Az összejövetel célja elsősorban ünnepi bejelentés lett volna, miszerint vevőre talált a két évvel ezelőtt, részben vissza nem térítendő állami támogatásból, az artmozik megmentésére létrehozott, digitális formátumban vetítő e-cinemarendszer. Amelytől nem mellesleg a Budapest Film Zrt. már tavaly ősztől szabadulni kívánt. A tulajdonosváltás egyelőre, úgy tűnik, meg fogja oldani az egyre kínosabb művészmozis válságot. A szakma szerint a megoldást leginkább jogalkotói szinten lehetne megalapozni, amire viszont jelenleg még kilátás sincs.

A vevő a Port.hu-t is üzemeltető Port Data Kft., illetve annak tulajdonosa, Veszelovszki Zsolt, aki 70 százalékos tulajdonrészt szerzett az e-cinemarendszert birtokló CineReal Kft.-ben. A fennmaradó 30 százalék a cég eddigi ügyvezetője, Nagy Jenő tulajdonába került.

– Gondoltam egy összegre, amely idővel akár lehet nagyobb is, ha az érdekeink úgy kívánják – kezdte a bevezetőjét Veszelovszki Zsolt. Hozzátéve: első körben mintegy 100 millió forintnyi médiatámogatást „tesznek be” a rendszerbe, azaz a Port.hu oldalain és egyéb felületeken hirdetik majd a hálózatba bekapcsolódott filmszínházakat. Ez az ország 30 filmszínházának 61 vetítőtermét jelenti, melyek évente mintegy 1,5 millió fizetőnézőt képesek felmutatni. Az elmúlt két évben 25 ezer vetítésre került sor az e-cinema keretein belül, de a kezdeményezés a mai napig nem tudott túllépni a gyerekbetegségeken. Nagy Jenő szerint a közeljövőben megoldják, hogy a vetítések képminősége elérje az úgynevezett 2k-t, magyarán, a DVD minőség helyett végre HD minőségben tudnak majd vetíteni. Ugyanez vonatkozik a hangra is: a tervek szerint az eddig kétcsatornás sztereó helyett 5.1-es rendszerre váltanak. Tegyük hozzá, ez nem is igazán fejlesztés, hanem alapvető minimum abban a korban, amikor a háztartásokban már jelen vannak az ilyen, vagy ennél jobb minőségű házimozi rendszerek. Ehhez képest már-már sci-fi kategória, hogy Nagy Jenő még a fogékony multiplexeket és a filmklubokat is bekapcsolná a széles sávú internetkapcsolaton kommunikáló rendszerbe – de a részletkérdésekbe szerencsére senki sem kívánt belebonyolódni.

Részben a gyenge minőség volt az oka, hogy a kezdeti eufória után –Mundruczó Cannes-t megjárt Deltája volt az első film, amelyet ebben a rendszerben vetítettek, azóta is ez a sikerpélda – a forgalmazók kihátráltak az e-cinema mögül. Majd mindettől függetlenül bekövetkezett a teljes válságátrendeződés az artforgalmazói piacon, és az addigi biztos piaci szereplők vagy kivonultak az országból (SPI International), vagy arculatot és a tulajdonost váltottak (Budapest Film), vagy tetszhalott állapotba kerültek (Best Hollywood). Bár a számok csalókák, idén májusig több fi lm került forgalomba az e-cinemarendszeren keresztül, mint tavaly egész évben. Ezek a címek azonban mindenre jók, csak arra nem, hogy közönséget toborozzanak. Nem (csak) azért, mert rossz filmek volnának. Inkább arról van szó, hogy a 2004 óta felére csökkenő Magyar Mozgókép Közalapítvány forgalmazási és EU-s médiatámogatással bemutatható fi lmek igencsak rétegművek: ezek az úgynevezett ezer-háromezer nézőre kvalifikált produkciók. Ha pedig mégis beesik a piacra egy nagyobb figyelemre érdemes film, a forgalmazók – szintén a támogatási rendszer sorvadása miatt – azt sem hozzák forgalomba celluloidon (vagy ha mégis, akkor egyetlen kópián a fesztiválgyőztes műveket is), hanem csak az e-cinemarendszerén lesz látható.

A kilátások pedig nem túlságosan jók, nem tűnik úgy, hogy a forgalmazásba túl sok állami pénz kerülhet a jövőben. Bakonyi Vera, az MMK kuratóriumának tagja szerint nemcsak a filmtörvény végrehajtási rendeletei elavultak, de a jelenleg piacon lévő új és kicsi terjesztőknél a tapasztalat és a hozzáértés is hiányzik. Ehhez az eseményen részt vevő újdonsült MMK-elnök, Kőrösi Zoltán sem tudott érdemben hozzátenni – mintha a forgalmazási támogatás nem is állna túlságosan az érdekében –, viszont szívesen beszélt a játékfilmgyártás támogatási rendszerének megreformálását célzó terveiről. Ami a filmeseket biztos fellelkesítette volna, de a terjesztőket totálisan hidegen hagyta, sőt gyanakvásra késztette.

– Mit csináljak, hogy javuljon a helyzet? – tette fel a kérdést széttárt karral Veszelovszki. Az egyik javaslat Feldmájer Sándortól, a Filmforgalmazók Egyesületének alelnökétől érkezett, miszerint a Port szálljon be a forgalmazásba, vásároljon évi 30-40 filmet, és lássa el tartalommal az e-cinemarendszert. A felvetés jogos, ugyanis jelenleg a hollywoodi sikerek és a minimális nézőszámú rétegművek közötti szegmens totálisan üres a piacon.

A másik ok, ami miatt a mozisok csalódottan távoztak a szakmai öszszejövetelről, az éppen a reklámbevételek ügye volt. Az e-cinemarendszer ugyanis első körben pont a kis mozik reklámbevételeit növelte volna: a Porttól azt várják, hogy a hirdetők száma most drasztikusan megugrik, és legalább a rendszer több tízezer forintos havi „tagsági díját” ki tudják majd gazdálkodni. Több vidéki mozis úgy véli, hogy törvényileg kellene kötelezni legalább a megyeszékhelyeket, tartsák fenn az artmozijaikat, mert így a gondjaik sosem kerülnek majd megoldás közelbe. Pedig egy-egy filmszínház fenntartása a felébe kerülne egy-egy közepes művelődési ház éves büdzséjének.

Most már tudni, kié a hálózat, csak az nem világos, mit és kinek a pénzéből fognak vetíteni