Hogyan maradt ilyen „friss” ez a nyelv? Úgy, hogy soha nem felejtették el. Volt egy kétezer éves „téli álom”, miközben köznyelvként nem használták, „csak” szent nyelvként: írásra és olvasásra. A XIX. század végétől kezdve, a nemzeti függetlenség hajnalán újra elkezdték beszélni. Persze nem volt könnyű „beszédre kényszeríteni” ezt a nyelvet, olyan megszállott emberekre is szükség volt, mint Eliezer Ben Yehudára, a héber nyelv újítójára (a héber Kazinczy), aki nem engedte, hogy a saját gyermekei idegen szót halljanak. De ez már a múlté, a héber újra anyanyelv, beszélik, írják és gyönyörködnek benne.

Az izraeli héber irodalom világi irodalom. Ennek ellenére a költők szavaiból kicseng az Ószövetség hangja, a betűk és a szavak ősi hagyományt őriznek. A mai izraeli irodalom ragyogó költőkkel dicsekedhet, közülük említsünk két költőnőt: az izraeli születésű Yona Wallachot és az ukrajnai születésű Zeldát. Utóbbi iskolai tanítóként kereste kenyerét Jeruzsálemben, az ismert írót, Ámosz Ozt is tanította. Mélyen vallásos ember volt (közeli rokona a híres Lubavitsch rabbinak, akit a Hábád körök valódi messiásnak tekintettek). Yona Wallach hitben és életformában Zelda ellentéte, akit fiatalon vitt el a betegség. Wallach hallatlan merészséggel kezelte a „szent” nyelvet, és vallástalansága ellenére a zsoltárokból ismert erővel és pontossággal lepi meg az olvasót.

De nem is igazán róluk, hanem leginkább az új csillagokról beszélnék, a mai héber költőkről. S közülük is leginkább Shmuel Yosef Agnonról, aki a héber próza szíve és lelke, illetve Izrael első Nobel-

díjasa.ŐmagaGalíciában született 1888-ban. „Archaikus” hangjában mintha egy ókori bölcs kelne életre, és vele beszélgetnénk zamatos, anekdotázó nyelven. Agnon jelentős műve a Valaha régen című regénye, mely magyarul is megjelent, Ács Gábor fordításában. A háború előtt a Javne könyvek kiadásában is napvilágot látott néhány elbeszélése, Kardos László fordításában. Főműve Az éjszakai vendég, melyet 1939-ben írt. A regény röviddel a nagy zsidó közösségek pusztulása előtt született. Az utókor olvasója számára hátborzongató emléknek számít, mivel a szereplők a halál jelét viselik a homlokukon.

Következő szavai 1966-ban, Stockholmban, a díj átadása után hangzottak el: „Egy történelmi katasztrófa következtében a száműzetés egyik városában születtem, miután Titus lerombolta Jeruzsálemet, és Izraelt száműzteországából.Demindigúgy tűnt nekem, hogy Jeruzsálemben születtem. Álmomban, éjszakai látomásban láttam magam, amint a Szentélyben állok, és lévita testvéreimmel Dávid, Izrael királyának zsoltárait énekeljük. Olyan dallamokat, amelyeket a Város elpusztítása és a nép elhurcolása óta ember nem hallott.

Gyanítom, hogy a Szentély angyalai, attól való félelmükben, hogy ébren is eléneklem azt, amit álmomban hallottam, nappalra elfeledtették velem azt, amit éjjel énekeltem, mert tudták, hogy ha testvéreim, népem gyermekei meghallanák e dalokat, nem viselnék el azt a fájdalmat, amelyet az elveszett boldogság miatt éreznének. Hogy megvigasztaljanak, mert nem hagytak dalolni, megengedték, hogy írásban daloljak.”

KÁRMEL

Mikor meghalok,

Vagy más létre távozok,

A láthatatlan Kármel az enyém.

A boldogságom párlata,

Fenyőivel, tobozaival, virágával

és felhőivel.

A szívembe foglalva elkülönül a

látható Kármeltől,

Fenyves sugárútjával a tengerig.

Vajon a vörös naplemente öröme

szívből jövő kép-e?

A fűszer illata, a párás pillanat a

víz felett és a visszatérés,

Amint Jeruzsálem szigorú ege az

Örökkévalóra pillant.

Ez a halandó lényege?

(Zelda)

AVSALOM

Még egyszer fel kell hogy idézzelek

fiam Avsalom

szánalmamon a hajad fennakad

nem sikerült befejezzelek

fiam Avsalom

számlálva a lehetőségeket

elborít a szánalom

a biztos éhezés

az akarnok genetika

Avsalom aki nem lehetett

majd megszül egy másik lét szerelmem

és én érezni fogom

emléked Avsalom

testi érzés

Avsalom fiamtól üres hasam

csillagkép hullik

kardcsapás zuhog

a mágneses belsőre

pontos érzés:

mivel harcolj

hol nyugodj

és a szellő

merre vigyen fiam.

(Yona Wallach)