Szín, szín, szín

„A világ, bocsánat, szar, de ugyanakkor színes is, és mindkét tulajdonságából remek regényeket szőhetünk.” (Fritz Gesing)

A német író frappánsan megfogalmazott, bármely művészeti ággal behelyettesíthető szentenciája ötlött fel bennem Győri Márton legújabb képei láttán. A cím – Makacs mosoly – demonstratívan hirdeti a fiatal festő eltökéltségét, hogy a világ színesebb, szebb, mosolygósabb oldalát választja művészete tárgyául. Elsődleges eszköze is éppen a szín, mely keveretlenül, a tubusból kinyomott harsánysággal és telítettséggel vonzza és vezeti a nézői tekintetet. A nagy, vastagon felhordott, csak a festőkés simító mozdulatainak nyomai által tagolt színfelületek találkozása és egymásra hatása stílusának legfontosabb ismertetőjegye, és most az eddigi absztraktabb felfogás helyett nagyvonalúan stilizált, figuratív képi világot közvetít.

A 2000-es évek fotorealista festészeti tendenciájának rideg intellektualitásával szembeforduló, érzelmi indíttatású attitűdje – nevezzük neopopnak – leginkább az 1980-as évek neoexpresszívjaival áll rokonságban. Erős kontúrokkal körberajzolt objektumai gyermekrajzokat és színes üvegablakokat juttat eszünkbe. Az előbbiekkel expresszivitásukban, az utóbbiakkal dekoratív stilizáltságuk terén találunk párhuzamot. Témái személyes mikrokozmoszának élménydarabjai, belőlük kiragadott, kacskaringós körvonalú színfoltokká rendeződő motívumok.

Néhány képe a címében utal a híres elődökre (Karel Appel, Fernand Leger, Amerigo Tot) akik hatással voltak rá, de a lista nyilván nem teljes, számos előképet lehetne felsorolni Matissetól egészen Keith Haringig.

Az olaj-vászon művek mellett, a kiállítás legjobbjaiként, három festett faszobra is látható Hasonlóan korábbi plasztikáihoz, tulajdonképpen kétdimenziós festményei színés formavilágának térbeli megvalósulásai, s mint ilyeneknek nincs sok közük a szobrászati gondolkodáshoz, viszont annál több van a műfaji határok feszegetéséhez.

A Győri által képviselt markáns, letisztult festői szemlélet (egyéni ízlés dolga, hogy kinek mennyire meríti ki a kortárs művészettel szembeni elvárásait) szempontjából a helyszínválasztás nem bizonyult szerencsésnek. A műkereskedők utcájának galériakörnyezete – falambériás burkolat és iparművészeti tárgyak a kiállítótérben – révén ugyanis háttérbe szorul a festmények expresszivitása, felerősödik, már-már gyanússá válik azonban könnyedségük, dekorativitásuk, ami nyilvánvalóan nem állt alkotójuk szándékában.

Infó: Makacs mosoly Győri Márton arcán

Stoll’Art Galéria (Budapest V., Stollár Béla utca 3/B) május 29-ig.

Makacs mosoly
TEKnőS MiKLóS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.