A Vasúttörténeti Park Verdije

„Elénekeljük mindazt a náciknak, amit nem mondhatunk el nekik.”

A theresienstadti lágerbe hurcolt zsidók emléke előtt tiszteleg a Vasúttörténeti Parkban egyetlen alkalommal meghallgatható Lázadó Requiem. Verdi gyászzenéje a halottakért szól, ám az élőket figyelmezteti.

A ma alig háromezer lelkes Terezín (németül Theresienstadt) sokáig leghíresebb (börtön)lakója Gavrilo Princip, Ferenc Ferdinánd gyilkosa volt. A második világégés újabb morbid nevezetességet termelt a cseh kisváros mellett: a nácik az egykori Monarchia területéről zeneszerzőket, tudósokat, írókat zártak ide, majd mutogatták a tiszta és jól felszerelt mintatábort. A kirakatláger mítoszának a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői is bedőltek: miközben az itt raboskodó Hans Krása Brundibár című gyerekoperáját hallgatták, nem sejtették, hogy érkezésük előtt transzport indult Auschwitzba, hogy a zsúfoltság látszata csökkenjen… A cseh Krására vagy az osztrák Viktor Ullmannra, az Atlantisz császára című kamaraopera szerzőjére ugyanez a sors várt 1944 őszén. Ullmann megrendítő művének három éve a Művészetek Palotájában volt a hazai bemutatója, Krása alig félórás opuszát legutóbb április végén a Holokauszt Emlékközpontban játszották – mindkettőt Fischer Iván irányításával.

Május 9-én, a győzelem napjának 65. évfordulóján újabb theresienstadti „premier” lesz Budapesten. Különleges helyszínen, a Vasúttörténeti Parkban az amerikai Murry Sidlin karmester vezetésével közösen emlékezhetünk a láger egy másik hősére, Rafael Schächterre, aki 1943–44-ben 16 alkalommal adatta elő Verdi Requiemjét az egyre fogyatkozó táborlakókkal. Egy rabtársa szerint Schächter fő instrukció ja így szólt: „Elénekeljük mindazt a náciknak, amit nem mondhatunk el nekik.”

Sidlin 2002-ben az amerikai Portlandben mutatta be az azóta már Terezínben is többször játszott, Lázadó Requiem című multimédiás koncertjét – Verdi zenéjét túlélők videón bejátszott visszaemlékezései, náci propagandafilmek részletei és prózai szövegek szakítják meg. Utóbbiakat Budapesten Béres Ilona és Garas Dezső olvassa fel, a szóló részeket Sümegi Eszter, Meláth Andrea, Fekete Attila és Bretz Gábor énekli. A MÁV Szimfonikusok mellett százhúsz fős, amerikaiakból és magyarokból álló kórus lép fel.

Infó: Jelentkezés az ingyenes eseményre: http://www.jewinform.hu/terezin

Top 5

1. Balkan Fanatik

Yorgos stílushatárokat átlépő zenekara a Zöld Pardonban játszik május 3-án este nyolckor.

2. Calcutta Trió

Az indiai zeneklub május 3-án este hétkor a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz.

3. Nemzeti Filharmonikusok

Richard Strauss, Sosztakovics és Rahmanyinov a Gidon Kremerrel és Fokanov Anatolijjal fellépő zenekar koncertjén május 6-án este fél nyolckor a MÜPA-ban.

4. Budapesti fesztivál zenekar

A zenekar Sibylla Rubens-szel és a Collegium Vocale Genttel kiegészülve játszik Bartókot, Mozartot és Arvo Pärt egy darabját május 7-én este háromnegyed nyolckor a MÜPA-ban.

5. Bíró Eszter Quintet Pécsett

Nikola Parov is fellép a zenekar koncertjén május 9-én este hétkor a pécsi Zsinagógában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.