Aki bejut, áprilisban még régi helyén élvezheti utoljára a samiszennel, a háromhúros, pengetős hangszerrel kísért színházi műveket, ahol gyönyörű ruhákban, látványos sminkkel és elnagyolt mozdulatokkal játsszák a férfiszínészek a fél napig is eltartó előadásokat. Míg a Tokió Ginza negyedében található, közel kétezer főt befogadni képes Kabukiza színházat a XIX. század végén alapították, addig az UNES-CO által szellemi kulturális örökségnek nyilvánított kabuki története négyszáz évvel ezelőttre nyúlik vissza.

A kabuki eredeti jelentése egyébként elhajlás – a megszokottól –, a szó manapság azonban az éneklés és a tánc művészetét foglalja magába. A történet szerint az Edo-korszakban egy nő alapította a városi emberek körében népszerűvé vált, speciális jelmezekkel és pózokkal, zenével, tánccal, valamint színpadi trükkökkel jellemzett kabuki színházat. A kabuki eltért az addig megszokott előadásmódtól, ugyanis a történelmi drámák mellett bemutatta a hétköznapi élet erkölcsi konfliktusait és az emberi kapcsolatokat is. Kezdetben a kabuki színésznők egy része éjszakánként azonban prostituáltként is tevékenykedett, ami nemtetszést váltott ki a városi vezetőkben, és megtiltották nekik a színészkedést. Így a férfiak vették át a nők szerepét, és így van ez ma is.

A főbb kabuki színészeket élő nemzeti kincsnek nyilvánítják, akiknek a családja sok-sok – akár tizennyolc – generáció óta részese a kabuki előadásoknak. Az úgynevezett onnagaták, a nővé maszkírozott férfi szereplők fellépése és kifinomult mozdulatai ma is fénypontjai a Kabukiza előadásainak. Amelyeket egyébként nem muszáj végignézni (első alkalommal igen megerőltető is lenne): átszámítva ezerötszáz forintért – kizárólag közvetlenül az előadás kezdete előtt – kaphatunk úgynevezett makumi, egy felvonásra szóló jegyeket is. A külön bérelhető hedszettel pedig angol nyelvű kommentár teszi érthetőbbé a műveket.

A tokiói luxusnegyedben, a Ginzán, nem messze a bevásárlóutca neonfényeitől található Kabukiza eredetileg fából készült. 1921-ben egyszer már leégett, majd 1950-ben még egyszer újjáépítették. Az épület a tradicionális japán várkastélyok stílusjegyeit őrzi, de kezelője szerint ma már nem felel meg a legújabb földrengés-biztonsági előírásoknak, ráadásul az akadálymentesítése sem megoldható. A bontás oka azonban valószínűleg ennél is prózaibb: túl értékes a színház alatti terület ahhoz, hogy azon csak egy pár emeletes épület legyen. Ezért a színház helyére, 2013-ra egy nagy komplexumot építenek, huszonhárom emelet magas irodaházzal és az új színházzal. A tervek szerint az új Kabukiza megtartja majd a régi hangulatát, a jelenlegi színház számos elemét, berendezési tárgyát pedig fel is használják majd az építkezés során. A terveket az egyik legismertebb kortárs japán építész, a füstbe ment budapesti kormányzati negyed nyertes tervét jegyző csapatban is szerepet vállaló Kengo Kuma irodája készítette.

A japán építészeti intézet harmincötezer tagja nevében egyébként 2005-ben petíciót nyújtottak be a Kabukiza megőrzése érdekében, de ez sem hatotta meg az épület kezelőjét és tulajdonosát, mivel az műemlék jellegű, de lebontható. A japán kultúrában szokásos ugyanis az épületek, például szentélyek bizonyos időközönként történő újjáépítése. Gazdasági megfontolásból pedig, az értékes földterület jobb kihasználása érdekében, Tokióban és más városokban gyakran eltűnnek híres vagy jól ismert épületek. Az utóbbi időszakban azonban egyre több olyan felhőkarcolót húznak fel, amelynek aljába beépítik az adott helyen korábban állt patinás épület egy részét is. A Kabukiza újjáépítése átszámítva körülbelül kilencvenmilliárd forintba kerül majd, a munkálatok ideje alatt az előadások egy másik ginzai színházban lesznek, ahol a múlt század első felében még gésák szórakoztatták tánccal és zenével a vendégeket.

Különleges magyar zenei páros Japánban

A japán közönség valószínűleg először hallotta cselló és hárfa közös játékát. A Kossuth- és Liszt-díjas Onczay Csaba csellóművész tizenhetedik alkalommal, míg Vígh Andrea Liszt-díjas hárfaművész először lépett fel a szigetországban. A csellóval és a hárfával pedig ezúttal érdekes és szokatlan párost alkottak. Öt városban, romantikus esteken, valamint a japánok számára egyáltalán nem ismeretlen, ebédidei koncerteken játszották többek között Csajkovszkij és Paganini műveit, köztük az eredetileg a hegedű G-húrjára írt Mózes fantáziát. Ráadásképp pedig, egy-egy szám erejéig, Magyarországon végzett fiatal japán zongoristák zenélhettek együtt a Japánban nagy elismertségnek örvendő magyar csellóművésszel.

A Ginzán hamarosan felhőkarcoló épül a régi színház helyére A szerző felvétele