Táj-Odüsszeuszok utazásai
Mit csinál egy tájépítész? Egzotikus vidéket alakít ki a turistáknak, terelgeti a völgyeket és a dombokat, feljavítja a tájat, berendezi a parkokat, mamutfenyőt ültet – találgat az utca embere Bardóczi Sándor és Gábor Péter rövid filmklipjében. De akadt olyan is, aki szerint a jógával, esetleg a lakóparkokkal állhat kapcsolatban ez a dolog. A Kopaszi-gáton sétálók közül néhányan –talán a köröttük lévő táj hatására – már sokkal közelebb jártak a megoldáshoz: „kertet rendez be nagyban”, „olyan, mint a belsőépítész, csak éppen kívül csinálja”.
A tájépítészek többsége úgy érzi, kevesen ismerik (el) munkájukat. A siránkozás azonban keveset ér, így inkább öszszehoztak egy kiállítást a pesti Fugában, ahol mindenki bemutathatja néhány munkáját. A szakmában jelentősnek számító cégek mindegyike élt a lehetőséggel, sőt a tárlat finanszírozását is vállalták, ami ilyen ínséges időkben nem kevés. A 147 tabló önmagáért beszél. Magánkertek, közterek, irodaházakat körbeölelő parkok, regionális településrendezési tervek, műemlék kertek rekonstrukciója – a felsorolásból könnyen kiolvasható, mennyire szerteágazó szakma ez – magyarázza Schuchmann Péter, a Magyar Építészkamara Tájépítész Tagozatának elnöke.
A hazai tájépítészképzés egyébként a hatvanas években indult el, igaz, akkor még alig 15 fővel évfolyamonként. Ma már 80-90 fiatal diplomázik évente. Sokan a tervezés helyett minisztériumokban, nemzeti parkokban, regionális fejlesztési hivatalokban vállalnak munkát. Tervezői jogosultsága alig 314 főnek van.
Az elmúlt években az uniós forrásokból megvalósuló köztér- és főutcaprogramok sok megrendelést hoztak, ám ezeket a pályázatokat – legalábbis a szállongó hírek szerint – leállítja az új kormány. A magánkertek már a válság előtt is kevés munkát adtak, ma csak elvétve akad néhány megbízás. Így a közeljövőben legfeljebb az intézményi befektetőkben bízhat a szakma. Az igényes külső környezet egyre inkább presztízsértékkel bír. Erre utal néhány közelmúltban megvalósult irodapark, üzletközpont, golfpálya, sőt üzemi terület is. Ezek közül csaknem egytucatnyiban (az Urbitális programsorozat keretében) az érdeklődőket is végigvezetik a mostanában zajló „bejárásokon”.
A tájépítészek most összegeznek. Tízéves – saját Szkülláik és Kharübdiszeik közötti – hányódás után megpihennek egy kicsit, hogy elmeséljék kalandjaikat, akárcsak a Trójából hazatérő Odüsszeusz. (Innen a kiállítás címe is : Tájodüsszeia 2010.) A történetek a többség számára minden bizonnyal az újdonság erejével hatnak. Bár sok kolléga munkája került a médiafigyelem fókuszába a közelmúltban, a politikai csörték alatt kevés szó esett a szakmai szempontokról. A legelhíresültebb feladatok közül néhány a kiállításon is látható. Így például a Kossuth tér rendezésére tett erőfeszítések, a Pécsi EKF szabadterei, a szigetközi probléma kezelésére tett javaslatok, a Balaton-törvény és a budapesti agglomerációról szóló törvény megszületése, a Millenáris Park életre hívása, a Szent István-bazilika környékének felszínrendezése, a Nemzeti Színház környezetrendezései, a Belváros új főutcája, a Kopaszi-gát rehabilitációja, Balatonfüred és Gyula fürdővárosi rangjának viszszaállítása. (A részleteket két szakmai napon élőszóban is az érdeklődők elé tárják.)
A Fugában még három hétig látható tárlaton óriási léptékváltásokkal – az országrészektől egészen a mikroarchitectúrákig – kalauzolják a látogatókat a tájépítészeti princípiumokig. Arra téve kísérletet, hogy bemutassák, „pogány hittel” miképpen fáradoznak az „ember és természet közötti kapcsolat újjáépítésén”. A szakma nagy öregjének számító Mőcsényi Mihály professzor szavaival élve: „a tájépítész feladata a testnek megadni minden teret, hogy a lélek szabadabban szárnyalhasson”.
