Musicalek sikerre ítélve?
Nehéz olyan kőszínházat találni, talán nincs is, ahol ne játszanának zenés darabokat. A szabadtéri teátrumok egy része meg kimondottan ezekből a musicalekből vagy a belőlük szerkesztett egyvelegekből él. Három évvel ezelőtt a direktorok egy része azt jósolta: leáldozóban van ez a műfaj. Nos, ennek egyáltalán nem látjuk jeleit, mert újabb és újabb darabokat vesznek elő a teátrumok. Ugyanakkor Zöldi Gergely műfordító, dalszövegíró szerint külföldön nem születik annyi igényes musical, mint korábban. Valószínűleg a mostani könnyűzene nem inspirálja annyira az alkotókat, mint korábban a rock és a dzsessz – teszi hozzá Kocsák Tibor zeneszerző. (Akinek Miklós Tiborral közösen írt új művét, a Szegény gazdagokat történetesen a nyáron mutatják be.) Nyilván a frissesség, a tehetségkutatás jegyében írta ki musicalszerzői pályázatát is a Madách Színház, amelynek egyik zsűritagja éppen Kocsák.
A Madách zenei vezetőjét arról kérdeztük, miért olyan kelendőek a musicaliparban a történelmi személyek. Szent István, Attila, Evita vagy teszem azt: Elizabeth, Rudolf. És miért zenésítik meg a jól ismert irodalmi alkotásokat? Mondjuk a Rómeó és Júliát, A nyomorultakat, a Manderley ház aszszonyát, vagy személy szerint Kocsák a Légy jó mindhaláligot, az Anna Kareninát, A vörös malmot vagy a Szegény gazdagokat? „A musicalek és persze a közönség igényli a nagy hősöket. A tomboló szerelmeket, a megrázó halálokat, a nagy történéseket. Mint az operáknál” – mondja. Sőt, a komponista a musicaleket egyenesen modern népoperának hívja, amit nem lehet úgy megírni, hogy ne legyen közérthető, sikeres. A kulcsszó a szórakoztatás és az, hogy a szereplőkkel együtt érezzen a néző, végül pedig eljusson a katarzisig. „Amelyik darab nem törekszik erre, az megbukik” – véli a zeneszerző.
Kocsák szerint persze van különbség a musicalek között a minőség tekintetében is. Mert Sondheim, Bernstein és Lloyd Webber darabjai új irányt próbáltak kijelölni. Főleg Sondheim: bár nagyszerű a Sweeney Todd vagy a Kis éji zene, egyik műve sem aratott tomboló sikert Magyarországon. Az ő darabjai a legelvontabbak, a hangszerelése és a témához közelítése különlegesebb, mint bárki másé – magyarázza Kocsák. A magányos farkasként aposztrofált Stephen Sondheimet ugyanis nem izgatja a siker, sokkal inkább az, hogyan kereshetne új utakat. És erre jóval nagyobb az igény az Egyesült Államokban, Angliában, mint nálunk. Nyilván ez abból is fakad, hogy ott terebélyesebb a felvevő piac, mint Magyarországon. Zöldi Gergely arról mesél, Sondheimnek vannak követői: ők persze főként az off-Broadwayre írnak. Nincs az a producer, aki megmondaná mondjuk Andrew Lippának, Jason Robert Brownnak vagy Michael John LaChiusának, hogy ugyan komponáljon bele még egy slágert a darabjába, mert attól jobban el lehet majd adni. Persze a Broadwayn a nagy családi, szórakoztató Disney-musicalek futnak sikerrel, de az Európában igen népszerű Andrew Lloyd Webbert kisebb lelkesedés fogadja.
Trendi Angliában és Amerikában is a világhírű popegyüttesek, előadók dalaiból összeállított musical, ahol a történet gyakorlatilag másodlagos, lehetőleg rövid időnek kell eltelnie két sláger között. Bár korábban, úgy a nyolcvanas évek legvégétől tarolt például a Buddy Hollyról készült musical, tomboló őrület csak pár éve indult, mikor bemutatták az ABBA-musicalt, aMamma Miát. De készült produkció – többek között – a Queen, Elvis Presley, Rod Stewart, a Boney M vagy a Take That dalaira is. Sőt, ezt a jó szokást átvettük mi is, a Hungária-számokra épülő Hotel Menthollal, a Made in Hungáriával, aztán a Neoton-musicallel, a Szép nyári nappal és a most készülő zenés darabbal, amelyet az Apostol slágereire építenek, és Nem tudok élni nélküled a címe.
Hogy Magyarországon miért ritkább a kísérletező zeneszerző? Egyrészt, mert a színházak szívesebben nyúlnak vissza a régi sikerekhez, a Kabaré, a Chicago, az Oliver, a Hair, a La Mancha lovagja, a My Fair Lady, A muzsika hangja, A padlás, A dzsungel könyve a tuti befutó. (Ritka, de azért előfordul, hogy egy rendező valami gyökeresen újat szeretne velük csinálni.) Másrészt, mert a kísérletezők java el sem jut odáig, hogy megmérettessék.
Talán most esélyt kaphatnak azok is, akiket eddig elkerült a lehetőség. A musicalírói pályázatra több mint hetvenen jelentkeztek, belőlük húszat kértek fel arra, írják meg a komplett művet. Az eddig kész négy-öt dalból egyet-egyet mutathattak be a minap a Madách Stúdiójában. A szerzők között van például popénekes, Bódy Magdi, aki Szex, Szinglik, Angyalok címmel írja darabját. Akad főként klasszikus zeneszerzőként ismert ifjú tehetség, Bella Máté, aki a költő Karafiáth Orsolyával írja Macskadémon című musicaljét. Egy másik ígéretes műben, A fabáb címűben szintén szerzőtárs egy költő, Kiss Judit Ágnes, aki elkészítette enyhén korhatáros Pinokkió-adaptációját. A minap, a Madách színházi bemutatón a zeneszerző Fűri Anna adott elő egy cha-cha-chát, amely akkora siker volt, hogy az egyik zsűritag, Malek Andrea színésznő azonnal elkérte Fűriéktől (szerzőtárs még Gryllus Samu is.) A harmadik költő, aki szintén nem musicalszövegíróként ismertünk meg, Szabó T. Anna, ő Lázár Zsigmonddal Kirké című produkciójára készül. Az írók között filmes oldalról érkezett Orosz Dénes, aki Faltay Csabával és Gebora Györggyel a cinkotai rémről ír, míg a két adatvédelmi szakjogász, dr. Halmos György és dr. Locsmándi Balázs két nyelven komponálja darabját.
Persze, valószínűleg nem mind a húszan állnak elő a kész művel a határidőre. A Madách igazgatója, Szirtes Tamás azonban nemcsak színházának írat musicaleket, hanem a harmadik fordulóra elhívja majd direktortársait is: mondván, szabad a vásár.
