A fiúk a bányában...
Talán az EKF-programok azon (ritka) fajtája volt a Krétakör majális, amelyben a helyi közösségek a saját múltjukkal bíbelődhettek, és valami egészen újszerűt hoztak létre. Ez a több hónapos folyamat nagy változást jelentett a résztvevők életében, megmutatkozási lehetőséget, az újfajta gondolkodás szárba szökkenését ígérte.
A Krétakör – amely úgy definiálja magát: „professzionális művészeti alkotóműhely és produkciós iroda, amely a társadalomtudományok bevonásával hoz létre közösségi eseményeket” – új útját főként a civilek között keresi. Érzékelte, hogy abból a jóból, amivé az EKF válhatna, oktondiság lenne kimaradni. A munkatársak átböngészték a pályázati pénzekre benyújtott civil projekteket, és onnan mazsoláztak ki olyanokat, amelyek készítőivel szívesen együtt dolgoznának.
Az úgynevezett Utópia Kollégium-performance adta a majálisprogramjuk gerincét. Ez a koncepció Fazekas Bálint és Szuhay Márton 2005-ös, nívódíjas pályázata felhasználásával készült. A duó az egykori szénbánya, a Gróf Széchenyi István Akna kulturális újrafelhasználásában gondolkodott. A bánya, a város és önmaguk feltáratlan történetét akarták kézbe venni. Hogy a tervet végül éppen melyik EKF-es vezetőség dobta a kukába – a nívódíj dacára – , azt ma már nehéz lenne felgöngyölíteni. Az újraírásban és a helyrepofozásban Schilling Árpádék segítettek, akik viszont támogatást kaptak, sőt pluszpénzeket is fektettek a háromnapos, majálisnak is beillő bemutatóba.
Az előkészítés több hónapot vett igénybe. Önálló kutatómunkára inspirálták a helyieket a krétakörösök, majd az utolsó hetekben igyekeztek az összegyűlt puzzle-darabokat nagy, közös képpé kirakni. Nemcsak a példaként használt bányamérnök, a csehmorva bányászdinasztiába született Jaroslav Jicínsky pécsi tevékenységét pörgették kicsit a fikció irányába, hanem olyan célokat próbáltak kitűzni, amelyek egy élhető világ irányába mutatnak.
A történet szerint a fent említett Jicínsky – a Gróf Széchenyi István Aknában dolgozva az 1900-as évek elején – létrehozta az Utópia Kollégiumot. Egy olyan intézményt, amelyben a titkos tagok nyugodt körülmények között megalkothatták és fejleszthették a transzhumánnak nevezett gépet. De a szuperintelligens, bármely emberi kvalitáson túllépő masina önálló életre kelt, és a város ellen fordult, amikor vezető nélkül maradt. A kollégisták leszármazottainak azzal kellett szembesülniük, hogy a kétezres évek elejére minden városlakó agyába befurakodott, a sajátjukba is, és ezt legyőzni csak közös erővel, egy szeánszon lehet.
Az előadás-installáció a három napból a középsőre, május 1-jére esett. A Zsolnay-dombról buszok vitték az ipari műremekhez, az aknához az érdeklődőket. A bányaudvaron az egymás mögé fellógatott, óriási kivetítőkön középiskolás fiatalok filmről mondták – hol spontánabbul, hol papírízűen –, hogyan tehető jobbá a világ. Például parkosítsák Pécset, legyen több fa, és ne azzal tüzeljenek, hanem a szeméttel! Segíts a romlott világnak, hogy jobb legyen! Tanuljátok meg élvezni az életet! Legyen több a civil kontrollon nyugvó, megújuló erőforrás!
Libasorban vonulunk az egyik udvarról a másikra vezető fekete fólia folyosón. Újra a szabadba érve, a göncölszekéralattvégignézhetjük, három dimenzióban, miként fészkelődött be és pusztított az emberek otthonában a gépszörny: árva lakókocsit zúz forgáccsá egy markológép. Ahogy elsétálunk az egyes épületszárnyak előtt, mint egy panoptikumban, hangok, fények emlékeztetnek arra a munkára, amely a bányaüzem 1993-as bezárásáig folyt itt. Hatalmas csarnok az úti cél, ahol az Utópia Kollégium legfiatalabb, a kisfilmekből ismert évfolyama élőben idézi fel a transzhumán gép üzembe állítását. Rítusuk: a masinamodell szimulációja, fénnyel, hanggal, amelyet közös ének és zenélés kerekít ki.
Nagy a siker, szülők videóznak és fotóznak, boldogan tapsolnak. És míg elvonulnak a büfé felé, az akna falára vetített fényinstallációban – a bejáratnál kiosztott – speciális szemüveggel a három dimenziót keresik. És csak erős jóindulattal találják meg. A projektvezető, Gulyás Marci pezsgőkkel rohangál, hogy a fiatalokkal együtt, némi alkohol és örömujjongás kíséretében lezárják a több hónapos munkát. Ami valószínűleg nekik felejthetetlen élmény lesz. Talán a legfontosabb az egész EKF-évből.
Mi pedig azt érezzük, amit olyankor tapasztal az ember, amikor elmegy egy távoli ismerős szalagavatójára, egy gólyatábor zárógálájára vagy mondjuk megnézi egy barát ezer képből álló utazási fotóalbumát. Az alapélmény nem a miénk, a poénokat nem értjük, és a hatszázadik képnél már kicsit el is unjuk a beszámolót. De az megvigasztal, hogy ők legalább jól érezték magukat.
Az Utópia Kollégium történetét többféle módon ismerhették meg a zömében helyi résztvevők. Pénteken a belvárosban barangolva, műholdvezérlésű túrán, május 1-jén az élő installáció során, és másnap a Pécsbánya-telepi bányászemlékműnél. Itt énekeltek és táncoltak helyi óvodások, fiatalok, és a pécsbányai fiatalok festette fal felavatásával köszöntötték a tavaszt, és emlékeztek az alapító Jicínskyre.
