Az 1990-es évek végéig a tiniszereplők felségterülete elsősorban a tévésorozatok, illetve -filmek voltak, legalábbis ami a tengerentúli divathullámot illeti. Magyarországon a tinifilmeket nagyon sokáig a „francia vonal” határozta meg: az Éretlenek és a Házibuli két része igazi kultművekké váltak a nyolcvanas években. Sikerük titka leginkább az életszerűségben rejlett, s abban, hogy így jóval könnyebb volt azonosulni a hétköznapi hősökkel. Érdekes, a gall vonal azóta teljesen kihalt a mozikból, már Sophie Marceau visszatérése a műfajhoz (most már természetesen nem tinit, hanem gondos szülőt alakít), a 2008-ban Franciaországban óriási sikert elérő LOL sem jutott már el hozzánk. A magyar mozinézők ajtaján már csak az amerikai tinimozik kopogtatnak. Vagy pontosabban: dörömbölnek.

Nem kevés sikerrel. Az Amerikai pite-széria és klónjai (Cool túra, Euró túra, Vad kanok) csaknem egy évtizeden keresztül meghatározták a piacot és vele a felnövő generáció ízlését is. A nem kis dicsőséget hozó szerepekért az olykor húszas éveiket taposó színészek visszafi atalodtak. Ám ez még megbocsátható lett volna, de az már kevésbé, hogy tolmácsolásukban a harsányság, az alpáriság, vagy ahogy a hazai kritika elnevezte, az altesti poé nok kora köszöntött be, s tette sokáig a műfaj meghatározó elemévé. Még az olyan romantikusnak szánt darabban is jelen lehettek, mint a Csaj nem jár egyedül, melyben a suli bikája egy fogadás miatt a legszerencsétlenebb csajjal randizik, akiről kiderül, hogy tulajdonképpen a legklasszabb. Ez a meseszerűség, a mesébe illő fordulatok rendre kimutathatóak ezekben művekben. Az Amerikai pite központi karakterének, Jimnek, férfivá érését nem a kelet-európai bombázó, hanem a csúnyácska lány segíti elő. Vagyis el is érkeztünk ahhoz, ami összeköti a kilencvenes évek látszólag sokszínű tinimozijait: az első éjszaka kivitelezése, megtervezése mindennél fontosabb. Ez egy olyan társadalmi kérdésként jelentkezett, amihez a szülők nem tudtak hozzászólni, vagy ha mégis, hát az rendre kihagyhatatlan humorforrásként funkcionált. Külön érdekesség, hogy sokszor a kaszabolásra ráállt tinihorrorban is a szex vált központi kérdéssé, igaz itt többnyire egy-egy drasztikus haláleset oldotta fel az örök dilemmát: legyen vagy sem szép éjszakánk a kiválasztottal. Aki, ahogy ezt a Wes Craven rendezte Sikolyban a filmszakértő meg is állapítja, többnyire egybeesik a gyilkossal.

A struktúra- és korszakváltás a tinifilmek terén az ezredforduló környékén történt meg elsősorban két franchise-nak köszönhetően. Ezekből már kiderül: korunk tinihősei ritkán ugyan, de kellő érettséggel viszonyulnak a testiséghez, viszont lelkük a szappanoperák logikáját követi, és szívügyeik roppant bonyolultak. Az egyik kikerülhetetlen produkció immár, a tévéből a mozivászonra jutó High School Musical, amelyben a karcosabb poénok helyét már a dalban elénekelt szituációk vették át. Újabb és színvonalasabb verzió a Glee című tévésorozat, amelyhez már pazar jellem- és helyzetkomikumot is bevetettek. Az első évad után a szereplők már a világ körül turnéznak, előbb vagy utóbb hozzánk is elér majd a világ boldogabbik felének legújabb csodája. Az, hogy az ezredforduló társadalmi változásai miképpen írták át a nemi szerepeket igazából egy másik nagy és immár meghatározó őrület az Alkonyat-szériából derül ki. Ebből – a sokszor hallott magyarázatok szerint – a fiatalok az igaz, önzetlen szerelmet tanulhatják meg. Poénok és önirónia nélkül. Kis szépséghibával, hiszen a képletbe immár a yuppie vámpírok is bekerültek. De ez sem megoldhatatlan probléma: ahhoz, hogy a vérszívókból igazi szappanoperahőst lehessen kreálni, érzelmekkel és lélekkel felvértezett, jóképű, és politikailag korrekt férfitestbe öltöztette őket. A korábbi durva férfikép már teljesen a múlté, csakúgy a békából királylánnyá változó (király)lány is. Van helyette végtelen, giccsessé stilizált vágyódás a (látszólag) elérhetelen iránt. Mert a látszat csak most számít igazán.

Alkonyat: szerelem poénok és önirónia nélkül