Most épp a Tavaszi szél című kiállítás hívja elő mindezt, a Városvédők Kossuth Lajos utcai központjában bóklászva. Plakátok, fotók, és aprónyomtatványok között. És persze kiderül, hogy mégsem csak az a két plakát nekem a rendszerváltás. Ismerős jelszavak és arcok integetnek a falakról, nyilván nem létező madeleine-eket is áztat már a nyálam. Azért szívesen ott lettem volna Orbán Viktor – plakáton is hirdetett – rendszerzáró házibuliján március 21-én a csarnokban. Ott lettem volna a fórumokon, az utcán. Ott lettem volna akkor is, mikor a kisgazdák alanyi költője, miután kitalálta „a mi pártunkban nincs marxista / győzni fog a 7-es lista” kétsorost, elégedetten húzta ki magát, és előre elkönyvelte a (legalábbis literátus) győzelmet.

„Félre a kételyt! / Tölgyessy Pétert!”

Vagy amikor a Magyar Néppárt Bibó, Németh László, Illyés, Kovács Imre és Veres Péter arcképével kampányolt. (Ma ki venne tőlük használt autót?) Mikor térképet skiccelt valaki, MDF-piac a Szily Kálmán és a Bártfai utca sarkánál. Termelői áron. Ismerős, azóta megint elfeledett arcok fotókon, meghívók, rég eltűnt vagy épp most tünedező pártocskák reménykedő, olykor meg keménykedő szlogenjei. Ígéretek. A papírról, üveg mögül is lesütő eufória, amelyből nekem csak a talán mámoros felnőttek figyelése és kérdezgetése jutott. Nem sok. És az sem vigasz, hogy a még fiatalabbaknak még ennyi sem jut. Jó lett volna 90-ben húszévesnek lenni, na.

Honecker önfeledten dugja nyelvét Brezsnyev torkába és viszont, alattuk szerelmespár csinálja majdnem ugyanazt: most lehet választani. Ez meg a Bori miatt ragadt meg, a tiszai szembeszomszéd zenészcigány gyönyörű lánya miatt, akivel persze sosem csókolóztam, pedig akartam nagyon. A vakmeleg, friss zöld buszmegállóban egyszer majdnem. De nem tudtam, nem mertem.

Nem tettem.

"Mindenről mindenkihez szól a Népszabadság"