Popzene, csavarral

Hello Heavy címmel márciusban jelent meg az indie-gitárpop zsánerben utazó EZ Basic második nagylemeze, amelyet ma este mutatnak be a budapesti Gödör Klubban. Az anyaggal kapcsolatos produceri teendőket George Shilling, a nemzetközi hírű producer végezte.

Amikor 2003-ban Pesztalics Dénessel megalakította az EZ Basicet, Szarvas Árpád, a zenekar énekes-gitáros-dalszerzője nem annyira zenekarban, inkább egyszerű zenei projektben gondolkodott.

Nincs is szükség arra, hogy „indie-nagyhatalom” legyünk
Nincs is szükség arra, hogy „indie-nagyhatalom” legyünk

– Én csupán dalokat akartam írni, illetve rögzíteni Dénes házi készítésű, zenei kütyükkel telepakolt, ministúdióvá átalakított szobájában, egy panellakótelep közepén – mondja Szarvas. Talán ezért, hogy a 2004 elején abszolvált első, A38-as koncert után az emberek nem nagyon tudták, mit gondoljanak az EZ Basicről. Nem csoda: mindössze ketten voltak a színpadon, a gitáros-énekes meg a basszista, egyszerű dobgépalapokra és elektronikus zajokra játszottak, a háttérben közben super 8 mm-es vetítés ment.

Tóth Dénes csatlakozásával lett banda az EZ Basicből. Lett saját ritmusszekció, trió lett a duóból. A Hocus Focus című debütlemez 2007-ben jelent meg, tavaly pedig George Shillinggel kezdtek dolgozni a második anyagon. Aki különben olyan, nem éppen nímandokkal dolgozott már együtt, mint a Blur, a Primal Scream, a My Bloody Valentine, a Teenage Fanclub vagy a Coldcut. A márciustól kapható Hello Heavyvel az énekes szerint határozottabb, összeszedettebb anyagot tettek le az asztalra, mint az első nagylemez esetében.

– Amikor elkezdtük felvenni a második albumot, megbeszéltük, hogy olyan producert keresünk, akinek már nagy rutinja van a gitárpop-indie stílusban. Volt egy olyan érzésem, hogy nem itthon fogjuk megtalálni a megfelelő embert, hiszen ez a műfaj még nagyon gyerekcipőben jár Magyarországon – mondja az énekes. Hozzáteszi: hiába van már néhány ügyes, fiatal együttes, ha nincs mögöttük egy ember, aki megálmodja a hangzásvilágukat. Pedig a technikai felszerelések adottak. Csak az új ötletek hiányoznak.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

– Nem hallottunk még olyan emberről, aki egy adott együttes esetében azt a szerepet töltötte volna be, mint például GeorgeMartin a Beatlesnél vagy Martin Hannett a Joy Divisionnél. Nélkülük ez a két együttes teljesen máshogy szólt volna ugyanis –magyarázza Szarvas Árpád. És hát abba is belefáradtak, hogy folyamatosan csőlátású stúdiós emberekbe ütköztek, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, és egyáltalán nem nyitottak az új dolgokra, kísérletezésekre. Shilling esetében különösen az tetszett meg a srácoknak, hogy nagyon sok eltérő stílusú zenekarral dolgozott már együtt. Szarvas itt kiemeli a skót Primal Screamet, akik nagy hatással voltak az EZ Basicre. És hogy hogyan kezdődött a közös munka?

– Megkerestük, meghallgatta a számainkat, és pár nap után igent mondott a közös munkára.

Ennyi volna tehát. Egyébként elég pontos elképzelésük volt arról, hogy milyen hangzást szeretnének. Szarvas Árpád egy jó néhány dalból összeválogatott lemezt küldött a producernek, amolyan iránymutató gyanánt.

– Amikor az új számokat írtam, nagyon sok mai, főleg a Beach Boys híres Pet Sounds című albumának hangzásából táplálkozó, amerikai „állatneves” együttest hallgattam. Grizzly Beart, Deerhuntert, Caribout, Fleet Foxest. Nagyjából ebből alakult ki, hogy ez a régies, analóg, kicsit karcos hangzású díszítés jól passzolna a dalainkhoz – mondja. Semmiképp sem akartak egy „túlproducerelt, agyonpolírozott” anyagot. Shilling a zenei részbe nem szólt bele. Ami nem azt jelenti, hogy ne vette volna komolyan a projektet: előfordult, hogy ösztöneire hallgatva hozzátett ezt-azt a dalokhoz, kiegészítő sávokat, például üstdobot, vonósokat. De a főszerepet mégis a keverésnél, az arányok beállításánál, illetve a sávok effektezésénél játszotta.

Az EZ Basic angol nyelvű számokat ír. Az induláskor próbálkoztak ugyan magyar szöveggel, de rá kellett jönniük, hogy ehhez a zenéhez az angol nyelv passzol igazán. – Nálunk az ének egyébként sincs nagyon előtérben. Olyan, mint a többi hangszer, amelynek illeszkednie kell a zenéhez, és erre az angol nyelv a legmegfelelőbb – magyarázza Szarvas.

A kérdésre, hogy vajon leszünk-e „indie-nagyhatalom”, Szarvas Árpád azt mondja, erre nincs szükség. Elég lenne, ha az emberek progresszívebb gondolkodásúak lennének, érdeklődőbbek, és nem butítanák magukat olcsó, futószalagon gyártott zenével. –Sajnos itthon soha nem volt olyan zenei forradalom, mint például a punkmozgalom Angliában. Ráférne már egy kis vérfrissítés, fiatalítás a magyar popzenére – véli, s nincs egyedül ezzel. Amit az ügy érdekében tehetnek, azt megteszik. A huszonévesekből álló EZ Basic ugyanis vérbeli popzenét csinál.

Popzenét, csavarral.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.