A parallelszifon sötét rejtélye

A fekete leves – a kávéfőzés története címmel nyitott új tárlatot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum. Közbevetnénk, hogy a fekete leves eredetileg vérrel kevert ünnepi eledel volt, de ez ne vegye el senkinek a kedvét, a Szent István téri kiállítás pazar, tanulságos és szórakoztató.

Az se vegye el senkinek a kedvét, hogy a kávécserje valamivel közelebb áll a buzérhoz, mint a fokföldi jázminhoz, na nem azért, csak a jázmin sokkal szebb. Ezt a sok okosságot, amit eddig leírtunk, eddig nem tudtuk persze, csak a tárlaton vált világossá, mint ahogy anynyi minden más. Hogy például a koffein kémiai neve úgy szól, hogy 1,3,7-trimetril-xantim, és úgy is mondhatnánk, hogy C8H10N402, de nem mondjuk.

Ezeknek az elemi ismereteket rögzítő tablóknak a sorát néhány zsák valódi kávé szakítja meg, amelyekbe bele lehet nyúlni, és így ki fog derülni, hogy a kávé valójában nem hőre lágyuló, sárgás granulátum, hanem egészen olyan, mintha valamiféle növénynek a termése volna. Persze a tárlat falain pontosan le vagyon írva, hogyan lesz a babból fekete, de olyan érdekességek is kiderülnek, hogy bizonyos népek Kr. u. 1000 körül kifejezetten gyógyszernek tartották a nedűt, és a magyarok így vannak ezzel ma is. Ezt jelzi hogy legalább 80 százalékuk intenzíven kávézik.

A tárgyi kollekció – amelynek nagy részét két magángyűjtő, Fazekas Éva és Kimmel József adta kölcsön a köznek – bemutatását gyönyörű kávépörkölőkkel kezdik, ezek közül leginkább az a 120 éves darab kötötte le a figyelmünket, amely két miniatűr nehézbúvár-sisakra hasonlít. A kisebbik gömbbe kitűnő minőségű kávét tettek, a nagyobbikba pótkávét, de működtetés közben a jó kávé aromájának egy része egy csövön átment a rosszabba, így azért az is egészen jó lett. Ravasz. Csudálatos régi findzsák és ibrikek jönnek ezután, majd egy komplett 150 éves török szobarészlet paravánnal, a kávézás jellegzetes attribútumaival plusz egy mangállal, ami a neve után lehetne ugyan kisázsiai emlősállat is, de nem az, mert szobakályha.

A következő tárlókban szép kancsókkal és szerkezetekkel szembesülhet a látogató, amelyek közül viszont a parallelszifon nevű gép vonta magára érdeklődésünket legfőképp, mert kb. annyira egyszerű a működése, mint egy részecskegyorsítóé, vagyis nem értjük tehát, azt viszont igen, miért nem lett belőle tömegcikk. Vannak azután népies, zománcozott edények, elektromos art deco kávéfőzők, a kémialaborok hangulatát idéző ún. lombik kávéfőzők, bécsi kannák, amelyek egyike szovjet, valamint egy sor Bíró- és Burszán-féle apparát, amelyek gonosz kis karmos robotokra hasonlítanak.

A kiállítás a két magyar mester mellett külön is megemlékezik egy harmadikról, Simon Imréről, aki a háború után jó ideig a pesti Szív utcában konstruált fantasztikus szerkezeteket, olyan fantázianeveken, mint Atomic, Mocca, Piccola és Bambi. A mikrocsipnél kicsit idősebbek újra találkozhatnak a ’60-as, ’70-es évek jó hangulatú preszszógépeivel, majd egy kevésbé jó hangulatú, csász. és kir. tábori kávékészítő-szerkezettel, sőt egy olyan formájú géppel is, amelyről azt is elhihetnénk, ha ők mondanák, hogy maghasadás előidézésére készült, és csak azért tolták be ide, hogy megtréfáljanak, de nem mondják.

A kiállítás plakátanyaga is nagyon erős. Első helyen azt a hirdetést idéznénk, amelyen egy kávébabfejű gyerek egy kisebb ugyanolyat tol babakocsiban, és közben azt mondja, hogy „én vagyok az Omnia és ez a kicsöcsém, Rio”. E mögött a Rio nevű termék mögött igazán eminens reklámszakemberek állhattak, egy másik plakátjukon például az a szintén remek szöveg áll, hogy „olcsó, mégis nagyon jó, kitűnő kávé a Rio!”, egy harmadikon pedig csinos nő látható miniszoknyában valami játszótérfélén, erősen szétálló lábbakkal, félalulnézetben, ami igen pikáns és merész lehetett akkoriban, bár nem teljesen értjük, mi köze a kompozíciónak a kávéhoz, ami persze nem baj.

Mivel a megnyitó idején volt szerencsénk végigjárni a tárlatot, megtekinthettünk egy olyan gépet is, amelyet ön, Kedves Leendő Látogató sajnos nem fog. Kár pedig, mert egy pompás kávédaráló automata volt, nagyjából a hetvenes évekből, olyasmi, mint azok a közérti darabok, amelyek arról voltak nevezetesek, hogy mindig maradt bennük annyi őrlemény, hogy abból bizonyos következő vásárlók egy kis kartonlap segítségével még hozzá tudtak lopni pár grammnyit a maguk őrleményéhez. Mi tagadás, magam is gyakran e következő vásárlók között voltam, de az vesse rám az első követ, aki sose.

A praktikus szerkezet kávé mellett mákot is darál
A praktikus szerkezet kávé mellett mákot is darál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.