Az 1920-as években Moholy-Nagy László már foglalkozott a fénnyel való térmódosítás lehetőségével, erejével: 1931-ben megalkotta a Fény-Tér-Modulátor című kinetikus installációt, amelyben a fény alakításának lehetőségeit összegezte. Bizonyos vázlatokból, rajzokból kiderül, Moholy szívesen vetített volna épületekre úgy, hogy a homlokzat bizonyos részeit, úgymond, eltüntesse.

Az 1970-es évekre, a nagy teljesítményű diavetítők elterjedésével, a közönség már nagyon komoly, nagyméretű vetítéseket élvezhetett, az attrakciók főként koncertek, megnyitóünnepségek háttereként, a vizuális élmény fokozására szolgáltak; akkoriban az egyik legnagyobb méretű állóképes diavetítés a NASA 20. születésnapja alkalmából megtartott Jean-Michel Jarre-koncerthez készült. A műfaj egyre népszerűbb lett, egyre több művész használta ezt a technológiát terek, épületek bevetítésére.

A honi úttörő az ún. Raypainting volt: a projektet jegyző csapat nagy teljesítményű, speciális diavetítőkkel dolgozott, eljárásuk lényege, hogy a diavetítőkkel állóképeket vagy a statikus képek fizikai mozgatásával elért mozgóképeket vetítenek ki. Ezzel a technikával szembesülhetett a publikum a Matáv-székháznál, a Deák téren, az Erzsébet hídon és több más helyen.

Az állóképvetítés fölött azonban kezdett elszállni az idő, dinamikus életvitelünk dinamikus tartalmakat kívánt. Már csak a technika fejlődését kellett kivárni, azt, hogy a mozgóképet is vetítő projektorok fényereje „felnőjön” a diavetítők fényerejéhez, így alkalmassá váljanak a jó minőségű kültéri vetítésekre. Nagyjából 2005 óta léteznek olyan igazán nagy fényerejű projektorok, amelyekkel már érdemes volt kísérletezni. A fejlődés új dimenziót jelent az alkotók számára, mert így nagy felbontású mozgóképeket, animációkat is meg lehet jeleníteni. Ez a fajta vetítés azonban egyelőre ritka madár, ilyen színvonalú architekturális vetített látvánnyal nálunk először csak az idén, a MüPa-ban és a Magyar Nemzeti Múzeum falán lehetett találkozni. A legattraktívabb külföldi példa a dubai Pálma-sziget 2008-as avatóünnepsége volt, amelyre a magyar Bordos–Kovács páros készítette a látványt.

– A vizuáltechnikai cég pályázata az új műfaj elterjesztését hivatott szolgálni – magyarázta érdeklődésünkre a verseny főszervezője, Vaskó Tünde. A kiírás szerint a Magyar Nemzeti Galéria B épületének középső homlokzatához illeszkedő, háromperces, zenei aláfestéssel komponált pályaműveket kell készíteni, amelyeket május 21-ig kérnek beküldeni. A verseny döntőjét, amelybe a legjobb 12 pályaművet a vizuális kultúra neves hazai szakértőiből álló zsűri választja be, június 19-én a Magyar Nemzeti Galériánál, a Múzeumok Éjszakáján rendezik meg. További részletek a http://paintup.visualpower. hu című honlapon olvashatók.

Vaskó Tünde szerint a 3D-s épületfestés jóval több, mint technikai bravúr: kiviszi a kortárs művészetet az utcára.