Megszólal a múzeum
Elkészültek a skanzenben egy újabb tájegység, az észak-magyarországi, avagy palócföldi falu épületei. Közvetlenül a már korábban megépült hegyaljai városka mellett áll a tucatnyi újonnan felépített lakóház és vagy harminc melléképület: szalmatetős parasztházak, oszlopos-gangos kisnemesi porta, barlanglakás, lyukacsos falú vályogcsűr, istálló, uradalmi magtár és cselédház, de még faluszéli harangtorony is.
Hogy a falubemutatás módszerei változnak az idővel, az mindjárt látszik például abból, hogy az új épületcsoport szélén egy üvegfalú parasztházat látunk. Nem, ez nem a posztmodern parasztember lakása – itt még nem tartunk –, egészen más miatt vannak üvegből a falak. A szalmakucsmás, gerendatalpú házikó Erdőhorvátiból, az Egres utcából való, s a fele már hiányzott, mire a néprajzosok áthozták, tudjuk meg Kemencsi Lajos tudományos igazgatótól, az új tájegységi bemutató összeállítójától. Ezért merészelték a hiányzó részt kitalált rekonstrukció helyett üvegfalból építeni, s így az egész házat átláthatóvá tenni.
De mire jó ez? Nem másra, mint hogy olyan szemléltető épület legyen ez a ház, amelyen a néprajzi gyűjtés módszertanát lehet bemutatni. Félbe lesz benne vágva a kemence is, hogy lehessen látni belülről. Föl lehet nézni a ház padlására, amely tele lesz régi dolgokkal, ahogy általában a néprajzos találkozik a tárgyakkal a terepen.
A szomszédban lévő, világoskékre festett, boronafalú filkeházi hajlékba pedig csupa tárgymásolatot helyeznek, vagyis megfogható, kipróbálható lesz mindegyik. A perkupai házban már meg van terítve a lagzihoz a tiszta szobában, a kamrában meg ott sorakoznak a kosárban hozott, kendővel letakart ajándékok. Ahogy az a harmincas években lehetett. Lesznek élethű műételek is, melyeknek alkalmazása szintén újdonságnak számít. Nem afféle búcsús, fröccsöntött műanyag répák és almák ezek, hanem egy Hollywoodnak is dolgozó, profi díszletes valósághű ételmásolatai. A vendégek meg árnyként vetülnek a falakra.
A szobában szól majd a zene – nem lakodalmas rock, hanem még igazi falusi banda muzsikája –, hegedű, cimbalom. Kukucska Ernő, a híres karancskeszi kecskedudás újrabőrözött hangszere csak véletlenül van itt, nyitásra átkerül majd a karancskeszi házba. Műételekkel és malacvisításos hangeffekttel jelenítik meg a disznótort a márianosztrai házban is, a domaháziban meg lefekvéshez készülődnek: a sötét szobában sorban felvillanó fények a lefekvés egy-egy mozzanatát világítják majd meg.
Megfogni, belelátni, hallani.A Skanzen mai közönsége 67 százalékban 25–35 év közötti, magasan iskolázott fiatal szülőkből és a gyerekeikből áll, mondja Cseri Miklós főigazgató, őket teljesen hidegen hagyják a hagyományos narratívák. Nem elég szárazon elmondani, hogy mi mire való, de meg is kell jeleníteni nekik. Ebben a tekintetben teljesen más technikával dolgoznak ma, mint a hetvenes években, amikor a Skanzen megnyílt, s elég volt odatenni egy tárgyat. Ma provokálni kell. Érdekesen megközelíteni, mai problémákat megjeleníteni: ha cselédségről beszélünk, akkor meg lehet mutatni az uradalmi cselédház mai lakóit, a mai, vidéki mélyszegénységet is.
Megváltozott mára a skanzen szerepe, nemcsak építészeti és tárgymúzeum, hanem életmódmúzeum is. Rezervátummá vált. Az ezredfordulóra ugyanis a hagyományos paraszti életforma olyan mértékben eltűnt, hogy szinte már csak itt lehet működésében látni. De már itt sem az 1880-as évek világát érdemes mutatni, hanem a jelenhez minél közelebbi korszakokat: a nagyszülők gyerekkorát, a harmincas-negyvenes éveket – amihez még van valami kötődés.
A hetvenes években, a megnyitáskor ide álmodott tájegységekből már csak kettő hiányzik, pontosabban másfél, mondja az igazgató: a Matyóföld és az Alföld középső része. De ezeken kívül szeretnének felépíteni még egy erdélyi házcsoportot (határon túli tájegység ugyanis még nem készült), egy X–XV. századi falut a bőséges régészeti leletek alapján és egy XX. századi falut. Ez utóbbihoz ezres nagyságrendben van már tárgyanyag, az országban tizenkét kutatási ponton, tsz-tanyaközpontban, olajbányászok lakta faluban, sporttelepen és egyéb helyeken kutatják a változásokat.
Az ezredforduló óta felgyorsult a skanzen kiépítése a támogatásoknak köszönhetően: míg 1967 és 2000 között csak három tájegység készült el, addig az utóbbi tíz évben négy. A június 25-én megnyíló észak-magyarországi falu a nyolcadik lesz. Két év alatt lett kész, mégpedig abból a 700 millió forintból, amely a 2007-ben megítélt, 2,2 milliárdos kiemelt uniós támogatásból maradt, miután 1,5 milliárdért megépítették belőle a szabadtéri múzeumon végigszaladó kisvasutat és fogadóépületnek a régi, mezőhegyesi vasútállomást. Jelenleg 312 épület áll a skanzenben, amely építményeinek számát tekintve a világ legnagyobbja. S erre büszkék is lehetünk akár.
Vihar tépázta kisvasút
A múlt hét közepén a levegőben lógott a tavaly beüzemelt kisvonat sínpárja egy tízméteres szakaszon a szentendrei skanzenben, mert a nagy esők miatt megduzzadt Sztaravoda-patak elmosta a töltést. Ezért a kisvasút utolsó állomását kiiktatták a forgalomból. A szél a terület magasabban fekvő területein a népi építményekben is jelentős pusztítást végzett: kerítéseket, háztetőket rongált meg, több ház annyira beázott, hogy a tárgyakat ki kellett menekíteni belőlük. A skanzenben esett károk felmérése a múlt hét közepén Hiller István távozó kulturális miniszter asztalára került.
Ígérete szerint az új kormánynak átadandó dokumentációban a 49 millió forintos összeg szerepelni fog az azonnal megoldandó feladatok között. A múzeum a romok eltakarítása után újra kinyitott. A veszélyes szakaszokat elzárták, de a Pünkösdi Játékokat sem fújták le.
