Pestről költözött Pécsre a Placcc, így, három c-vel. Nem tudom egész pontosan, miért hívják így. Talán azért, mert szándéka szerint a naponta látott helyszíneket, észrevétlen városi tárgyakat újraértelmezik: mindegyik kap egy adag pluszt. Az Artopolis Egyesület a külföldön már ismert helyszínspecifikus művészetet hozta be az országba. Tavaly meg tavalyelőtt például repülni tanították a nézőket az egykori budapesti pártfőiskolán, biciklis kalandozást tartottak, szlengoperát mutattak be egy budai barlangban és algákkal tisztították meg a Blaha Lujza tér levegőjét.

Az idén az Uránváros ropogó padlójú, főként panellakásait járhatták kettesével az előre bejelentkezett résztvevők. Lakás-Kaland-Túrára mehettek öt napon át. Pontosan leírt szöveg alapján keresték a négy helyszínt.

Újságíró kollégával gyalogolunk a spéci akadályversenyen. Kiindulópont az Olimpia Üzletház üresen kongó épülete, amely anno az 1958-as brüszszeli világkiállítás magyar pavilonját kiszolgáló étterem tervei alapján épült. Mindketten a tájékozódási antitalentum kategóriából érkezünk, de mivel elképesztően pontosak az instrukciók, így csak kétszer tévedünk el, és azt is gyorsan korrigáljuk.

Az Esztergár Lajos utcában egy fiatalembert kellett megtalálnunk. Elfojtom a röhögésem, mikor a Szél Alajos néven bemutatkozó huszonéves srác úgy beszél a hatvanas és a hetvenes évekről, mintha még mindig a hetvenes éveket írnánk. Hadonászik a saját városterveivel, amelyet az elvtársak sutba dobtak. Most más munkát kapott a tanácsnál. Lakásokat ajánl cserére, az egyikhez el is vezet.

A lift nem működik, gyalog indulunk a harmadikra. Az egyszobás lakásban fregoli lóg, rajta térképek száradnak. Béna ágy és két hokedli, valamint a hatvanas évek relikviái. A parkot, a kilátást dicsérik a párt játszó fiatalok (ők is, mint a többiek a Janus Egyetemi Színház tagjai). Kommunikálásra bírják a nézőket, de nem túl frappánsan reagálnak. Pedig biztos rettentő unalmas lehet órákon át (tízpercenként) ugyanazt elmondani.

Parkolókat és porolókat keresünk, meg színes betont. Utóbbiakat a budapesti 1000% Csoport street-art művészei festették. Földutakat kerülgetünk és orvosi rendelőket. A második helyen egy báb ül a tévé előtt, és kommentálja a látottakat. Ő Tüke úr, aki halálba kritizálja Pécset. Vigyorgunk a kanapén ülve, ahogy a Gerilla Puppets óriásbábja a felújított Széchenyi tér tervezőjét augusztusban hajadonfőtt, naptej nélkül kiültetné a kőrengetegbe. Azt is kijelenti, hogy ebben a városban mindenkinek szabad kőműveskedni, a tévéből tudósító Csucsú bá nevű báb pedig azt: a Zsolnay kultúrnegyed akkor lesz kész, mikor Pécs újra Európa Kulturális Fővárosa lesz. Tüke unokájával tessékeli ki a látogatókat, mi meg indulunk a túra – mint utóbb kiderült – legsokkolóbb és egyben legizgalmasabb része felé: a hanginstallációhoz.

A cseh Tomáš Vaněk új technológiákkal sztereó hanghatást kreál. Ül az ember a szobában egyedül, fülén hallgató. Kopognak. A parketta ropog – hol jobbról, hol balról. Víz csurog és szekrényajtó recseg. Kinyílik az ablak, jól hallható az utcazaj. Hátborzongató, mikor a zajkeltő a fülembe sóhajtozik, nem tudom, hogyan, de a leheletének melegét is érzem. Az eddig szolid, de egészségesnek hitt paranoiám felerősödik. A vége előtt sikerül elzárni a szorongáscsapot, és tényleg belátom, frenetikus az ötlet. A placccosok amúgy is azt mondják, új befogadói hozzáállást kínál ez a projekt. A helyi Periszkóp Rádió Urán 90 néven közvetít a negyedik helyszínen. Nyilatkoznunk kell az EKF-ről és a Placccról. Akasztják a hóhért.

Estére abszurd és vicces színházi thrillert ígérnek egy pécsi családi ház kertjében. Nem hinném, hogy a délutáni hanginstallációnál tudnak nekem abszurdabb és viccesebb thrillert mutatni, de belemegyek. A holland Compagnie Dakar előadását, az Élethelyzetet főként az ablakon keresztül nézzük a kertből. Egy vasaló hölgy házában idegenek jelennek meg, és úgy viselkednek, mintha otthon lennének. A kissé hosszúnak tűnő előadás alatt remekül elgondolkodhat az ember azon, hasonló élethelyzetben hogyan viselkedne. Mit tenne, ha egyik probléma hozza a másikat, amikor lázálomszerű a nap. Az a fajta, mikor már délben tudjuk, aznap nem kellett volna kikelni az ágyból.

Tüke úr, a Gerilla Puppets óriásbábja halálba kritizálja a kulturális fővárost