Imponáló impró
Igazi lépcsőházi emberként rajongok a rögtönzésért. Táguló pupillákkal bámulom, ha valaki folyton slágfertig. Az már csokiszósz a palacsintán, ha gondolkodás nélkül hányja a vicces rímeket, jópofán asszociál. „Színházszerűen” eddig csak a tévés beugrósokat csodáltam. Kevés olyan tévés műsor létezik, amely olyan egyöntetű sikert sepert be, mint ez az rögtönzőshow. Nyilván a népszerűséghez az a fajta nyilvánosság és támogatás kell, amelyet csak a televízió adhat. Ezt a hét éve működő Momentán Társulat improvizációs színháza eddig nem kapta meg, igaz, a színészek egy részét is csak szinkronhangjukról ismerhetjük.
Önfenntartó színházként működik a Momentán, pályázati pénze sincs, mert a kurátorok nem tudják egyik skatulyába se beszuszakolni. A jegybevételből élnek, és a színészek hol elenyésző fizetésért játszanak, hol meg szerelemből. A főfoglalkozás sokat segít, van köztük külföldieket magyarra okító tanár, drámapedagógus, filmrendező, látványtervező, műsorvezető, dramaturg és fotós. Állandó játszóhelyük a Dürerkert (Momentown), szlogenjük: „Mi sem tudjuk, mit teszünk öt perc múlva”. Nos, azt sem tudják, egy perc múlva mit tesznek.
Jelentős elszánás kell ahhoz, hogy az ember nyolc órán át üljön egy színházban. De sosem feltételeztem, hogy enynyi idő alatt (szó szerint) kacagva végig lehet nézni négy előadást. A titok nyitja: a mindenre elszánt szereplők, Boldoghy Borbála, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Molnár Levente, Nemes Takách Kata, Simonyi Balázs, Várady Zsuzsi, a zenész Pirisi László és a játékvezető Bódy Gergely. (Külföldön lévén ezúttal hiányzott Tóth Barnabás.) Ötös repertoárjukból négyet vettek elő az impró maratonra, a váratlan megoldásos RögvEstet, az improvizált filmeket élő DVD-extrákkal ötvöző HáziMozit, a közéleti témákat taglaló RögvEst Közéletet és a két csapatra osztott Momentán Ütközetet.
Ami engem illet, nem rajongok az interaktív színházért, rosszul tűröm, ha nézőként macerálnak. De úgy látszik, ezzel ezúttal egyedül maradtam. Aki ugyanis a Momentán előadására megy, annak számolnia kell az aktív részvétellel. A közönség pedig lelkesen csatlakozik, hol vállalja, hogy nem nevet, míg a szereplők pont az ellenkezőjére akarják rávenni, hol meg produceri szerepre jelentkezik, hogy egy francia kosztümös filmben feladatot adjon a színpadon lévőknek. (Ugyanez a néző állt elő a legvagányabb ötlettel: kánkánra bírta a filmbeli infánsnőt, a papot és a haramiát.) Mások meg kölcsönadtak a jelenetekhez egy magukkal hozott holmit: az uzsonnás dobozt és a csokor gyöngyvirágot is több funkcióval kellett felruházniuk a színészeknek. Az előbbit tizenháromféleképpen használták, lett belőle nokiás doboztól FBI-igazolványon át a szivacsig sok minden, az utóbbi pedig nyolcféle értelmet kapott a mikrofontól a túlburjánzó fanszőrzetig.
A „közéleti” résznél azt mondta el a közönség, mi irritálja a mindennapokban. Így aztán színpadra került az izlandi vulkán és Stohl András hétvégi karambolja, de nem maradt ki a „mit lehet Magyarországon nehezen elintézni” kérdéskör sem. Itt népmesébe ágyazva egy egyéni vállalkozó próbált meg papírokhoz és TEÁOR számhoz jutni. És ahogy a mesében illik, elnyerte jutalmát, meglágyította a bürokraták szívét – mégpedig verseskönyvekkel és lemezekkel –, ezért rekordba illő két perc alatt övé lett az engedély.
A délután folyamán kellemes félháromnegyed ház előtt játszott a Momentán, de estére nemhogy minden hely elkelt a 150 férőhelyes teremben, de hatvan pluszszéket kellett bezsúfolni. Nyilván a tömegéljenzés inspirálta a már hat órája imprózó színészeket, akik két csoportra osztva (a sorsolásnak köszönhetően nemek szerinti bontásban) harcoltak a nyertes pozícióért. A Babi néni elnevezésű lánycsapat paraszthajszállal maradt le a fiúk Bánáti Bazsarózsa teamje mögött – a közönség szavazatai alapján.
Míg folyt a harc az utolsó ötletig, azon gondolkodtam, milyen kalandos lenne, ha a tévés beugrósok asszociációs párbajra hívnák ki a momentánosokat. Az lenne ám az Ütközet.
