Menő jel

Nincs, aki pontosan meg tudná határozni, mi is igazából a közszolgálati műsorszórás lényege, Magyarországon mégsem szokás rákérdezni a köztévézés létjogosultságára. Európában mindenütt a magyar modellhez hasonló működik, problémáival, küszködéseivel is szépen belesimul a mi televíziónk az uniós trendbe.

A csillogó-villogó, új óbudai székházban nagyon jó helye van a világ közpénzekből fenntartott tévéi minden évben máshova költöző, nagy konferenciájának, az Inputnak. (Ez az International Public Television – Nemzetközi Köztelevízió – rövidítése, másrészt azt is jelenti: „bemenő jel”.)

Május 8. és 12. között reggeltől estig előadásokat és vitákat tartanak, közben pedig a benevezett 270 filmből-műsorból az előzsűri kiválasztotta nyolcvanat le is vetítik a hatvan országból érkezett ezernél több tévés szakembernek.

Nagyon remélem, hogy a hazaiak tolongani fognak a konferenciatermekben és a vetítőkben. Itt nem az a lényeg, ki tudja a legtöbb pénzt bevenni a műsorai eladásával, hanem hogy ötleteiket megoszszák egymással, akiknek vannak ötleteik. Mert öröm hallani, hogy nálunk kitalált programot utánoznak le valahol a világban, de azt senki sem állíthatja, hogy a Magyar Televízióra ne férne rá néhány újdonatúj megoldás!

A hosszú programból elsőre két előadáson akadt meg a szemem. Az egyik címe: Programot csinálj, ne politikát!

A másik szekcióülés az egyesített (integrált) médiával (eMerging Media) foglalkozik majd. Ez a kérdés ma: mihez kezdjenek a profi tévézésre esküdött szakemberek, amikor minőséget lehet produkálni ezredannyi költséggel, százszor sebesebben és szinte a megszületés pillanatában szabadon el lehet juttatni bárhová a világban? Ott is a felhívás az előadásra igyekvőknek: Szörfre föl! Hozd magaddal a laptopod!

A Magyart elevízió filmje a világnak: Levegőt venni
A Magyart elevízió filmje a világnak: Levegőt venni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.