Hiszen mi ugyanúgy nem találunk rá választ, ahogy a főszereplő, Helene számára is elrejti a felelet feloldozását a saját sorsa. Lehet, hogy a szeretetnélküliség jobban meghatározza az ember végzetét, mint akármilyen világégés, kataklizma? Mert az utóbbi legfennebb elpusztít, de az előbbi lassan alkalmatlanná tesz az életre: szétzilálja legalapvetőbb kapcsolatainkat, és menthetetlenül közönyössé tesz. De ez nem Camus közönye. Valami sokkal nagyobb, az életet is felszámoló tompaság.

Julia Franck érdeme, hogy a világháborúk súlyos és megkérdőjelezhetetlen történelmi hátterében egy egészen más drámát mesél el. Egy vértelen, halottak nélküli tragédiát. (Pedig azt hinnénk, hogy a tengerrel szemben a cseppnek nincs és nem is lehet semmi ereje, hatalma, létjogosultsága.) Azt, hogy miként bomolhat fel az emberi társadalom egyik legerősebbnek hitt köteléke: az anya-fi ú kapcsolat. Az utolsó szentség az egyre több profán között. Sok minden vezet idáig. Helen őrült anyja, az első világháborús sebesülésébe belehaló apja, a morfiumhoz menekülő nővére, sikertelen szerelmek. S mindezek mögött a húszas-harmincas évek előbb bohém és tabuk nélküli Berlinje, majd a fajelmélettel súlyosbított, lakhatatlanná váló város.

Szinte semmit nem lehet az írónő szemére vetni. Jól kigondolt a keretes történet, a felépített szerkezet, találó a nem túl költői, mégis fel-felfénylő nyelv, és csakhamar személyessé válik a tankönyvekből ismert történelem is. S miközben izzik, forr, pusztul a világ, csalódások és örömök érik a főbb szereplőket, Franck mégis meg tudja őrizni a regény szenvtelenségét, egy hűvös, dermedt hangot, amely mindent és mindenkit maga alá gyűr. A szenvtelenséget, amely a mellbevágóan egyszerű, ám annál hatásosabb végkifejletben éri el tetőpontját. A szeretet nélküliség, akár egy furcsa fényű Nap, beragyogja a szereplőket. Hidegen, reménytelenül.

Mindössze a férfiszereplők tekintetében okoz némi csalódást a regény. Sem a nagy szerelmet hozó, filozófushallgató Carl, sem a lelkiismeretes náci Wilhelm nem több papírmasé figuránál. Az előbbi a hőszszerelmes, utóbbi a rossz férj minden attribútumát felvonultatja. Ráadásul Carl párbeszédei (az Istennel kapcsolatos fejtegetést leszámítva) a könyv legmanírosabb, leginkább túlírt részeit adják, szemben a bogaraival és lassú őrületével bizony remekbe írt anyával, a bohém Fannyval, az akaratgyenge Marthával, aki egyszerre kapaszkodik a drogokba és szerelmébe, Leontine-ba. A nők könyve ez, akik mellett az apák, fi úk és férfiak eltörpülnek. Felvillanó statiszták csupán, ha nem is egészen arctalanok. Néha szándékosan, néhol viszont azért, mert a szerzőnek nincs elég eszköze színesebbé, megfoghatóbbá faragni őket. Ám ettől függetlenül Julia Franck családregénye kivételes, ha nem is minden ízében kiforrott olvasmány.

Geopen Könyvkiadó, 455 old., 3490 forint