Kell-e pelenkázó egy modern múzeumba?
A beszélgetést a Kortárs Építőművészeti Központ Tálaló című sorozatában rendezték a Szépművészetiben a múzeum aktuális bővítéséről.
A múzeum átépítésének mikéntje hetek, hónapok óta téma a sajtóban. A legtöbb támadást az a tervelem kapta, amely a leendő föld alatti bővítmény bejáratát az eredeti főlépcsőn ejtett bevágásban kívánta kialakítani. Baán László főigazgató a kritikák hatására márciusban más bejárati megoldás megtervezését kérte Karácsony Tamás építésztől. Ez már folyamatban van. De a vita ezzel nem ült el, sőt. Most olyan kérdések körül folyik, hogy a Hősök tere kialakult egységét szabad-e megbontani modern építészeti elemekkel, kellenek-e azok az új funkciók a múzeumnak, amelyeket a bővítmény tartalmaz?
Székely például azt kifogásolja, hogy a bővítés jelentős részben olyan funkciók számára készül, amelyek nem tartoznak a múzeum feladataihoz: ilyen például az étterem, a koncertterem vagy a pelenkázó. Ez az új bővítés szerinte beteljesíti a régi múzeumépület mellékessé, kulisszává válását. S ha már bővítünk, legalkalmasabb volna azt Mányi István 2001-es, mértéktartó és teljes egészében a múzeumot szolgáló terve alapján tenni. Ez a terv mára valahogy elfelejtődött, pedig Mányi részt vett a jelenleg érvényes tervek kidolgozásában is.
Baán László, a múzeum főigazgatója maga sem ismeri ezeket a 2001-es terveket, állította. Korábban, államtitkárként pedig – a felmerült feltételezés ellenére – nem volt szerepe abban, hogy ezek elsikkadtak. Baán szerint a múzeum nem „beteg”, bár tény, hogy vannak fel nem újított részei (például a nevezetes Román-csarnok), de azok megújítására az EU most nem ad pénzt. Most azt kell megépíteni, amire ad. A főigazgatót láthatóan érzékenyen érintette az a felvetés, hogy a hamarosan megépülő bővítmény nem múzeumba való funkciókat tartalmaz.
Azt mondta, öt éve azzal a céllal vállalta az intézmény vezetését, hogy viszszakormányozza a nagy európai múzeumok sorába. S ha megnézzük őket, hol tartanak most, mindenütt hasonló fejlesztéseket látunk, hasonló tartalmakkal, bizony még pelenkázóval is. De természetesen nemcsak ez lesz a bővítményben, hanem új föld alatti kiállítótér is. Ezáltal a főépületben is terek szabadulnak fel az állandó tárlatok számára: egészen máig be lehet majd mutatni a képzőművészet korszakait. A vitavezető, Szemerey Samu kérdésére, hogy miért nem írtak ki nemzetközi tervpályázatot, és miért négy hét alatt kellett megterveztetni a bővítményt, a főigazgató azt válaszolta: egyrészt voltak előzetes tervek, amelyeket még az állami műemléktervező cég, az ÁMRK készített hivatalból, másrészt pedig a pályázati bürokrácia szabott szűk határidőt a konkrét építészeti tervek elkészítésének. Így hát a budapesti építészkamarával konzultálva csak meghívásos pályázatot írtak ki, nyolc építész felkérésével. Mellesleg kérdéses, hogy nemzetközi sztárépítészek „mily szerényen bújtak volna a föld alá” a terveikkel.
Barkóczi István muzeológus, művészettörténész szerint házon belül is vannak tartalékok, a múzeum elférne a jelenlegi épületben is, ha ésszerűen használnák ki a tereit, például a beépítetlen udvarokat, a fel nem újított Román-csarnokot, a kiköltöztetett könyvtárat. A maga egységében megmaradt, hagyományos múzeumépület pedig szerinte olyan érték, amelyet a külföldi kollégák is rendszeresen elismernek.
György Péter esztéta ezzel szemben úgy látja, hogy egy múzeum nem maradhat meg változatlanul, hanem az idővel változik. „Hát persze, hogy megbontható”, fogalmazott. A múzeumok története hozzányúlások története, s a korszakok közti demokrácia jegyében ezek a változtatások látszódnak is, nem bújnak el. Az se baj, ha nincs egyetértés erről: „egy város viták tucatjaiban nyúl önmagához.”
Karácsony Tamás a tervéről elmondta, hogy az tulajdonképpen a múzeum tervezőjének, Schickedanz Albertnek eredeti térszervezését folytatja modern eszközökkel a föld alatt. Úgy érzi, sikerült tiszta képletet alkotnia, melyhez képest visszalépésnek tartja a módosítást. Ennek ellenére dolgozik rajta. Arra a kérdésre, hogy kívánt-e jelet hagyni a tervével, azt mondta, itt nem az egója működött.
A közönség soraiban jelen lévő Mányi István is felszólalt, elmondva, mennyi minden változott már az elmúlt húsz évben is a múzeumban: támogatta a mostani bővítést is.
„Lépcsőbevágás nem lesz, de tovább nem lehet hátrálni” – szögezte le végül Baán László, hozzátéve, hogy az építkezés májusban még nem kezdődik el.