Ül az ember a munkahelyén, napi rutin, általános teendők, nagy meló, kiskávé, közepes ebéd, egyszer csak beront az irodába egy kamera, valamint a hozzá tartozó kezelőszemélyzet, és persze a Sipos nevű Irigy Hónaljmirigy, hogy akkor irodisták, lesztek szívesek énekelni. Most. Itt. Nekem. Mondok mást: bóklászik az ember a Media Marktban, valami kütyüt keres, az akciós DVD-ket böngészi, miegyéb, csodálkozik, hogy kinek van pénze arra a plazmatévére, amely neki az éves fizetéséből se jönne ki (áruhitel, feleim, áruhitel!), és akkor a quimbys Varga Livius hangján megszólal a „hangos”, hogy meghallgatás lesz itt meg itt.

Roppant életszerű.

A legdurvább az egészben, hogy mégse lóg ki a lóláb különösebben. A cég hangja című, a Viasat3 által jegyzett produkció nem tehetségkutató, ezt mondják a képernyőn. Az egyik zsűritag, Hajós András szerint inkább lazaságkutató. Úgy sejtjük, valamiféle józan reakció a jócskán megfáradt Megasztárra (amelynek egykori stábja és a most tárgyalt műsor készítői között, khm, azért van némi átfedés), vagy, mondjuk, a sok sebből vérző Csillag születikre. A cég hangja szerintem bizony tehetségkutató, a szó hagyományos értelmében legalábbis, miszerint az arra hivatott (kinevezett) személyek mennek, és tehetségeket kutatnak. Hát miért, a csapatban dolgozás, a nyomokban észlelhető mozgáskultúra és a többnyire tiszta énekhang nem tehetség kérdése?

Az első adás tanúsága szerint találnak is hétköznapi tálentumokat. Mindezt anélkül, hogy az önkritika rémétől éppen nem szenvedő, (máshol) nagy dózisban adagolt, a csapatokba végül nem bekerült dilettánsokat különösebben szénné aláznák úgy pár millió tévénéző előtt, akik bizony szeretik a nyilvános karóba húzást. Mit vágott le az a pojáca is a múltkor, aki azt hitte, ő a „zámbódzsimi”, ugye, anyukám? Meg ott vannak a kétfogú szerencsétlenek a Mónikába’, továbbá Joshi úr, jó a műsor, csókoltatom. Ha kevésbé szerencsés történelmi korban élnénk, még talán el is mennék tökmagárusnak vagy kintornásnak a nyilvános kivégzésekre –legalább olyan jó üzlet volna, mint a Balaton mellett aranyáron mérni a lángost meg a vízzel alaposan felütött jégert.

A Viasat3 láthatóan nem a szerencsétlen tehetségtelenekre gyomorból felbukó, gátlástalan hahotára alapozza az új műsort, hanem – mire is? Arra, hogy nyilvánvalóan számtalan irodában, kisközértben, satöbbiben találni kedvesnek tűnő, kommunikatív és nem utolsósorban jó hangú (vagy nem) „dolgozókat”, akikben azért ott buzog a minimálisnál nagyobb fokú exhibicionizmus. És tényleg. A széria első darabjában a pontosan meg nem nevezett cég által foglalkoztatott „pénzügyesekből” és a „médiamárktosokból” összerakott csapatok énekeltek, táncoltak a két kapitány, Sipos Péter és Varga Livius vezetésével úgymond, bár a vezetés itt nagyjából kimerült a vicces beszólásokban és a másik cs. k. froclizásában. Siposnak ez láthatóan kevésbé megy, mint Vargának, persze a múltja is terheltebb, gondoljunk csak a humornak eladott – nem kicsit rettenetes – Irigy Hónaljmirigy show-kra a TV 2-n.

Mégis: olyan A cég hangja, mint egy csapatépítő tréning, csak a közös zsákbanfutás, szilvásgombócevő verseny és az esti kollektív berúgás helyett itt érdemi produkciót kap a néző. Két korrekten előadott, jó LGT-számot. Ezért Novák Péter zenei producernek (másik zsűritag) jár a köszi. Somának (harmadik zsűritag) meg azért, hogy még a műsor végén sem állunk térdig a lila spiritualitásban. Az olykori, jelzésszerűen béna színpadi szmogért (vagy miért) pedig én kérek elnézést. Kis büdzsé, kis füst.