Pedig az Üvöltés szerzője költői pályája kezdetével nagyjából egybeesően, 1953-tól fényképezte a beatnemzedéket, köztük Jack Kerouacot és Neal Cassadyt, az Úton híres Dean Moriartyját. Később, a 80-as évektől haláláig is fotózott, akit legalábbis tudott. Kerouacot, aki addigra átitta magát a túlvilágra, már nem, de Bob Dylant lencsevégre kaphatta.

„Még a művészvilágon belül sem sokan tudnak eleget a fotóiról – vagy egyenesen semmit sem” – mondta Sarah Greenough, a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria kurátora a Beatemlékek címmel, májustól szeptemberig látható Ginsberg-kiállítás sajtóbemutatóján. Earl A. Powell, az intézmény igazgatója pedig egyenesen a képtár Robert Frank vagy André Kertész gyűjteményeinek sorába helyezte a magánadományból származó, csaknem nyolcvantételes Ginsberg-kollekciót. Ahogy a költőfotós maga mondta, a pillanat szentségét akarta megragadni. A képek expresszivitása felér egy vizuális üvöltéssel – legyenek akár provokatívak, mint amikor Ginsberg Peter Orlovskyt, saját élettársát örökítette meg tóparti kézenállás közben, meztelenül, akár pedig a hétköznapi banalitást adják viszsza – mint az elővárosi otthonának ebédlőjében, desszertje mögül bambuló „Buba”, Ginsberg nagyanyja esetében.

Kerouac a Keleti 7. utcán sétál, 1953-ban