Gyorsabb,agresszívebb

Egy tipikus zenekari biográfia általában így kezdődik: a tagok már gimnazista korukban jó barátok voltak, és kedvtelésből kezdtek együtt zenélni. A Metallica már megalakulásával kilógott a sorból, James Hetfield és Lars Ulrich 1981-ben újsághirdetés útján talált egymásra, és ugyanígy csatlakozott hozzájuk első gitárosuk is. Karrierjük ezután sem mondható tipikusnak: egy korábban csak rétegzenének számító, a média által gyakran mellőzött, és valljuk be, nem éppen habkönnyű műfajt, a thrash metalt sikerült bő egy évtized alatt megismertetniük és elfogadtatniuk milliókkal.

Ehhez kellett jó néhány bensőséges, lassú, dallamos, balladaszerű szerzemény is, amely egyébként nem éppen a műfaj sajátja. Emiatt azután az ősrajongók úgy érezték, a csapat eladta magát a nagyobb népszerűség kedvéért.

Karrierjüket sem az alkoholizmus, sem teljes felszerelésük eltulajdonítása, sem a kelleténél korábban nyilvánosságra hozott új lemez, sem tagcserék vagy a Napsteren dalaikat letöltő rajongók ellen indított hadjárat, de még az egyik tag halála sem tudta megtörni: több mint százmillió eladott lemez, nyolc Grammy-díj, évekig tartó turnék, húsz év után is játszott slágerek fémjelzik az elmúlt majdnem három évtizedet.

Magyarországon tizenegy éve jártak utoljára, ami mégsem azt jelenti, hogy a hazai rajongók ekkor hallották legutóbb élőben a Metallicát: a környező országokban megtartott koncertekre rendszeresen több-busznyi magyar rajongó utazott évről évre. Május 14-én csak a Puskás Ferenc Stadionig kell eljutniuk, már ha sikerült időben jegyet szerezniük. A belépők árusításának megkezdése után alig egyetlen óra alatt annyi jegy kelt el, hogy az Aréna már telt házas lett volna.

Trash metal

A nyolcvanas években alakult ki, amikor a közönség egy része a heavy metalt már nem tartotta eléggé gyorsnak és agresszívnak.

Együttesek: Overkill, Metal Church, Metallica, Slayer, Exodus, Megadeth. Kreator, Dark Angel, Sepultura.

Metallica-koncert Puskás Ferenc Stadion, május 14-én délután fél 6-kor.

Atipikus banda
Atipikus banda
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.