A gyártás művészete
A hivatalos definíció szerint az animáció varázslata abban áll, hogy élettelen tárgyak, rajzok vagy ábrák olyan illúziót keltenek, mintha életre kelnének. Már a barlangrajzoknál tetten érhető ez a folyamat, több olyan ábrát is találtak régészek, ahol az állatokat több, egymást átfedő lábbal mutatták, tehát nyilvánvalóan a futást ábrázolták efféleképpen. A korai debütálás ellenére az animáció azonban sokáig megragadt az állóképeknél, bár már a XIX. században próbálkoztak különféle, pörgethető füzetekkel. A műfaj mégis csak a Lumiere testvérek találmányával, azaz a mozgókép létrejöttével robbant be a legnépszerűbb művészetek közé. Bő száz év alatt viszont a hangos-, akár többdimenziós rajzfilm önálló, csodált, irigyelt és szidott iparággá nőtte ki magát.
Még ha szigorúan a teljesség igénye nélkül beszélünk is az animációról, kikerülhetetlen Walt Disney neve. Különösen, hogy a művész volt az első, aki kijelentette: a rajzfilmalkotás egyfajta tömegművészet, majd ezt a gyakorlatba átültetve egy egész iparágat működtetett a Disney név alatt. Ma már ha azt mondjuk, Disney, nem feltétlenül a Bambi, a 101 kiskutya vagy a Hófehérke és a hét törpe zseniális képsoraira gondolunk, hanem egy multinacionális mogulra és annak termékeire. Ami önmagában is műfajjá vált, hiszen immár a japán nagymester, HayaoMiyazaki sem csak egy egyszerű művész, hanem intézménnyé vált ő is – vállalkozássá, mégpedig diktatórikus szabályokkal és módszerekkel.
Ezzel talán meg is válaszoltuk azt a kérdést, hogy vajon miért olyan uniformizált manapság az animáció műfaja, miért nem találjuk meg benne az egyéniségek különleges, akár gyengébb, de lélekkel teli kísérleteit, csupán a makulátlan profi zmust. A Fel! című Disney–Pixar mozi rendezője, Pete Docter szavai jutnak erről az eszünkbe, az, amit lapunknak arra a kérdésére felelt, hogy vajon miért tökéletesebbek a rajzfilmek manapság, mint bármelyik élő szereplős mű. Ha egy jeleneten csiszolni kell, egyszerűen átrajzolják – mondta. Az animáció a gyártás művészete. A termék pedig legtöbbször maga a tökély.
Ha már szóba került a tökéletesség receptje és a Pixar, a cég nevéhez kapcsolódik a műfaj legújabb kori forradalma is, amely természetesen a kritikusokat és a nézőket is meghódította. (Érdekes megfigyelni egyébként: a csapat szellemi vezére, John Lasseter már nem törekedett arra, hogy a neve a stúdió nevével váljon halhatatlanná.) Első, egész estés alkotásuk, az 1995-ben készült Toy Story volt az első rajzfilm, amely teljes mértékben komputeranimációval készült. És mint utólag kiderült, ez volt az úttörő a 3D-s technológia alkalmazása terén is. A közelmúltban elővarázsolták ugyanis az első két részből (a második epizód 1999-ben készült el) az eddig ott rejtőzködő pluszdimenziót, és újra bemutatták a filmeket a mozikban. Ami, tegyük hozzá, nem rossz reklám a nemsokára érkező harmadik résznek sem. Különösen, hogy manapság mindent el lehet adni, ami 3D.
De ez semmit sem von le abból az érdemből, hogy a Toy Storyban Pixaréknak sikerült egy csapat gyerekjátékból az ezredforduló legnagyobb mozihőseit megalkotniuk. A siker egyik lehetséges magyarázata, hogy a lélegzetelállító látvány még egy dramaturgiai újdonsággal is párosult: a John Lasseter vezette csapat úgy döntött, hogy a filmek hősei olyan tárgyak, azaz játékok lesznek, amelyeket emberi tulajdonságokkal és képességekkel ruháznak fel. A profin megírt forgatókönyvekbe így bele lehetett építeni azokat a mindennapi érzelmi problémákat, konfliktusokat, amelyekkel a gyerekektől a felnőttekig mindenki nap mint nap szembesül. Az pedig roppant megnyugtató, hogy még a fröccsöntött műanyagnak is lehetnek konfliktusai. Méghozzá komolyak.
A szemlegyőztes rövidfilm is ott lesz Cannes-ban
Kocsis Ágnes Pál Adrienn című mozija után egy újabb magyar mű mutatkozhat be a Croisetten: a nagyvilág filmfőiskolásainak legjobbjait felvonultató „Cinéfondation” programba Szimler Bálint, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója Itt vagyok című vizsgafilmjével kapott meghívást. A 36 perces fekete-fehér mozgókép főszereplője, Viktor nem tud aludni, ezért a várost járja. Bolyongása során ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozik. Az Itt vagyok a februári Filmszemlén elnyerte a rövidfilm kategória fődíját. Cannes-ban a „Cinéfondation”-díjért lesz versenyben, amelyről Atom Egoyan örmény származású kanadai filmrendező elnökletével neves filmes személyiségekből álló nemzetközi zsűri dönt. Ebben a kategóriában 2004-ben Mundruczó Kornél, majd 2006-ban Kocsis Ágnes volt jelen, aki A vírus című alkotásával elnyerte a harmadik díjat.
