Az elmúlt hetekben jelent meg Erkel Ferenc Bánk bán című operájának három kötetes, kritikai kiadása: a nyolcszáz oldalas partitúra a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének igazgatója, Tallián Tibor kezdeményezésére látott napvilágot az Erkel Ferenc Operái című sorozatban. A Dolinszky Miklós zenetörténész, esszéista által közreadott mű a kétszáz éve született zeneszerző alkotásának eredeti, csonkítatlan változatával ismerteti meg az olvasókat. De a nagyközönség számára eddig teljesen ismeretlen, azaz a valódi Bánk bánnal az operalátogatók is megismerkedhetnek idén ősszel, amikor a Magyar Állami Operaház viszi színpadra Césare Lievi rendezésében.

A Bánk bán-változatok történetének megértéséhez az előzményekről csak annyit: Katona József a darab végleges verzióját 1819-ben fejezte be, a művéből készült opera ősbemutatója pedig – amelynek szövegkönyvét Egressy Béni írta – 1861-ben volt.

Az eredeti operát azonban az Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán és Rékai Nándor szerzőhármas alapvetően átdolgozta az 1940-es évekre: a szöveget jelentősen meghúzták, a fontosabb karaktereket különböző átírásokkal és szövegcserékkel megváltoztatták, így nemcsak Biberach vagy Melinda, hanem még Bánk jellemén is módosítottak. Jó példa erre, hogy a cselszövő Biberach egyes szövegeit Petúrral adatták elő, vagy kihúzták Bánk bán és Biberach egyik kettősét. Mindez nem rosszindulatú kontárság volt a részükről: művészi jobbító szándék és az opera „fogyaszthatóságának” elősegítése vezette őket.

S hogy milyen volt-lesz ez az „ősúj Bánk bán”, amelyet az Operaházban láthatunk idén novembertől?

Nos, ez a kérdés bizonyos tekintetben nem kérdés, hiszen a debreceni Csokonai Színházban két éve játsszák az opera eredeti változatát Vidnyánszky Attila direktor rendezésében. Mint megtudtam tőle, annak idején Kocsár Balázstól , a színház zenei igazgatójától értesült arról, hogy hozzáférhető az opera eredeti verziója, s habár neki – mint fogalmazott – semmi baja az Oláh-Nádasdy-Rékai-féle átirattal, az ős-Bánkot drámaibb, színesebb és érdekesebb műnek tartja.

– Az általunk bemutatott opera jelentős mértékben eltér attól a kanonizált műtől, amelyet a magyar színpadokon az 1940-es évek vége óta láthattunk – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

A direktor-rendező szerint az eddig ismert opera kissé sematikus volt, miután a szereplőket és kapcsolataikat „kilúgozták”, semlegesítették a tetszetősebb, romantikusabb előadhatóság kedvéért. Ezzel szemben a cívisvárosban két éve színpadra vitt, s még ma is játszott eredeti – az eddig soha nem hallott részek beiktatása miatt fél órával hosszabb – változat érthetőbbé teszi a szereplők mélyebb indulatait és konfliktusait. Arra a kérdésemre, hogy miként fogadta a darabot a debreceni közönség, a direktor azt válaszolta: nemcsak a nézői viszszajelzések igazolták az ős-Bánk létjogosultságát, hanem az előadások száma is, eddig ugyanis több mint harmincszor adták elő a művet, ami a vidéki operajátszásban szép eredménynek számít.

A debreceni előadást pozitívan fogadta a zenekritika is. A fidelio. hu nevű szakportál az „Ez nem az a Bánk bán!” című írásában úgy fogalmazott, hogy Vidnyánszky rendezése több szempontból telitalálat, s „a két változat között a különbség ég és föld: mintha nem is ugyanaz a darab volna”. Bánk nem rezignált politikus, hanem heves lovag, Biberach pedig – Egressy és Erkel eredeti céljainak megfelelően – igazi jágói figura, a megszokott karakterektől eltérő jellemvonásokat a rekonstruált zenei anyag messzemenőkig visszaigazolja.

Erkel operáját az 1940-es évek végén dolgozták át: a cél a jobb „fogyaszthatóság” volt