Most nyilván azt kérdezik, minden rendben van-e.

Jelentem, semmi sincs rendben; elsősorban azért nem, mert az elmúlt évek televíziós teljesítményei alapján fölfoghatatlan, hogy Lévai Balázs miért kényszerül száműzetésbe a poén! csatornára, hiszen ha valaki, hát a producer-műsorvezető-ötletgazda-újságíró betett már néhány kazettát a videónkba: a bestselleres íróinterjúival, a Lévai kislexikonnal vagy a Dob+Basszussal nem csupán a T. közvélemény, hanem a szakma elismerését is kivívta. (Külön köszönet a Kiscsillag Fishing on Orfű című klipjéért.) Hogy ebből miként következik az a mintegy természetes állapot, miszerint ez a Lévai Balázs már rég nem dolgozik az MTV-nek, és egyáltalán, sehol se látni, azt én nem tudom; én csak azt tudom, hogy ülök a tévé előtt, nézem a Dumaszínház színpadán fölvett Déjà vu című műsort, s kellemesen telik az időm.

A műsor alapeleme persze nem most lett kitalálva (a színpadon a házigazda jól elbeszélget egy ismert emberrel nézők előtt), miként az első bekezdésben jelzett események sem hathatnak újdonságként (színészek improvizálnak). Hanem abban azért van némi finomság, hogy e produkció nélkülözi a forgatókönyvet: afféle vakrepülésben telik az idő, az ember nem tudja, az alany melyik sztorija-mondata végén lépnek színre az életét kvázi eljátszó művészek, mely szóból, csattanóból, drámai/örömteli pillanatból jön az ötlet, amelyből a legott összetákolt jelenet lesz. Mesél, mondjuk, Somló Tamás az ő életéről, hogy anno mennyire élvezték az LGT-vel az amerikai napsütést és a munkát, csak hát Barta gitáros bejelentette disszidálását, mire jönnek a színészek, és a „ne csináld már ezt, mert megszívjuk” könyörgésből beintésre musicalbe váltanak, amelyben a rágógumizó Bartának (Nagy Ervin) azt is fölajánlják Somlóék (Elek Ferenc, Fullajtár Andrea, Stefanovics Angéla; Keresztes Tamás kívülről instruálja társait): ha ez a maradás ára, testületileg viszik föl a szenet az Izabella utcai lak harmadik emeletére. (Barta hajthatatlan.)

Mármost ez jó. Nemcsak azért, mert a rögtönzések – ha nagyon el nem rontják – kedvesek és szerethetők, hanem azért is, mert az improvizációs többletet az úgynevezett nagybetűs élet adja: a röhögésen túl lehet tűnődni is, azon például, hogy hú, ennek a Somló Tominak azért hektikus élete lehetett a nyolcadik kerületi pofonokkal, az összes feleségével vagy az artistaképzővel, ahol a felvételinél egy oroszlánra kellett felülnie és kunsztokat bemutatnia; már a gründolt jelenet szerint.

Ez a műsor, sajnos – ne tessenek megbántódni, kedves poén! tévések, nem önökkel van baj –nincs a helyén, miként Lévai Balázs sincs a helyén. Igaz, ebben a tényleg hülye világban már senki sincs a helyén, leszámítva persze azt a szerencsétlen biztonsági őrt, aki se a felhajtást nem érti, se azt, miért nem jutott tovább a Megasztárból. Bikicsunáj, ó rájsz.