Nemzetközivé lesz a világ
A magyar (Dányi Viktória,Molnár Csaba, Sebestyén Tímea), olasz (Moreno Solinas) és spanyol (Igor Urzelai) színésztáncosok még idealisták; vakon hisznek a színházban dúló népi demokráciában (is). A sillabusz szerint „újraértelmezik a koreográfus és az előadó közötti hierarchiát, így lehelve életet az alkotófolyamatba, amelyben minden művész egyenlő mértékben és felelősséggel vesz részt”. Bízom, egységbe forrt kollektívájuk hamarosan görög taggal bővül – német támogatással. Továbbá, hogy idővel belátják: a tánckomponista nem az ördögtől való, így nem feltétlen azon szorgoskodik, hogy leigázzon és egyeduralomra törjön.
A meglepően világos koncepciójú, szarkasztikus munkát – az elvek jegyében – öten rendezték-koreografálták. Szellemesnek tartom, hogy egy nemzetközi összefogással létrejött EU-mű a kirekesztés, uniformizálás, elveszettség kérdésköre körül kering. A közel egyórás opus cirkuszi bevonulóra, együttes vetkőzéssel indul. Az előadásban alapvető jelentőségű egy géphang: az akcentussal, angolul beszélő férfi adja ki az utasításokat a túlságosan gyakorta pőre szereplőknek. Az egyre könyörtelenebbtrágárabb ukázokat közvetítő, fenyegető, virtuális idegengyűlölő diktátor-idomár – kegyetlensége betetőzéseként – majd súlyos verbális alázással bünteti meg a ruhátlanul kuporgó Dányi Viktóriát.
Az erős jelenléttel, koncentráltan dolgozó táncosok pontosan mutatják be azt a (csoport)lélektani folyamatot, ahogyan a parancsokat szolgálatkészen végrehajtó, kissé megszeppent emberekből egyszerre menetelő, öntudatlan-közönyös robotkatonákká lesznek. Valójában azonban egyiküknek sincs személyisége, sőt, mintha az érzéseiktől is megfosztották volna őket; a Sebestyén–Urzelai páros zokszó nélkül tűri, hogy nekik a „föláll-leül” regula jutott osztályrészül, végkimerülésig. Érdekes, egyben leverő, hogy az ötösfogat egy láthatatlan szellemlénynek lesz önkéntes (rab)szolgája, játékszere –egy testetlen, élettelen automatát démonizálva.
Általános jelenség, mégis sajnálatos, hogy a performanceos megoldások uralják a darabot, és a mozgásnyelvében egyszerű, de tisztesen komponált tiszta tánc elenyésző. Holott a szinkronmozgásos, csoportos koreográfiák ügyesek, és a táncosok (kivált a talján Solinas) mindvégig meggyőzőek. A dekoratív Dányi és a kissé eszelős tekintetűMolnár azonban – művészi értelemben – többet mutathatna magából. A nekivetkőzéses jelenetek bánatosan suták: részint, mert a l’art pour l’art meztelenség esztétikailag avíttas, lehangolóan bornírt megoldás. Éppen ezért önmagán túli jelentéssel kellene bírnia. Bátorkodom, figyelemmel bizonyos dramaturgiai megfontolásokra. A sors furcsa fricskája, hogy a közönség soraiban helyet foglaló Frenák Pál nagyívű székfoglalót tarthatna e tárgyban.
Az intelligens City egy izgalmas lehetőségeket magában rejtő kezdeményezés közepesnél leheletnyivel jobb megvalósulása. Üdvözölném, ha az ígéretes, internacionális kultúrprogram többnek bizonyulna, mint egyszeri nekibuzdulás.
