Nemrég lelkesen adhattuk hírül, hogy sokat szenvedett hazánkban is elkezdte lassú térhódítását a Nyugat-Európában már jól ismert különleges lélekjavító módszer, a biblioterápia. A kontinens bizonyos részein már kifejezetten tb-támogatott kiscsoportos foglalkozásokon egy-egy irodalmi alkotás célirányos bemutatásával, elemzésével próbálnak enyhíteni a jelentkezők lelki gondjain, a kezelés mindenekelőtt a személyiségfejlesztésben, az önismeret, az empátia és a tolerancia erősítésében, a kommunikációs készség javításában lehet eredményes – tudhattuk meg egy biblioterapeutától. A hallottak annyira felcsigáztak bennünket, hogy a minap bekéredzkedtünk egy terápiára.

Nos, mint feljebb jeleztük, vérmes várakozásainkkal ellentétben egyetlen középsúlyos depresszióst sem találtunk a könyvtárszobában: negyvenes, ötvenes hölgyek, plusz egy fiatalember gyűlt össze igen jó hangulatban Hans Christian Andersen A rút kiskacsa című mesés elbeszélésének megrágására. A foglalkozást vezető biblioterapeuta indításképpen színes tollpihéket osztott szét tálcáról az egybegyűlteknek, mondván, most „mindenki átlényegül kacsává.” Nem tudjuk, hogy e különös metamorfózis kiben ment végbe, kiben nem, külső jelét mindenesetre nem tapasztaltuk. Azt viszont igen, hogy mindenki nagyon érti a mondandót: a résztvevők esete Lear királlyal legutóbb persze állítólag bonyolultabb volt, de azért e rövid írást is sikerült alaposan szétcincálni, majd öszszerakni, okos, eredeti és tanulságos megállapításokat hallhattunk a másság el nem fogadásáról, a kirekesztésről, mint ma is igen aktuális jelenségekről.

A lelkekbe azonban, legalábbis a magunk részéről nemigen jutottunk be, a jelenlévők például az istenért sem voltak hajlandók kifejteni a kirekesztéssel kapcsolatos személyes tapasztalataikat, sem azt, hogy volt-e és ha igen, életükben részük különféle vegzatúrában azért, mert valamiben különböztek a zömtől.

Az egyik résztvevő, a Bea nevű közgazdász szerint azért nem, mert egy óra kevés a kitárulkozásra, de nem tartotta kizártnak, hogy ha a terápia hosszabb lett volna, az ő meséje is tovább tartott volna, és pszichéje intimebb részeiből is feltárt volna egyet s mást. Ettől függetlenül nagyon jól érezte magát: nagyon kevés az olyan közeg, ahol az irodalomról ilyen színvonalon lehet beszélgetni – jegyezte meg. Zsuzsában, a vidékről érkezett könyvtárosban, ahogy fogalmazott, rengeteg gondolatot szabadított fel az összejövetel. Azt pedig különösen nagyszerűnek érezte, hogy ez a nyolc XXI. századi ember mennyi mindent hozzá tudott tenni Andersen XIX. századi mondandójához. Ja és igen: a látszat csalhat, egyáltalán nem biztos, hogy itt nem gyógyult senki. A gyerekrajzból akkor is kijönnek a disszonanciák, ha nem az a feladat, hogy kimondottan a nyavalyákat kéne megfesteni: egy sima családi életkép is kidobhatja a szorongásokat –árnyalta a biblioterápiáról vallott véleményét Zsuzsa.

Andersen-elemzés színes tollpihékkel