A kiállítás két évszázad történetét meséli el nekünk 1791-től kezdve –amikor először merült fel a halálbüntetés eltörlésének igénye – 1981-ig, mikor is ez végül megvalósult. A tárlat fő kezdeményezői között nem véletlenül találjuk ott Robert Badintert, Mitterrand elnök igazságügy-miniszterét, aki évtizedes harca végén érte el a halálbüntetés eltörlését. A döntés persze akkor is népszerűtlen volt: a korabeli közvélemény-kutatások szerint a franciák 63 százaléka támogatta a halálbüntetés fenntartását. Jelenleg ez a szám 42 százalék, de például a jobboldaliak és a szélsőjobboldaliak többsége még mindig halálbüntetés-párti.

Pierre-Paul Prud’hon festményén az igazság és az isteni bosszú üldözi a bűnt

A kiállítás kettős természetét jól mutatja, hogy Degas, Munch, Blake, Goya, Picasso képei mellett rendőrségi fotókat, jegyzőkönyveket, korabeli újságok cikkeit látjuk. Ez a koncepció nagyon jól illusztrálja, hogy a XIX. századi Franciaországban hogyan vált a bűn igazi sikertémává. Egyeseket megborzongatott, másokat a nép erkölcsi nevelésére késztetett, vagy éppen az egész kort meghatározó kérdésfelvetésre ösztönzött: a bűnös „születik”, vagy „azzá válik”? A nagy változást ebben a históriában is a francia forradalom hozta el: addig az igazságszolgáltatás titokban vagy csak kis közönség előtt történt, utána azonban igazi látványossággá vált. A siker óriási volt. És persze az egész történetre a guillotine alakja nyomja rá a bélyegét, mely oly sok művészt inspirált Gauguintől Hugón át Picassóig. A kiállítás tanúsága szerint a guillotine használata a Restauráció alatt is megmaradt látványosságnak, csak lassan került el a kivégzések helye a város főteréről eldugottabb helyekre, és csupán 1939-ben szüntették meg nyilvánosságát. Maga az eszköz pedig egészen a halálbüntetés eltörléséig használatban maradt: az utolsó guillotinenal történő kivégézésre 1977-ben került sor a marseille-i Baumette börtönben. A kiállításon egyébként egy 1872-es „modell” látható, de az is kiderül a tárlatból, hogy a guillotine távolról sem a barbárság megnyilvánulási formája volt a korban, hanem éppen ellenkezőleg: a halálbüntetést kívánta fájdalommentessé, „civilizálttá” tenni.

A guillotine sok tekintetben egy egész korszak „hőse” volt: ezt eddig is sejthettük, azonban ez a kiállítás mutatja meg nekünk, hogy mennyire így volt ez a művészeti ábrázolástól a tömegmédiáig. Badinter írja a kiállítás megnyitó szövegében: „a guillotine a halál eszközéből múzeumi tárgy lett: igazi szimbóluma ez a halálbüntetés eltörléséért vívott harc győzelmének!” A borzongató, mindazonáltal mind művészeti, mind társadalomtörténeti élményt nyújtó kiállítás június végéig látogatható.