Babra megy a játék

Mi volna, ha a legközelebb jövő tavasszal fenyegető Valentin-nap előtt már nem szerelemlufik és szívecskét szorongató plüssök között kellene turkálnunk? Mert divatba jönne addigra egy új hóbort, az, hogy kedvesünknek kódolt verssel vallunk szerelmet. Azért számítsunk rá, hogy zavarba jön majd, ha a kezébe nyomjuk az átlagosnál jóval nagyobb, fél szemmel zölden pislogó babot.

A Versbab, a Kitchen Budapest (KIBU) nevű innovációs labor legújabb alkotása – ahogy ez találmányok esetében már-már közhelyes – a véletlen műve. A KIBU fiatal kutatói egy péntek délután úgynevezett hacker challenge-dzsel szórakoztatták magukat. Vagyis egyikük kitalált egy műszaki-informatikai jellegű feladványt, amelyet a többieknek az úttörőtáborokéra emlékeztető buzgalommal kellett megoldaniuk. Egy alkalommal a rejtvény tárgya a libamájexportban használatos hőmérsékletszenzor volt, amely LED-del, fénykibocsátó diódával jelzett. A KIBU-egyik ifjú kutatója „átheckelte” a készülék eredeti programját, a többieknek pedig feladatul adta, hogy kódolják ki a pislogó lámpácska üzenetét. Amikor a csapattagok megfejtették, hogy a hőmérsékletszenzor morzejelekkel átírt verset villog, eldöntötték, hogy – Tóth Lajos és a dizájnért felelős Boros Judit vezetésével – továbbfejlesztik az ötletet.

Az alap a morzejelekkel leírt költemény, ez nem volt vitás. Viszont arra, hogy miért is zárták ezt az üzenetet egy maroknyi, szilikonnal bevont, babot formázó szerkentyűbe, erre a Kitchen Budapest programigazgatója, Sipos Melinda már nem tud visszaemlékezni. De nem is ez a fontos, inkább az, hogy a ketyere az előzetes tesztek alapján – minden negatív felhang nélkül – tenyérbemászó. Szóval az emberek imádják fogdosni, mondhatni szeretik, mint annak idején a tamagochit. A KIBU verstárolóját etetni szerencsére nem kell, 1300 karakterig azonban bátran tömhetjük szonettel. A készülék egyik „szeme” egy szenzor, ezen veszi föl az információt. Másik szeme az a LED, amelyből a versbab „hasát” megnyomva zölden villog elő a vers. (Az se essen pánikba, aki nem ismeri a morzeábécét, letöltheti az internetről a Bab2-Vers.exe – PoemDecoder – 1.0-ás verzióját, majd a programot elindítva a webkamera elé kell tartania a vibráló verselőt. Az alkalmazás ki fogja írni a szöveget a képernyőre.)

Abban az esetben, ha megtelne a bab kicsiny memóriája, a középiskolából jól ismert mechanizmus fog életbe lépni: az utóbb érkező információ lazán kiüti a korábbit. – Fejleszthettünk volna sokkal bonyolultabb szerkezetet, de nem akartunk. Ennek a kütyünek pont az a bája, hogy egyszerű, mint a bab – magyarázza Sipos Melinda. Kollégáival kezdettől úgy tervezték, hogy fejlesztésük termékké válásához – a megfelelő gyártósor, a biznisz rentabilitása és a már jól meggyőzött befektetők mellett – már csak a felhasználók fantáziája lesz szükséges. Ők mindenesetre továbbra is a versek világához kötik találmányukat: április vége felé egy költészethez kapcsolódó eseményen mutatnák be a nagyközönségnek a poétikus paszulyt.

Rímeket villog
Rímeket villog
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.