És ide rossz irányból sem lehet érkezni: ha a Tisza felől közelítünk, aki felismeri, sokadszor is megállhat a folyó valahai tokaji kőcsúszdájánál, hogy megcsodálja Bán Ferenc nyaralóját, az ország egyik legmerészebb és mégis szigorúan következetes lakóházát (természetesen ez Tokaj Bodrogkeresztúri útja…), a másik irány pedig a szőlőhegyek közül, borászatok között vezet ide Erdőbénye, Tolcsva felől.

De nem akarom hosszúra nyújtani az ömlengést. Mert ott, ahol már kijjebb érnénk a faluból, és a szőlőhegy meg a folyó szorításában még keskenyebb sávra szorul az út, ott a Lebuj. Túl jól hangzik, hogy elhiggyem, de állítólag azért Lebuj-kanyar, mert ez az összeszűkülés volt egykor az útonállók kedvenc helye, ahol lebújva várták, hogy az arra kanyarodó piacos szekereket kifoszthassák. Aztán szintén állítólag az aszú is a Tokaj-hegynek ezen a részén érik a legédesebbre, mert a folyó túl közel jön a szőlőkhöz, közöttük megreked a levegő. Elég ihletett, nem?

És akkor egészen lent, a parton vár a másfajta meglepetés, egy egészen másfajta ház, mint amilyenekhez mostanában szokhattunk. Cseppet sem könnyed és csábító például, inkább szigorú és szoborszerű, mint Pierre Székely Nagyvárad téri kőmadaras szobra vagy egy kicsinyített maja piramis. Nincs derűs transzparencia, meg a fürdőktől megszokott mondénság, az új épület úgy tapad a partoldalba, mint soksok régi pince a környéken, és elsőre nem is lehet pontosan eldönteni, hol végződik itt régi, és hol kezdődik az új. Ferencz Marcell építész, aki ez idő szerint a debreceni egyetem építész tanszékének tanszékvezetője és kollégájával, Wesselényi-Garay Andorral éppen az idei velencei építészeti biennálé magyar kiállításán dolgozik gőzerővel, olyan, tömbökből szerkesztett erős jelet hagyott maga után, hogy az „új” és „régi” itt értelmét veszti.

Egyesek szerint már itt áll évek óta, de Pro Architectura díj tavaly járt érte. Kőlábazatának alját már a földből felkúszó zöld moha/enyészet színezi, tájba olvadása természetes, komor hatásától mégsem lehet szabadulni. Egyáltalán nem küzd a tetszésemért, sőt; mégis azonnal érezteti, amit itt építészetként látunk, az túl van a szokásos látványesztétikai felszínen.

Ez igazi, erős térképzés: Ferencz Marcell nem használ öltöztető vakolatot, hármas tagolással épít egymásra követ, téglát és a tetőn rézsapkát, ugyanakkor közelebbről meglátni azt a sok finomságot is, amelyek a pontosan faragott és összeillesztett kőtömböktől az apró fémveretekig egyaránt jellemzőek. A fürdőház robusztus tömbje belülről fehér ős zikkuratot formáz, ugyanakkor antropomorfizálása számomra már túlzás: két oldalán egy-egy mélyen ülő, apró ablak szempárt formáz, és a fej/épület tetején a sisakszerű réztetőből még hetyke kis szarvak is kiállnak.

A Bodrog legszebb folyóink egyike, de aki túrázott már itt, tudja, fürödni nem könynyű benne, mert általában magas partok szegélyezik. A Hun Fürdő is a parton áll ugyan, de nem strand: a folyóval párhuzamos tengelyére felfűzve szauna és szolárium, középen apró medence. Nyitottság helyett inkább a vaskos zártságot választotta.

Cseppet sem könnyed és csábító, inkább szigorú és szoborszerű