Divatba jött ugyanis mostanság, hogy egy-egy előadó úgy rántja ki a kátyúban elakadt szekeret, hogy örökzöldeket énekel el átfazonírozva. Robbie Williams, George Michael és Seal is előállt már hasonló válogatással, ám Peter Gabriel nem csupán kölcsönveszi a kortársak dalait (neki aztán végképp nincs erre szüksége), hanem alaposan át is értelmezi őket. Hol szimfonikus kísérettel, hol egy szál zongorával, gitár és dob nélkül, mindössze a hangjára támaszkodva. Így lesz a David Bowie, Talking Heads vagy az Elbow dalokból különleges élményt nyújtó vallomás, egy nem akármilyen kaliberű zenész tépelődő, mormogó gondolatfutama. A legnagyobb átalakuláson talán Paul Simon slágere, az afrikai ritmusoktól pezsgő The Boy in the Bubble ment át: a tömegeket megmozgató dalból lírai töprengés született. Björk férfihangon: szabálytalanul, csak a zene belső lüktetésére hallgatva.

Mindezek ellenére az új album nem könnyen fogyasztható, nem adja ki első hallgatásra a titkait, de Peter Gabriel nem is erre törekedett. A célja hallhatóan nem egy rádióbarát, könnyed, nyári album elkészítése volt, sokkal inkább egy érvényes olvasat. Igazi posztmodern gesztus: valami új létrehozása már ismert, ezerszer hallott darabokból, hiszen a dalok a metamorfózis során valódi Peter Gabriel darabokká érnek. Ha igazak a hírek, a gesztus nem marad viszonzatlan, és a lemezből akár sorozat is lehet: a feldolgozott előadók ugyanis maguk is elkészítenék a maguk verzióját Peter Gabriel dalaiból.