi autóval a színpadhoz egy gyíkarcú; milyen stresszes az előadók élete, snitt. Bogi közben tíz órája tanul, feje egy darab nagy csokoládé, sőt, már reggel hat van, tízkor lesz a zh., a részeg szobatársmegmost tántorog haza; basszus, mit ittál, füröggyé’ meg, így nem lehet tanulni.

Rutinos oktatófilmnéző ekkor már érzi, hogy kisvártatva csavar lesz a sztoriban; nekünk mindjártmeg kell kapnunk amagunkét. És igen. A felemelt mutatóujjat orvostrió testesíti meg, amely a két nő kivizsgálása után hanyag E471-ezésbe bonyolódik, s számítógépes technikával fotón modellezi: mi vár alanyaikra húsz év múlva, ha így folytatják. Ilyen mondatok hangzanak el, orvos 1.: „Bogi, a csokoládé túlreprezentált a táplálkozásodban”; narrátor: „Drámai pillanatok: a mindig magabiztos Tóth Gabi szembesül húsz évvel későbbi önmagával!” Gabi és Bogi, naná, elájul kreált képmásától; „Jézusúristen, ekkora tokám lesz?”, kiabál az énekes, s Bogival az életmódváltásra szavaz.

A konklúziót nyilván sejtik. Gabi mérsékelt cigizése és Bogi megnövelt főttétel-fogyasztása folytán három hét múlva csodás mozaikkép tárul a duó elé; az énekes ujjong, az orvosok pogóznak, mi meg azon tűnődünk, kaptunk-e olyasmit ettől az egyenes vonalú műsortól, amitől döbbentebbek lennénk; akad-e általános érvényű igazság, ilyesmi. Kolbászevő búránk elé tükröt tartani: nemes tett. Csak hát az életszerűnek eladott jeleneteket ütik a szereplőkkel bemagoltatott szövegek, a beállított képek, amelyek így győzikeshowsítják az alapüzenetet. A véletlenszerű spontaneitás sem tesz hozzá a produkcióhoz, legalábbis a cigizés miatt erkélyre küldött Roli reflexiójáért – „Figyelj má’, szarrá ázok” – nem kell életmódadóra kapcsolni.

Azért sok magyar nevében köszönjük. Még egy kolbászt?